NINth és dj Sis
LD50.hu
A www.ld50.hu közösségi oldalt tán senkinek sem kell bemutatni. Oszlópos dj-i e zenei közösségi oldalnak Sis és NINth, az utóbbi az oldal jelenlegi mindenese. Az interjú szavazáskor jelezve lett, szívesen olvasnátok róluk/velük készült kérdés áradatot. Őket faggatam hát örömmel.
- Mikor csöppentetek bele a Djk világba, mennyire volt ez céltudatos elhatározás? Sokan manapság trendiségből kezdik el a szakmát, rettenetesen felhígítva ezzel az amúgy is e túlkínálatban lévő művészeti ágazatot. Nálatok ez melyik volt előtérben, egy hobbi, hivatás, vagy unaloműzésként kezdtetek neki a pörgetésnek?
NINth: Életemben először 2003-ban álltam Dj pult mögött a régi Voodoo klubban egy dark-goth bulin. Rettenetesen kíváncsi voltam, hogy mi kell ahhoz, hogy valakiből Dj legyen, ezért felmásztam a pultba, hogy megkérdezzem Topit (ő csinálta a zenét éppen), de ő lerázott annyival, hogy el kell mennie a bárpultig, ezért pakoljak be pár számot amit gondolok és vigyázzak a cuccra. El is tűnt majd' fél órára, én összedobtam pár The Cure, Nine Inch Nails és Cradle of Filth számot, aztán mikor visszaért, megkérdezte, hogy "mi is volt a kérdés?". Újra feltettem: "Hogyan lesz valakiből Dj?", mire a táncolókra mutatott és annyit mondott, hogy "Hát így". Ezzel a gigászi tapasztalattal mentem tovább a régi Rocktogonba, aztán onnan a régi Marco Polo klubba (most After Music club a neve), az első LD50 bulik helyszínére. Már akkor is abszolút fanatikus zenezabáló voltam, de akkor még jóval szűkebb látókörrel rendelkeztem mint most. A Nine Inch Nails volt a favorit na meg a sötétebb metál és dark dolgok. Több évig tartottam magam ehhez a dark-goth-industrial szentháromsághoz, aztán egyre jobban éreztem, hogy nem tudom magam stílushoz kötni. Rengeteg zenét elismerek, tisztelek és imádok, a Dj szakma számomra éppen ezért kommunikációs, "népnevelő" és tudattágító eszköz. Sorsszerű volt, hogy Dj pult mögé álljak, az én anyanyelvem ugyanis tényleg a zene. Egyszerre a szakmám, a hivatásom és szerelmem, bár valószínűleg túlon túl idealista a hozzáállásom. Nincs is túl sok olyan ember, aki hosszabb távon elviselné azt a tömény stíluskáoszt, ami nekem a lételemem.
A felhígulás pedig nem feltétlenül újkeletű dolog, mindig is volt és lesz is ilyen hullám. Régen én voltam a mainstream a csapatban, most már én is régi motorosnak számítok. Aki igazi undergroundot keres, az most is ugyanúgy megtalálja, mint 5, 10, vagy 20 évvel ezelőtt, a változás "csupán" annyi, hogy sokkal, de sokkal többet kell dolgozni az ügyön, mivel a túlkínálat miatt nehezebben érvényesülnek az igazi értékek. A borzasztó ebben igazából az, hogy amíg az emberek megelégednek a huszadrangú sorbulikkal, az unalomba rothadó slágerekkel és minőséget tökéletesen nélkülöző önjelölt Dj-kkel, addig ugyanaz a lefelé ívelő hullám marad, amiben most is állunk épp. Értéket teremteni pedig pont az igény hiánya miatt lehetetlen, hiszen elnyomja az "olcsóbb termékek" fehérzaja.
Sis: Amióta bulizni járok, azaz 14 éves korom óta (kb 2001 környéke) az volt az egyik álmom, hogy DJ legyek. Akkoriban nagyon sokat jártunk a PeCsás Depeche Mode klubba, amiről azt kell tudni, hogy minden hónapban 800-1000 embert mozgat meg. Néztem a színpadon a DJ-ket és teljesen lenyűgözött a hatásuk, hogy ennyi embernek tudnak örömet okozni a munkájukkal. Engem mindig ez vonzott igazán a DJ szakmában, hogy lássam a tomboló tömeget, akik azért érzik magukat ennyire fantasztikusan, mert én szolgáltatom nekik a zenét, az én ízlésemet, az saját érzéseimet tudom átadni a közönségnek, miattam boldogok.
2005 februárjában álltam először a pult mögött a régi Kultiplex fenti kistermében. Liquid ötlete volt az egész, ugyanis akart egy Goteki special hour-t csinálni a buliján, rólam meg akkoriban mindenki tudta, hogy egyszerűen imádom azt a bandát, így valahol egyértelmű volt, hogy engem fog felkérni. d4m4g3 adott a buli előtt egy gyorstalpalót a 100-as Pioneer CDJ kezeléséből, megmutatta, melyik gomb mit csinál, melyik potit hogyan kell csavarni a kívánt hatás érdekében. Természetesen ez a buli még kimerült a play gomb nyomogatásában, de a közönség visszajelzése nagyon-nagyon pozitív volt, így felmerült Liquiddel a közös együttműködés ötlete. Így született meg 2005 év júniusában a Future Dream partysorozat, aminek most lesz az 5. születésnapja a Gyárban. A technikai tudásom buliról-bulira csiszolódott, beatmatchelni, magamtól tanultam meg.
Egyértelműen szerelem volt mindig is a DJ-zés, soha nem tekintettem hivatásnak, egyszerűen imádtam zenélni, imádtam felkutatni az újabb zenéket, imádtam azt az érzést, amikor 1-1 általam sokat játszott számból sláger lett a bulikon.
A „felhígulásban” pont ez a bosszantó, hogy a mai önjelölt DJ-k (szelektorok) a „sztárság” miatt választják ezt a szakmát, pedig ha jól körülnézünk, láthatjuk, hogy egy ennyire kicsi szubkultúrában nincsenek sztárok, max. ismertebb emberek, de ettől nem lesznek se jobbak vagy se többek másoknál. Ha a minőségre figyelnének a mennyiség és az arcoskodás helyett, akkor talán adhatnának valamit az amúgy egyre jobban széthulló dark-goth-cyber-whatever közönségnek. Legelőször tanuljanak meg keverni, tanuljanak meg szervezni, utána mondhatják magukat DJ-nek és szervezőnek, de addig könyörgöm, ne. Pont emiatt hullik szét ez a közösség, mert akik a színvonalas bulikat szerették, lassan nem találnak maguknak valót, mert 200 Ft-os, koncepciómentes partikkal van tele a naptár, amik a maguk 20 fős bulijaikkal pont azt érik el, hogy felbontják és megbontják az amúgy is kis létszámú partiközönséget. Ők sem járnak jól, és a többi buli sem.
- Hogyan jellemeznétek egy vérbeli LD50-es partyt?
NINth: Az LD50 nagyon sok kisebb-nagyobb szcénát foglal magába, így egy igazi LD50-es partyn minimum 3-4 különböző stílus megjelenik. Egy 2010-es (ideális) LD50 bulin egy helyen buliznak a csipkeruhás gót lányok, a kopott farmeros old school industrial és színes műrasztás new school cyber arcok, de ebbe a nagy egészbe beletartozik most már az agresszív elektronikus zenék fanatikusai is. 2004-ben játszottam először LD50 bulin goát, hardcore techno-t és hardstyle-t, azóta pedig egyre több bulin megjelentek ezek a durva technoid stílusok, kiegészülve több más, de hasonlóan elvetemült irányzattal. Külföldön ezt egyszerűen "black style scene"-nek hívják (én csak feketeruhás szcénának hívom), amiben az a közös, hogy szeretnek durván bulizni, megpróbálnak kiállni a sorból és elhatárolódnak a média által ontott ostobaságoktól és nem utolsó sorban sokkal magasabb a tűrésküszöbük az átlagemberekénél. Egy jó LD50 bulin kitoljuk a határokat, kiengedjük az oroszlánt a barlangjából és hagyjuk, hadd tombolja ki magát a tánctéren.
Sis: Sajnos ma már nem úgy néz ki egy vérbeli LD50 buli, mint 2-3 éve. Akkoriban volt egy durva keménymag, akik lelkesebbek voltak, mint a mai közönség - ami sajnos nem csak kedv kérdése, hanem a pénzé is. A legvérbelibb LD50 buli számomra a Kollektíva 5 volt az A38 hajón, 700+ emberrel, fantasztikus koncertekkel, piercing szúrással, különböző szubkultúrákból összeverődött emberekkel. Szerintem egyértelműen az a buli volt a csúcspont, és egyelőre a megismételhetetlen is. Remélem ez változni fog a közeljövőben és lesznek még a K5-nél is jobb bulik, én legalábbis bízom benne nagyon.
Persze mostanság is vannak nagyon jó ötletek és megmozdulások, és szerencsére egyre több az olyan, ahova a régi arcok is eljönnek, hiába családos emberek, hiába estek már ki az éjszakázásból egy ideje. A legutolsó nagy durranás a tavalyi Contrast fesztivál volt, ott végre érezhettem a régi Kollektíva hangulatot.
Egy vérbeli LD50 buli lényege az, ami magának az LD50-nek is a lényege: együtt bulizzanak olyan emberek, akik teljesen más zenéket hallgatnak, fedezzék fel a különböző stílusokat, élvezzék a zenét, ismerjenek meg új stílusokat, legyenek befogadóak és lelkesek.
- Sokszor találkozni véleményütköztetésekkel, nem sűrűn adtok választ arra, tulajdonképp hová is soroljátok be magatokat. Bár több stílus dívik, szinte több mint előadó, de ha kényszerítenének e kérdés megadására, melyik az a műfaj ami a legközelebb áll hozzátok?
NINth: Mint már említettem, számomra (szinte) minden stílus ugyanannyira érdekes. Az r'n'b, funky, magyar popzene és hasonlóan egyszerű lakossági műanyag zenéken kívül szinte mindent szívesen meghallgatok és majdnem mindben tudok neked konkrét számokat, előadókat mondani, amikben megtaláltam valami olyan pluszt, amit máshol nem. Van egy saját értékrendem, aminek egy zene vagy megfelel, vagy nem. Ha a külsőségetek nézzük, akkor valószínűleg azt mondanád rólam első látásra, hogy hardcore metált, vagy numetált hallgatok (ez valamennyire meg is felel a valóságnak), de a nagy szerelmeim között ott vannak ezeknek a szöges ellentétei is. No de hogy a kérdésre válaszoljak: ha mindenképpen le kellene tennem a voksom valami mellett, akkor hardcore-nu-thrash metál háromszög és a durvább elektronikus (goa, trance, hardcore és ezek fúziói) zenék lennének azok. Legyen benne masszív dinamika és energia, legyen okos, legyen mondanivalója és használja ki a zeneiség lehetőségeit, ez a fontos. Ha viszont zsong az agyam és elegem van mindenből, akkor klasszikus zenei hatásokkal rendelkező elektronikus zenéket hallgatok. Ebből készült az új mixem is.
Sis: Én industriallal és dark-electróval kezdtem a zenélést, ma már főleg goát, azon belül is fullont és progit játszom szívesen, de nem nevezném magam kizárólag goa DJ-nek. Szoktam hardtrance-t, hardstyle-t, hardcore technót is játszani, de ezeket ritkábban, ez főleg hangulattól függ. Érdekes az is, hogy otthon vagy melóban teljesen más zenéket hallgatok, mint amiket bulikban játszom. Munka közben az ambient, a jazz-esebb, swing-esebb zenék jönnek be, vagy a magyar alternatív bandák (Anima, Colorstar, Korai Öröm, stb). Otthon meg szinte bármi jöhet, tegnap pl Limp Bizkitet hallgattunk, bár tény, hogy az otthoni zenékért Tibi a felelős, de igyekszik mindig figyelembe venni az én ízlésemet is – pl., ha nem muszáj, nem hallgatunk brutál blackmetalt.
Amúgy kb. igaz rám is, amit Tibi mond: szeretek szinte minden zenét, kivéve a hip-hopot és az r’n’b-t. A lényeg, hogy megfogjon valami, adjon valami pluszt, a stílusok nem érdekelnek. Még a ma divatos popelőadók között is van olyan, akiknek szeretem 1-1 számát (pl. Lady Gaga, David Guetta, stb.) Ezeket a zenéket egy jó mixben fel is lehet használni 1-1 bulin, nagyot tudnak ütni.
- Hogyan jellemeznétek egy mai átlag fiatalt, kikért ha úgy tetszik szórakoztattok, zenéltek?
NINth: 16 évesen én is Junkies, Black Out meg Tankcsapda koncertekre jártam, de amikor ésszel kezdtem bulikba járni, a közösségért és a ritkán hallható (aka underground) zenékért mentem. Jóval kevesebb lehetőség volt ilyen zenéket hallgatni, mint most, a mostani túlkínálat pedig visszaütött. Soha nem számítottam vérbeli industrial, vagy akármilyen arcnak, de éreztem, hogy mekkora értéke van egy-egy ilyen rendezvénynek. A mostani fiatalok és partyarcok már kategóriákkal több zenéből, buliból, Dj-ből és mindenből válogathatnak, ezért (önhibájukon kívül) nem érzik már át azt, hogy mekkora dolog, amikor az a néhány ilyen elvetemült figura megtalálja egymást a hangfalak előtt. Ahogy az internettel együtt eljött a könnyen beszerezhető zenék kora - ergo kimarad a kutatómunka és annak eredményének megélése - ugyanúgy van ez az éjszakai életben is. A bulik értéktelenek, nagyon kevés olyan este van, amikor egy koncepcióra igazán sok ember gyűlik össze, de valószínűleg ez idővel ez a hullám is elül és jön egy újabb "aranykor". Hihetetlenül el lettek kényeztetve, ezért most már hiába nyújtod a kisujjad, legszívesebben az egész házat vinnék, kocsival együtt. Ez azért kényes dolog, mert a (minket érintő) hazai underground életben annyi pénz van, amiből éppen hogy ki lehet hozni egy-egy sima bulit, de csillogó extrákra, felső-középkategóriás fellépőkre, vagy komolyabb helyszínekre már nem is igazán marad. A szervezők nagyrészt nem profitra hajtanak, a bulik így is mínuszba hajlanak, de a mostani közönség olyan irreális elvárásokkal él, amit egész egyszerűen képtelenség finanszírozni. Erre már rengeteg terv született az utóbbi években, de egyik sem működik igazán. Azt hiszem, hogy amíg az emberek nem lesznek érdeklődőbbek, befogadóbak és a fejükben nem lesz egy picit reálisabb kép az ország és az underground szcénák helyzetéről, ugyanez a lapos stagnálás marad. Ezt sokáig lehetne még ragozni, de akkor már végképp elszakadnék a kérdéstől.
Sis: A mai átlag fiatalok – és most az LD50 illetve a dark-goth szubkultúra tagjairól beszélek – szerintem nagyon befogadóak és nyitottak az újításra. Ha ez nem így lenne, akkor nem sikerült volna „kinevelni” egy olyan generációt, akik alapból sötétebb zenéket hallgattak, és minden elektronikus zenére azt mondták, hogy „ez bizony diszkó”, ma meg ott ugrálnak a legdurvább hardtechnóra az első sorban. Az idősebbeknél sajnos ez már nehezebb, ezt a bulijainkon is meg lehet figyelni. Ha a kisteremben goa megy, a nagyban meg industrial és EBM, akkor fejből tudnék mondani pár olyan nevet, aki akkor sem menne be a kisterembe, ha az élete múlna rajta. És nem azért, mert utálja a goát, hanem azért, mert nem is akarja megszeretni. Érdekes hozzáállás ez számomra, mert mint már mondtam, én majdnem az összes stílusban találok olyan számokat, ami megérint – sőt, szerintem meg is bolodnulnék, ha csak egyfajta zenét kéne hallgatnom.
Annak viszont nagyon örülök, hogy a bulik egyre színesebbek zeneileg és nem ragadtunk le az egystílusú partiknál. Ennek is köszönhető az, hogy az LD50 tagjai ennyire más és más zenei érdeklődésű emberekből tevődik össze.
- Mi volt eddigi zenei pályafutások egy-egy csúcs partyja? Egyáltalán szerintetek mi tesz egy partyt jóvá, és feledhetetlenné?
NINth: Az egyik kedvenc bulim a Cökxpôn kávézó pincéjében volt, ahol össz-vissz kb. 10-15 ember hallgatta végig a több órás (Trentemotion) szettemet, de valami olyan kézzel fogható energia volt a térben, amit ritkán lehet tapasztalni. Ezen is látszik, hogy nem az számít, hogy hány ember van egy bulin, hanem az, hogy milyen a hangulat. A másik hasonló este egy Mono-s minimal-trance bulim volt, ahol szintén késsel lehetett vágni a hangulatot a levegőben. Szakmai szempontból a Szigetes Cökxpônos fellépéseim voltak maradandóak, elmondhatatlan érzés, amikor az ember keze alatt 20-30 ezer watt megszólal és előtted áll egy több ezres közönség. A legmasszívabb estém viszont kétség kívül az egy Kék Yukas goa szettem volt, ahol 9 órán keresztül játszottam, végig teltháznak. Fél életre feltöltött energiával.
Mitől lesz felejthetetlen egy party? Attól, ha a közönség és a fellépő megtalálja egymást, értik egymás nyelvét és az energiaelszívás helyett egymást töltik fel. A közönség azzal, hogy önfeledten táncol és jól érzi magát, a Dj/zenész pedig azzal, hogy megadja ennek a teret. Amikor látom a táncolók szemében, hogy értik és értékelik azt, amit adok, annál nincs tökéletesebb érzés. Igazából minden buli erről szól, legalábbis erről kellene, hogy szóljon.
Sis: Talán 3 vagy 4 olyan bulit tudnék kiemelni, ami felejthetetlen volt számomra.
Az egyik ilyen, a helyszín miatt is különleges ausztriai (St. Pölten) fellépésem volt 2007-ben. Ez egy olyan goabuli volt a Warehouse nevű szórakozóhelyen, ahol csak lány DJ-k léptek fel különböző európai országokból. Nagyon készültem rá, összeszedtem azokat a zenéket, amiknek itthon a legnagyobb sikere volt a bulijainkon, és szerencsére a hatás nem maradt el. Én zártam az estét, hatalmas tapsot és sikongatást kaptam, fantasztikus volt. Érdekes volt látni, hogy mennyire másképp buliznak külföldön, mennyire mások a szokások, és a szervezés mennyire profi. Komolyan úgy bántak a fellépőkkel, mintha világhírűek lennénk, lesték minden kívánságunkat.
Aztán ott volt még a katakombás Xenomorph buli 2007 márciusában, ahol sikerült a legtökéletesebb szettet összehoznom egyetlen hiba nélkül. Az volt asszem az első „külsős” bulim, ahol nem a megszokott közönségnek játszottam. Végig teltház volt, sőt, azt hiszem minden nagyképűség nélkül kijelenthetem, hogy nálam voltak benn a legtöbben – ez is felejthetetlen élmény volt.
A legelső Chixx with Disxx buli is nagyon jól sikerült, akkor játszottam egyhuzamban talán a legtöbbet, az elején másfél órát és 4 vagy 5 órát a végén. Másnap a 4-es 6-os megállójában, ahol anyukámmal vártuk a villamost, leszólított egy srác, hogy nem én játszottam e előző nap a Kashmírban, mert mennyire hihetetlenül jó volt és nagyon köszöni az estét.
Végül pedig 2008 februárjában a Corvintetőn egy SMK nevű buli, ami egy cigipapír promópartija volt. Teltház és hibátlan trance szett, LD50-es és külsős közönséggel.
Ezek a bulik azért felejthetetlenek számomra, mert pont azt éltem meg rajtuk, ami miatt elkezdtem DJ-zni. Láthattam a tömeget, amint megőrülnek a zenéimre, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam a közönségtől, éreztem, hogy érdemes ezt csinálni és nincs is ennél jobb dolog a világon. Ez az időszak volt amúgy szakmailag a csúcspontom, a 2007-es év teljes egészében és 2008 eleje.
- Akadnak letölthető mixeitek az interneten?
NINth: http://www.mixcloud.com/djninth/
Itt van fent 7 mixem. A 28 Milliseconds Before Death egy nagy történet, olyan, mintha filmet néznél. Stílusilag behatárolhatatlan, van benne ambienttől kezdve brekacore-on át jazzig minden. A Walking on Rooftops ennek a folytatása, csak jóval több benne az agresszió és a gitár. A Dark Angels on Burning Clouds egy mainstyle hardcore (techno) mix, a Trentemotion 1.0 és az 1.29 egy-egy minimal mix, a Millenium Vortex pedig egy acid-hardtrance történet. Ez az a mix, ami az utóbbi jó fél évemet foglalja össze. A legutóbbi mix pedig a The Story Of An Old Piano And A Broken Violin, aminek a koncepciója a komolyzenei hangszerek (cselló, zongora, hegedű, etc) és a modern elektronika fúzióján alapul.
Ezeket a Last.fm profilomban lehet letöltögetni: http://www.last.fm/music/DJ+NINth
Sis: Két mixem van fenn a neten, de ezeket nem nagyon reklámozom, ugyanis addig nem nagyon szeretnék kipakolni mixet, amíg nem tökéletesek.
- Mikor és hol hallhatunk titeket legközelebb?
NINth: Május 14, Gyár, Sound of Industry Update szerk: Sound Pressure IV. Gyár, május 23. Infók ITT.
Sis: Június 25., Gyár, Future Dream birthday party.
Utolsó kommentek