Félni

Egyik alapvető érzelme az embereknek a félelem. Ki ki tagadja, ki vállalja, ám nincs abban semmi meglepő, hogy az egész emberiség életének legjavát végig-féli: különböző síkokon mehet persze a félelem mértéke, és hogyanja: Félünk, hogy nem megyünk át a vizsgán, félünk, hogy nem találunk állást, vagy ha épp már megvan, félünk hogy elveszítjük. Félünk, hogy boldogtalanságra van sorsunk ítéltetve, félünk, hogy szeretteinknek baja esik, vagy épp hogy nem kapunk elég elismerést azért amiért megdolgoztunk. Félünk attól hogy elüt a villamos, és félünk hogy egyszer meghalunk. Nos az élet az ilyen egy játszma; izgalmas kis túlélő túra, így bőven van is mit - okosan kialakította magának ezt a félelmekkel teli rendszert a 'szuperművelt' emberiség..

A félelem érzete azonban nem csak ezekből az ember által teremtette akadályokból eredhet vagy fakadhat, hisz egyik legbelsőbb érzésünk ez. Az ember a kezdetek óta az ismeretlentől fél, erre eredeztethető az egész vissza. Ismeretlentől rettegés. A fájdalmat az agy receptorai irányítják, ezt ne keverjük össze a pszichológiai értelemben vett ösztönös félelemtől.

Szinte nincs olyan érzés a földön, melyet ne kísértene át a félelem szele:
- Ha a mindennapi gondoktól félünk (úgyszólván stresszelünk), valójában az ismeretlentől félünk, hogy "mi lesz majd ezután", "mi fog történni". Nem tudjuk. És ez a kiszámíthatatlanság és tudatlan reménytelenség megrémít.
- Ha magas helyeken sétálunk közel egy szakadékhoz, vagy ablakpárkányhoz, nem attól a ténytől félünk, hogy magasan vagyunk - hanem hogy innét lehet, hogy leesünk és jól összetörjük magunkat; netán meghalunk.
- A haláltól is azért fél az emberiség, mert ismeretlen számára az ami utána jön: vannak bár vallások szeriszámmal, de ésszerű bizonyíték még sosem érkezett attól, mi történik utána, mi lesz velünk valójában. A halál elvégre mégcsak nem is egy perc, hanem egy pillanat töredékrésze, és természetes rotációja az életnek. Félünk, mert egyedül kell átélnünk majd, és félünk mert nem tudjuk biztosra, hogy mi történik megtörténte után. 
- Szerelmünkkor érzett féltékenységünkben sem azért félünk, magától a ténytől: hogy párunk egy bantu négerrel szeretkezik a tudtunk nélkül - hanem azon félünk, hogy nem tudjuk mit hoz az ezutáni jövő, minek után majd szakítunk. Milyen lesz akkor majd, hogy fogja az ember elviselni - félelem az egész ezutáni kiszámíthatatlanságán, és köztudottan rossz mellékhatásaitól, attól hogy tán sosem leszünk többé boldogak párkapcsolatban. 
- Anyagi gondjainkon is nem a pénz (mint tárgy) hiányában félünk, hisz az csak egy színes nyomtatott papírfecni: hanem attól, hogy tudjuk, ennek hiányában ismeretlen helyzetekbe kerülhetünk, nem olyan kiszámíthatóan mint mikor van rengeteg pénzünk, és mi irányítjuk az életet: Akkor attól félünk, hogy az élet fog irányítani minket - az ismeretlenbe. 
- Verekedéskor sem magától az adott ellenféltől fél az ember - hanem attól az ismeretlen ténytől, hogy nemtudja, mennyire lesz megverve épp.
- A természetfeletti dolgoktól (netán földönkívüliektől) nyilvánvalóan ezért rettegünk olyannyira, mivel fogalmunk sincs róluk, számunkra egy ismeretlen világ az.
(És véleményem szerint a dark kultúrától is ezért fél az átlagnép, mert nem tudja mi az pontosan...)

A félelem érzete sokszor nemkevés adrenalint is nyújt, melyet egyesek kedvelnek, és így átalakítanak: Így születtek pl az extrém-sportok is, ahol a félelmet átviszik az élvezet síkjára.

A félelem érzetét ugyanis aki ért hozzá, lehet kezelni. Orvosilag rövidtávon (gyógyszerek, nyugtatók), de hatásosabb pszichikailag legyőzni önmagunkban. 
Sokak  szerint a félelem legfőbb ellenszere a HIT (nem csak vallási értelemben). A hit szintén nem más viszont, mint egy ismeretlenbe fektetett érzés, ezesetben a bizalom érzése. Hiszünk valamiben, ami bár nem történt meg bizonyítottan, de vízionáljuk:
Hisszük, hogy nem esünk le a magasból.
Hisszük, hogy halál után egy szép új világ vár ránk.
Hisszük, hogy nem csal meg párunk egy bantu négerrel.
Hisszük, hogy kilábalunk anyagi helyzetünkből.
Hisszük, hogy a verekedésen mi nyerünk.
Hisszük, hogy nem rabol el az Ufo éjjel, és nem lebeg majd szellem az ágyunk felett.

Az emberiség a hitet önmaga nyugtatására találta ki. Ha a kettőt kellő egyensúlyba hozzuk (félelmet a hittel), akkor élünk teljes értékű életet. Túlzott végletekben mind a kettőnek léteznek elkorcsosult formái ugyanis:
- A túlzott félelmi állapot menete: eleinte rosszkedv -> képzelt bajok, gondok, betegségek -> depresszió -> pszichiátria -> zártosztály -> megőrülés. 
- A túlzott hit legalább ilyen káros tud lenni: hibásan mérjük fel a minket körülvévő állapotot, mely minden fentebbi példánál ezért az ellenkezőjét váltja ki: jól leesünk a szakadékba, kiderül hogy nincs is Isten halál után, a barátnőnk naná bantu négerrel hetyeg, stb... Az összes legfőbb emberi bűn a túlzott hitre eredendeztethető vissza: Gyilkosságkor, lopáskor, csaláskor, házasságtöréskor túlzottan hisszük, hogy úgysem kapnak majd el minket. Hazudáskor pedig egy hamis hitet (képet) adunk a velünk szembenállónak - sőt egyesek addig is elmennek, hogy már önmaguknak is elhiszik a hazugságaikat, bebeszélik maguknak.

Kell egy alapvető intelligencia szint ahoz, hogy e két érzést pellengén tudjuk tartani. Nem könnyű, borotva élen való harcos tánc ez: szinte mindenki időnként egyik-másik káros irányba mozdul el egész élete során. Az élet akkor lesz teljesértékű, és minőségében élvezhető, ha ezt az egyensúlyt minél inkább az arany középúton tartjuk, ha egyik irányból a másikba mozdulunk, rögtön vissza tudjunk a középmezőnybe hajtani. 


Hit, bizalom, pontos helyzetfelmérés, önismeret, műveltség, alázat. Ezek a teljes értékű boldog élet kulcsai.
Félelem mentes életet mindenkinek.