15 éve ölték meg Kurt Cobain-t
Nincs pontos dátum az egykori legendás Nirvana együttes frontemberének, Kurt Cobainnek a halálára. Mivel utoljára 1994 április 1-sején látták őt, és 8-adikán találták meg holttestét, a kettő közt lehet a pontos halál dátuma. Még maga a halottkém sem tudott pontos képet adni, melyik nap is történt - és mi pontosan.
A világ 'hivatalosan' április 4-edikén gyászolja őt azóta. Hogy miért pont ezen a napon, azt senki sem tudja, ezt 'nevezték ki' rá, ezen a napon szentel neki immár 15 éve az MTV külön napot, (mostanában meg már csak külön blokkot, ahol fanyal módra leadják az unalomig csépelt Unplugged In New York koncertjét), beállítva Kurtot annak, ami a média által el is lett fogadtatva mindenkivel: Egy "jóóó depressziós, fél lábbal az öngyilkosság szélén álló félnótással"... Elhitette ezt halála után mindenkivel, legutóbb meg ugye a gyalázatos lejárató Kurt film, a Last Days sújkolta belénk legyintve: "Kurt Cobain öngyilkos lett, ugyanmár kérem... Nem lehetett megmenteni..."
Szomorú, hogy a történelem egyik legnagyobb rejtélyekkel teli gyilkosságának is ily módon falaz a média újfent. Persze nem az első eset ez. Megetetnek minden baromságot az emberrel, nyilvánvaló tényként előadva képtelenségeket: Mint ahogy a Marilyn Monrooe ügy is le lett zárva, mert "ugye nyilvánvalóan ő önmagát mérgezte meg és direkt, csakis maga volt képes több száz (!) db pirulát megenni, ó hát persze, hát így történt". Kennedy amerikai elnök gyilkosát sem keresi senki már, annak idején is csak arra tellett, hogy a félnótás Lee Harvey Oswaldot gyanúsították egy ideig vele meg, a látszat kedvéért. A Sex Pistolsos Sid Vidioust ugyanakkor meg kimosták a szarból, miszerint "óó ugyanmár, nem ő szúrta le a barátnőjét (egy zárt szobában aludva vele), ó dehogy, azt valaki leszúrta, vagyis...hát izé... csak úgy leszúrodott magától". Érthetetlen miért áll a média néha a gyilkosok oldalára, falaz nekik, vagy miféle körök, szálak mozgathatják az eseményeket.
Tényszerűen nézve a dolgokat a Cobain gyilkosság külön ügy: Mert bizony hogy gyilkosság és NEM öngyilkosság történt, a médiát meg felejtsük el. Nézzük a tényeket, és tekintsünk most el a közhelyektől, miszerint tényleg drogfüggő volt - oké. Április 8-adikán találta meg Gary Smith villanyszerelő a szertár részen, igen szétlőtt fejjel. És most jönnek a csavarok: Kurt ezzel a puskával lett "öngyilkos" (Ez az eredeti rendőrségi bűnjelfotó)
Ez kérem egy Remington Steel 505-ös vadászpuska. Igen kérem, pont olyasmi amilyennek látszik, úgy 1 méter 20 centi ez. Az ilyet az ember eleve csak bravúros zsonglőrséggel tudja a fejéhez 'emelni' - és abban az esetben meg is húzni a ravaszt maga, ha azt a lábujjával teszi - olyan messze van akkor tőle a ravasz ugyanis. Ez eleve egy lehetetlen ok, már itt megbukott volna a helyi rendőrség. (Mellesleg az akkori helybéli rendőr Sheriff-ről nem egy történet terjengett, hogy kenőpénzeket fogad el fegyveres rablások eltusolásáért, bár ez csak mendemonda volt).
Azért tovább bonyolodik a történet: Kurt Cobain vérében mindezen túl a heroin halálos dózisának 3-szorosát találták meg. Az egy dolog, hogy Kurt már több ilyet is túlélt - de ami a leglényegesebb: Ebben az állapotban megmozdulni nem bírt volna, és nemhogy ezt a 20 kilógrammot nyomó puskát felemelni... A fejéhez egészen ráadásul... Majd a lábujjával meghúzni a ravaszt is... Ó persze.
A java megcsak eztán jön: A fegyveren egész egyszerűen (sem a markolati, sem a ravasz részén) egyetlen egy újlenyomatot sem talált a rendőrség.... Száj tátva, igen.... Van ilyen. Kurt öngyilkos búcsúleveléről, melyet igyekezett a média adu-ászként tálalni meg annyit, hogy Kurt Cobain havonta körülbelül 2-3 ilyen levelet írt. Ez volt az egyik agymenése, hogy ilyesmiket írogatott. A gyilkosnak aki végzett vele nem volt nehéz dolga - egy ilyet megszerezni majd aztán beletenni Kurt kabátzsebébe, ugyanis - kapaszkodni tessék - a búcsú levélen sem volt egyetlen ujjlenyomat sem... Hát ennyit erről, meg a nagy 'öngyilkosságról'.
Persze a közvélemény számára könnyű volt lenyeletni ezt a sablonos dumát, miszerint a "drogos rocksztár megölte magát". Már másnap a fél világ bevette, minden újság címlapon hozta valami hülye dumával: "Troubled last days" - ("nehézkes utsó napjai"), ójajj szegény stb... Velem együtt viszont kész rajongói körök 1000-ével hiszik, és tudják, hogy nem így történt. Na persze sokra megyünk vele, attól még nem támad fel... Csak jó lenne a valódi gyilkost, pontosabban a felbujtót végre a rácsok mögött látni. Merthogy ilyen is van, és teljesen nyilvánvaló is, kicsoda...
Gyilkos a hálószobából: Válófélben volt már a feleségétől, a szintén "zenész" Courtney Lovetól (brrr...) Beszéljünk kicsit erről a kedves nejről: Ő az, akinek Kurt köszönhette drogfüggőségét is, valamint aki Kurt akarata ellenére esett "véletlen" teherbe, óriási frusztrálást okozva ezzel Kurtnek (aki köztudottan nem akart gyereket sosem). A feleségének, Courtneynak persze jól jött ez a 'közös gyerek' ügy, hogy magához láncolhassa rocksztár férjét, aki nélkül egy ismeretlen senki lett volna. Tehát a válófélben levés: erről persze keveset foglalkozott a sajtó, hisz mit számított már utólag, hogy Kurt halála előtt pár héttel be van nyújtva egy válóper. Nos nagyonis sokat, legalábbis a későbbi felbújtó, Courtney Love személyében. Ez a nő világosan megmondta többször is fenyegetőleg, hogy megöli/megöleti Kurtot, amennyiben az ott hagyja. És ezt is tette. Bár valóban nem önmaga tette, mivel akkor épp egy south-lakei klinikán feküdt (drogelvonással, mi mással) igen ügyesen intézte a dolgokat. Korábbanis magánnyomozóval figyeltette férjét, akitől teljesen nyilvánvalóan tudta is, hogy hol tartózkodik Kurt. Eztán pedig egy, talán több bérgyilkost küldött rá. (Voltak ilyen kapcsolatai, aki pedig ezt megcáfolja, kicsit gondoljon már bele, hogy majd pont egy egykori sztriptíztáncosnő + évek óta heroinfüggő, mindenre elszánt nőnek pont ne lennének ilyen kapcsolatai...?) A bérgyilkosok pedig szabályosan kivégezték Cobaint április 1 és 7-edike között valamikor.
Az ok és indíték pedig teljesen evidens és nyilvánvaló: A szokásos féltékenységen túlmenőleg utolsó esélye volt a tehetségtelen Courtneynek a rocksztár férje - mellesleg jól tudta, hogy Kurt halála után, mint majdhogynem teljes Nirvana szerzői jog örököse, akár élete végéig el is élhet a Nirvana jogdíjaiból - nemmellesleg el is ÉL. Mitöbb a szutykos együttesének nem egy számán érződnek a lenyúlt számok, amik egykori férjének a kiadatlan felvételei lehetnek. Valamint ennek fejében a Nirvana rajongóknak is keresztbe tesz - mivel 70%-ban sajnos az őrá vannak hagyva Kurt szerzői jogai, ezzel vissza is él - neki "köszönhetjük" pl, hogy 10 évet kellett várni arra, hogy kiadják Kurt halála után a kiadatlan felvételei 40 számos tripla cd-jét (With The Lights Out). Neki "köszönhetjük" azt is, hogy Kurt Cobain kitudja hány kiadatlan száma pihen még a polcokon, amiket talán soha nem is fogunk meghallani, hacsaknem Courtney kisasszonynak felkopik az álla és kénytelen lesz majd pénz reményében kiadni ezeket... Vagy hacsaknem eleve ellopja azt is, és kiadja a Hole együttese alatt Kurt Cobain anyagát... Bravo Courtney Love... A világ szégyene csak az, hogy szabadlábon van, és ott is marad, mindezen nyilvánvalóságok ellenére. (A Washingtoni legfelsőbb ügyészség tavaly is több ízben visszautasított Courtney elleni pereket a gyilkosság vádjával, Kurt halálának elévülésére hivatkozva...) Hát köszönjük, ilyen az igazságszolgáltatás.
Courtney Love tahóságának adalékaként annyit, Kurt halálakkor is meglehetősen feltünően prosztó volt: Kezdve onnan, hogy egyáltalán nem lepte meg a hír (vajon miért), Kurt temetése napján elajándékozta magán a temetésen Kurt majdnem összes ruháját a rajongóóknak - melyik özvegy adja csak úgy szeretett férje összes holmiját ingyen idegeneknek...? Továbbá Kurt hamvait ugyan saját házának fá-jához szórta - amit rá 1 hónappal meg el is adott telkestűl... Merő véletlen ez is, naná... Nemrégiben 2 éve pedig kijelentette, "itt az idő KIDOBNI Kurt összes ruháját a lakásból, lassan már úgy néz ki egyes szoba mint egy múzeum" - így Courtney, röhögve... (Felháborító cikk ITT) A végső hab a tortára még annyi, hogy Kurt halála után 1994-ben már rögvest 1 hónappal - a Smashing Pumpkings frontemberével, Billy Corgannal járt - akivel anno egyszer meg is csalta Kurtot... Elvégre egy 'megviselt' özvegy így viselkedik 1 hónappal férje halála után...
A rajongók el vannak keseredve. Bár 15 év után valóban kár siratni Kurtot. Az érzés maga rossz csak, hogy tehetetlenek vagyunk azzal szemben, mialatt a gusztustalan ingyenélő felesége kész kis dollár milliós üzletet csinál és épít ki férje zseniális megöletésével. Amennyit Kurt foroghat a sírjában, az felér azzal mint mikor egy iránytűt a mágnesmezőre dobunk, az tény.
*








.jpg)
Hoze:
Szarkavarós írás jön, szarkavarókról, nemcsak szarkavaróknak. Nem új keletű, hogy minden társaságnak egy bizonyos bugyra szeret szart kavarni. Persze nem ám az ember szemébe, ahoz már gyávák - szerintük sokkal inkább fer, ha azt másnak mondják el, vagy terjesztik nagy nyilvánosság előtt, hogy kellemetlen helyzetbe hozzanak valakit. Ismerős mi? Nos, Ők a társaság avagy a kivűlűállók önjelölt
A kereskedelmi tv-k fikázása az egy dolog. Elcsépelt és unalmas már. A kereskedelmi rádiókról viszont ritkán esik szó. Talán mert senki sem hallgat ilyet manapság, legalábbis ha igen, akkoris csak háttérzenének, töltelékként, nem odafigyeléssel. (Kivétel talán a hír-rádiók, de most nem erről lesz szó.) Sejteni lehet, hogy nagyjából ugyanazok a svindlik mennek, mint a tv-k esetében, csak itt ugye kevesebb a rálátás a dolgokra. A rádiós műsorvezetők java is "csak egy hang", gyakran nem is társítunk hozzá emberi lényt. Az átverések itt is működnek persze.
Most a gépet összekötöttem 'sajátmagával' ugye. (Gépkimenet keverőre, keverő hifire, hifi kimenet vissza a keverőbe, ez pedig vissza a gép bemenetébe) Szóval ami szól gépen most bármi, azt egy mozdulattal felvegyem, legyen az akár windows figyelmeztetés, vagy bármi amit benyomok. Így egyszerűbb maga a 'letöltés' is, Youtube be, közbe meg veszi fel egy program ami szól, nem kell várni a 'soromra' mint Torrenteknék meg WinMX-eknél. Igaz, közben Msn használat nem ajánlott, mert beszaggatja - és akkor a felvételen is olyan lessz. Meg ha valaki közbe bele-rezget, akkor az a hang is fel lesz véve... Szóval az eféle letöltésre az éjjeli sáv ajánlott, mikor nincs fent senki, nem 'zavar' senki. Tegnap 5-ig töltögettem hát, vagy volt tán az 6 is reggel. Megtaláltam egy rakás régi favoritot, úgyhogy most boldog vagyok. Megérte fent lenni. Nemgondoltam volna hogy ilyesmik is fent vannak pedig. Hajnalba még a hó is esett, az jól felbosszantott ugyan, de még így is.
Két nap velős politikum féleség után ideje mással is traktálni az olvasót. A héten nagy fába vágtam a fejszét: nesze fene, nézek egy kis munkát. Igyekeztem nem a szokásos szórólapozás, gyárba csomagolás, krokodil szarlapátolás...stb féle 'igényes' munkákat kukázgatni - azokból találni ugyan könnyen, de megízleltem már azt vala, pór népek munkazamatait. Találtam egy igen helyes állást: Kéremszépen, úgynézki Lottózoban fogok dolgozni. Amolyan szerencse hírnöke leszek, aki szépen lehúzogatja a lottó papírokat egy fehér gépen, ami átküldi az adatokat a központba ugye. Emellé ráadásban újságárus is, mivel a helyen azt is kapni majd. 1 hét lesz a betanulási időm, majd vizsgáznom is kell belőle, eztán pedig lehet jönni lottózni hozzám. Bár egyenlőre nem akarom itt publikálni még, pontosan hol leszek - Linda Daemon lakásától 5 percre, legyen ennyi elég titkos infó, aztán fejtegesse mindenki.:xD
Utolsó kommentek