A világ mely frigíddé lett 

Nő-ostorozó íráshalmazaim sorozatában ma megtudhatjuk, miféle járvány van újabban terjedőben a mai nők, lányok körében. Jó ideje érezhető változás van folyamatban ugyanis, ha az ember kicsit nyitottabb szemmel jár a világban: a mai nők egyre inkább zárkózottak egymás, de leginkább a világ felé. Pedig nem sok évről van szó e változás beáltában, de valamiért e folyamat rettentőmód begyorsulni látszik.

Pár évvel ezelőtt, (mondjuk úgy 5) a közösségi oldalak nevükhöz mérten hű szolgállatot tettek magukért, az ember tényleg ismerkedhetett ott, és kapcsolatokra, barátokra, vagy szimplán csaj haverokra tehetett szert. Mostanában jobbjára ilyesmit tapasztal az ember, ha ismeretlenűl jelölget valakit be:

Persze nem csak az interneten húzták meg a nadrágszíjat közvetettségből egyesek. Ugyanúgy igaz ez a való életre is. Midőn korábban pár éve egy koncerten / partin simán ismerkedni lehetett - sőt mondhatni az egész buli lényege szinte ez is volt, hogy az ember ismerkedhessen - addig mára nemhogy nem lehet, hanem az embert egyenesen 'zaklatónak', de legalábbis 'paraszt'nak nézik hőbörögve, és gyanúsan méregetve, ha az ismerkedési célból beszélgetni próbál egy urambocsá vadidegennel.  

Tisztelet a kivételnek persze. De teszem hozzá, már ha épp megismertünk is valakit is, mostanság úgy nagyjából az illető 20-szorosan nehezebben "nyílik meg'... Tudnék szépszerivel anekdotálni lányokról legalább is, akik hónapokon át húzzák újabban az ember agyát, és még ha George Clooney alkatok is vagyunk is, legalább 5 év kell, hogy majd egyszer megengedje hogy megfogjuk a kezét - de azt is csak a zöld lámpánál, zebrán átmenés közben.

Igen kérem, ne tessenek röcögni, mert ez egyáltalán nem vicces: A nők a mai világban frigíd, zárkózott, asszexuális lényekké kezdenek vállni egyreikább. Lehet ennek sok oka, a túlhajszoltságtól kezdve a(z egypárral lentebbi cikkben emlegetett) fiktív "válság"tól való félelmükben, vagy csak belefásultságukban, de ez van, ez a folyamat zajlik. Továbbmenve ami szintúgy bosszantó és trendi jelenség lett, az önértékelési zavarokkal és mindenféle bizalomhiánnyal kűzdő nők IRDATLAN TÖMEGE, már már ipari méretű szinten. Igen, akiktől egyfolytában mást sem hallani, minthogy saját maguk ostorozzák, miszerint, 'rosszúl néznek ki, nagy a hasuk/seggük/combjuk, és teljesen mindegy még mi, de napestig magukról panaszkodnak. Hja meg bent gubbasztanak a szobájukban szabadidejük nagy részében, mint egy zsák műtrágya a pincébe akár. 

Hozzáteszem, JÓ NŐKről van szó, kiknek semmi okuk nem lenne panaszra. De ezt a kurva cosmopolitan trendet aztán muszály volt tényleg átvenni: Hát tessék, én megmondtam annó is, - ez lett belőle: Ezt termelte ki ez a független női divat szerep, immár látható: egy rakás antiszociális, jól kinéző de tudatzavaros, önelégületlen, magát lekicsinylő és ezért (a fentebbi Facebookos példában is látott) zord stílus mögé rejtőzködő, elbújó ijedt kis picsákat látni mindenütt, akik már lassan azt sem tudják kicsodák, és egyáltalán mit szeretnének az életben, csak egy kurva állarcot tartanak maguk előtt.

Lehet engem basztatni egyfolytában, miért is járok én 16-18 évesekkel mindig. Nos pont ezért, mert talán ebben a korban még nem jellemző az ilyesmi, és igen, én nem egy kesergős mumust szeretek magam mellett tudni, aki sír a gázszámla miatt, vagy nem tud a stressz miatt aludni, hogy de "nagy" lett a segge (holott nem is), és majd én vigasztaljam sok sok sok energiát leszívva magamból egy olyasvalamiért ami nincs is úgy... 

Nagy kókler divathullám ez, én mondom. Bár sajnálatos módon azt is kétségbe vonnám, hogy divat, hisz egy életforma már. Zárkózottság a jelszó, csukott szemmel azonban előbb utóbb ajtót fejelni szoktak - csak ezt felejtik el eme kedves nőtársaink jelentős része. Talán a valódi jósolt világvége nem is biztos hogy katasztrófa eredménye lesz, hanem egészegyszerűen a nők efféle magatartása, mely előbb utóbb minden férfit homoszexuálissá tesz majd, ezzel megszűnvén a gyereknemzés mindörökre, és előbb utóbbi kihalásunk? 

Talány, de csak azt ne mondják nem jogos a feltételezés. Ki ne találkozott volna ilyesmivel, és gondolt volna ekkor a fentebb leírtakra. Hogy te jó ég... Csak voltunk olyan gavallérok, hogy nem mondtuk ki az adott pillanatban.  

A cikket meg úgy zárnám, hogy mégegyszer leírom: Tisztelet a kivételnek! :)