Jól megfingatom a Hoze.Blogot mostanság, ugye ugye? Hetek óta semmi bejegyzés, csak csönd, ami nem csak a nyári szezonnak tudható be. Eredménye meg is van: "történelmi" mélyponton a blog olvottsága: 70 fő - kevesebb mint a 2008-as téli indulásakkor (85 fő első…
3 lányt mentettek meg a diszkóban ismeretlen cigányokVasárnap hajnalban felettébb furcsa dolog történt a fővárosban - adta hírűl a Havaria Press ügynökség. A köztudottan roma férfiakból és barátaik törzshelyéből származó West Balkán szórakozó helyen egy igen érdekes…
Jánoshegyen kapta el a VPOP az őrjöngő zsiráfotA Vám és Pénzügyörség napokban tartott razziái során jutott el a hírhedt jánoshegyi őrjöngő zsiráfig. A keresett célszemély évek óta terrorizálja a Jánoshegyen kiránduló kisnyugdíjasokat, illetve családokat. Módszere…
Sólyom László meghívásaA mai napon a köztársasági elnök, Sólyom László személyesen hívott fel telefonon egy kis házi strucc pornó forgatásra. A meghívást illetően tartózkodva bár, de elfogadtam, igaz egy immitátorom küldöm majd el hozzá. Sólyom László mellesleg…
NewsIgértem, hogy nem lesz politika, de valahogy ma mindenki erről beszél az utcán: Barack(ca) Obama úr nyert az éj leple alatt, tehát tévedtem, van ilyen. (A republikánusok meg a fejükhöz kaptak, hogy "Ó bameg"). De jobb ez így. Elég volt a szarkavaró…
Utolsó kommentek