Egy képzelgés tárgya: Mi lenne ha...?

Áltam a nyugati pályaudvar vonatváró részlegén, úgy félig meddig átfagyva, Martin barátomra várván. Újkeletű szokásom, a mérhetetlen utált telet idén egészvégig úgy vészelem át, hogy mindössze egy póló + az a jellegzetes "arabmintás" sál, mellé meg egy nem rég szervált ám igen meleg téli kabát, szőrmenyakkal a hátán. Ez mindeddig be is vált, ám hosszas kinttartózkodásra mégsem ajánlott, úgy fél-1 óra múlva istenesen át lehet fagyni így a szabadban.

Ígyhát ingázni kezdtem a nyugati pályaudvar belső-külső részén egyaránt, ahol újfent köztudottan az I generation tanyázik (a legújabb, az internet generáció, akiknek szüleik helyett a Facebook, és a Myvip a családjuk). Az elmúlt 10 év hozadékai ők, kis tojásokból nemrég kibújt kisfiúk meg kislányok - pöccre kivasalt szembe lógó hajjal, a jellegzetes répanadrággal, és csiricsáré öltözékkel mindemellé. Nekem eleve rossz a névmemóriám, (gondolom páran most fel is röcögnek az olvasók közt a kompetensek), de egészegyszerűen kis kivételtől eltérően képtelen vagyok nevekhez arcokat társítani. Az I generációnál pedig aztán abszolút képtelen lennék rá: tök egyenforma alakok, lehetnek vagy 40 kilók fejenként. Coccolino öblítő szag, fültágító mindegyikbe (ez az afrikai idiótaság ám rettentő sikk lett mostanában, tudjátok: az a menőbb, akiében a nagyobb van) Átlagkorosztály: 15 év. Hatalmas kis csapatok, 5-8-10 főkre bontva.

De állj. Mit keresnek ezek hétfő 10:35-kor itt? Maradi vagyok e ha azt mondom, ilyenkor általában iskola van, ezeken pedig sem táska, se egy tanárnak kinéző forma körülöttük, mint akik épp osztálykirándulnak. Annál inkább bagó a kézben, illetőleg akinél mégiscsak van táska, kikandikáló VBK-s flaska (messziről kiszúrom én). Lógás, aham - konstatizálom - de minden nap???

Hogy is tudnám megfogni azt a jelenséget, mikor ilyesmit látok, hogy ne úgy tűnjön, mikor egy csalódott 30-as fikázza a szép új világot, és annak szép új generációját. De tényleg, gyerekek, hát ezért nőttetek fel? Nemtelenné tévő egyen-vasalt haj, biszexualitás, egymásnak bájolgás, sulikerüléses piálás, meg a Facebook, ez kell nektek? Akkor meg ne panaszkodjatok, hogy miket írok rólatok. Különben kész csoda, ha ezt még elolvassátok.

Szóval áltam ott, és feltettem a kérdést magamnak: Mi lenne ha? Mi lenne ha mondjuk egyik napról a másikra a jelen világban (vagy tessék, csak az országban) eltűnne minden egyes ember aki 18 év feletti? Egyetemistától anyukán-apukán át, rokonoktól kezdve nagyiig minden egyes emberi lény, aki 18 év feletti a mai világban? Meghalnának. Vagy csak egyszerűen eltűnnének köddé. (Mondjuk valami biológiai vírus, vagy egyszerűen csak misztikum). És itt maradna ez a bizonyos generáció, a mostani 0-18 éves I-generáció. Nekik kéne hirtelenjéből egyik napról a másikra tovább vinni a világot, annak irányítását, önfenttartását, új generációk felnevelését - teljesen magára hagyatottan, pontosan azzal a mentállal amiben most vannak: Azok akiknek a világ legégetőbb kérdései a következők: van e net, hol és mi a trendi, melyik discoban lép fel az AFC, vagy egyéb korbéli satnya popzenész.

 

Elképzeltem, ahogyan a 'katasztrófa' után állnak ott egyhelyben a kihalt és üres városban. Nem tudják mit tegyenek - hisz nincs ott anyu, se apu, se egy felelőségteljes felnőtt, maguk közt pedig végképp egy felelős gondólkodású sem. Állnak, és telik az idő. Lassacskán rájönnek, érdemes kisebb csoportokat, kolóniákat alkotniuk, ha túl akarják élni - de ötletük egyiküknek sincs mit is tegyenek, hisz egyikbe sem lett belénevelve semmi, mi a régi világ erkölcsét, vagy működését megérthetővé teszi. 

S akárcsak a Legenda vagyok című filmben, lassacskán hónapok/évek múlva méteres fűcsomók nőnek a közútak helyén, fák az aszfaltból. Az épületek megszívják magukat, s lassacskán omladozni kezdenek. A városban rekedt maroknyi (korábban Ipod függő) tizenéves, vad törzsi szerű szekta életre kezd átállni: eleinte pár évig még elvannak a kihalt város kihalt boltjainak élelmiszer készletével, melyet kedvükre fosztogathatnak: természetesen felelőtlenűl, szinte azonnal bezabálnak mindent, megisszák ami csak iható alkohol, (akár eleinte az első pár hónapban még élvezve és jókat bulizva is, kihasználva a felügyeletlen állapotot, melyre mindig is vágytak). 

Aztán úgy 1 év után kezdődnek a gondok: mikor elfogy (megromlik) az összes kihalt bolt élelmiszer készlete. Áram sincs már sehol, az internet pedig rég összeomlott a katasztrófa óta. Csak magukra vannak utalva ezek a kissrácok, akik életükben nem találkoztak még a felelősség kifejezéssel, életükben nem dolgoztak 1 órát sem, (bár a FB alkalmazásókat fejből kenték ugyan) hisz megszokták a napi kis rutinus gondtalan rituálé szerű menetet.

Az utcán vad szelek fújnak már, az utakat már szinte méteres növényzet borítja, járhatatlanná téve, az épületek is kezdenek romosodni. Sötétedés után már életveszélyes utcára menni, a közben városba átvándorolt és elszaporodott vadállatok miatt, vagy a már életveszélyessé vált beszakadt utak végett. Az emberiség utolsó reményei pedig az egykori nihilista hajvasalt New Yorkerben pomádézó népek - kik mára megnyűtt és szakadt hajléktalanként reszketnek réveteg és félelemmel teli tekintettel, önkényesen elfoglalt, de már egyre inkább omladozó, porosodó kihalt és sötét lakásokban. Az ivóvíz is már ihatatlan, fertőzésveszélyes, mivel senki sem ért hozzá hogyan is fertőtlenítsék - esővízt gyűjtenek nap hosszat az omladozó épületek tetején.

Úgy 1 év elteltével megindul a világ kihalásának folyamata: A túlélő emberi csordák vezérei egykori emósok, azok tábora hal ki elsőre betegségben, illetve önkezük által okozott végetvetésben. Az egykori diszkósok követik őket végelgyengülésben. Eztán következik a többi kis lurkó sorozatban.

Minden csoportból akad azonban pár túlélő még. Kik vademberré és alapvető emberi tulajdonságaikat sutba dobván rohangálnak szakállal, és üvöltenek. Vademberek. Visszafejlődött lények, akik már csak testfelépítésben emberek, mentálisan már semmiképp. Alkalomadtán egymást ölik élelemért, vagy csak kvázi heccből, vad szertartások mellett. És a világon teljes lesz a káosz. Az utolsó túlélők időközben már 19 évesekké lettek, és érthetetlen álnak a rommá lett világuk felett, melyet teljes 1 év alatt közösen amortizáltak le a természettel és önmagukkal együtt... És ekkor...

ÉS ekkor ebben a pillanatban érkezett meg, és csapott rá Martin barátom a vállamra, félbeszakítván a vad éberálmomat a Nyugati közepén.
- Na szevassz, bro!
- Huhh...!! Helló! - mondtam felemélvén a látomásból.
- Na mi az, még ennyire kóma vagy? - kérdezte furcsállóan.
- ...Ahh... dehogy..! Én csak... Na mindegy, menjünk!

És ezzel megindultunk, átvágtattunk a 13-17 éves kis csordákon kersztül át egyenest be a Westendbe.