"Mert a producerek NEM köztünk járnak"
Ne tessünk már álmodozni...
Holywood általában rendszeresen átbassza a világot a palánkon, és számos olyan történettel kábít mindenkit amik teljesen életszerűtlenek a való életben. Kiváltképp európában, és kiváltképp annak keleti részén itt. Persze itt most ezer és ezer példát sorolhatnék, mind politikai, mind életmeneti, mind szerelmi vonatkoztatásban, mégis inkább egyet ragadok ki: a zenei karrieri holywoodi áltatást.
Kinek ne lenne ismerős megannyi holywoodi sikersztori kezdete: Ezekben az élet/karrier történetek mindegyikében egy a közös: Van ugye egy full-szar gazdag milliárdos illető (színész, zenész, akármi), 4 milliárd dolláros villában élve, és akkor kezdődik ugye az élettörténet bemutatása: Az illető aki a mélyszegénységből jött, szívfakasztóan rossz körülményekből, elvált családból meg stb. Megy megy a történet, hogy miként ette a száraz kiflit, és költötte utolsó pénzét próbákra - aztán egyszercsak SNITT, és jön az unalomig ismert fordulat: "És akkor felfigyelt rá egy produceeer!" - és onnantól gyors váltással a történeti kisfilmben már hirtelen 10 ezer dolláros cuccokban láthatjuk sztárunkat, és a többi sallang.
Kéremszépen, ilyen pedig NINCS! Ilyesmi nem létezik, legalább is idehaza egészen biztos nem. Körülbelűl Ufo hívők általános értelmi szintjével vetekszik az olyasféle gondolkozás, (illetve hit), mely szerint az emberiség soraiban titkon járkálnak tömött bukszájú produuuceeereeek, akik mint egy indián a bozót mögűl, egyfolytában lesik azt, kire csapjanak le, kit "fedezzenek fel", és kinek dugjanak több 10 milliós lemezszerződést az orra alá. El kell keserítsek mindenkit: ilyen Róbertbácsi emberek nem léteznek, nem járkálnak egy koncertre sem el hogy "tehetségeket fedezzenek fel", sőt magasról leszarják azt ki mekkora tehetség.
Napjainkban a producerek zöme fellelhető a Megasztár szintű nyálgyárak környékén amiről már írtam, illetve szűk kis betörhetetlen szubkultúrába tömörülve ücsörögnek a studiójukban napestig, ahová polgári ember gyakora soha az életbe nem fog bejutni. És ha még sikerül is, onnantól a saját képükre formálnak (lásd fentebbi linken levő cikkem).
Holywood ezen átbaszása azonban mégiscsak bejött: Irdatlan sok fiatal kezdő zenésszel beszélgettem már, kik ennek köszönhetően egytől egyig egy idealista, illúzionista, álmodozó, naív (és egyben potenciális kihasználható), nem a földön járó, képzelgő valakik. Jellemző beszélgetéseink egyike:
- Mit szeretnétek elérni?
- Hát... Teltházas Pecsa nem lenne rossz, hehe!
- És ezt hogy szeretnétek elérni?
- Óó azt nemtudjuk még. Hát valahogy csak sikerül.
- Micsoda, nem tudjátok hogy érjétek el? Akkor ti is vakon a falnak?
- Hát.. Na. Kiadunk egy albumot majd! És akkor már sínen vagyunk!
- Na és majd mi lesz ha meglesz a lemezetek?
- Úú, elküldjük az XY-nnak! És majd az felfigyel ránk.
Ohh my god. Ennél a résznél szoktam általában kicsatlakozni a társaságból, és a bárpulthoz osonni meginni egy lenyugtató sört. A mai kezdő zenész fiataloknak lövése sincs arról, hogyan is megy ez - ám ami a mégfájdalmasabb: Legtöbbjük nem is a zene szeretetéért zenél, hanem hogy SZTÁR legyen. Ha megkérdezem mit szeretne elérni, mindnig az a válasz, "teltházas koncert itt meg ott" - de az idáig vezető útról FOGALMUK SINCS EGYIKNEK SEM. Lövésük se. Olyasmi dolog ez, mint mikor valaki áhítattal figyeli a Bazilika bejáratát - ahová kb 40 lépcsőn kell felfelé menni. De mindegyik rögtön már a bejáratnál akar lenni, de egyik se tudja hogy kell oda feljutni, lépcsőzni lusták, ezért csak figyelik a bejáratot, mint célt.
És ha kiadnak egy albumot akkor mi afasz van? Túltelített a zene piac. A rock meg haldoklik, amiről már szintén írtam ITT... Árulhatják 500 ftért a koncerteken, meg egykét pincébe lemenős lemezboltba, hurrá. Ki az isten fog arra "felfigyelni?" Elég életszerűtlen naívitás azt gondolni, hogy aktatáskás ballonkabátos producerek járják reggeltől napestig a városi kis-lemezboltokat, buzgón megvéve az összes új szart, csak azért hogy valakire "felfigyelhessenek".
Előhozom önmagamat példának: 26 db önálló tv szereplésem volt már, kezdve kis tvktől a legnagyobbokig, az ország legnézettebb showjában is vendégként voltam. 12 éves korom óta zenélek, 6 éven át dj voltam a 90-es évek végén, több 1000 oldalnyi írásom van, és közzel-hellyel az egész honi rockzenei ipar krémjét ismerem. RÁM KI FIGYELT FEL??? KI TÖMI A ZSEBEM MILLIÓS SZERZŐDÉSEKKEL? SENKI! LÓFASZ. Pedig a krónikus mese szerint ugye "ezeket a műsorokat számos producer figyeli". Faszokat. Nincsenek ilyen "felfigyelő emberek", nem léteznek, csak a holywoodi agybutítodákba.
Én önmagam producere, marketingese, személyi titkára, menedzsere, és mindenese vagyok egy személyben. És nem csak én, a legtöbb banda szintúgy önmagát promotálja. Nincs ez az álomvilág, hogy "és akkor jön a gazdag producer, aki fizeti a turnét, fizeti a szállodát, küld érted sofőrt, kinyalja a segged" ésatöbbi.
Pont az I-re mellé, az említett rock halála... Ebbe nem ártana beletörődni. A rock a huszadik század második felének volt a formanyelve. Fél évszázadig fontos volt, hatott a világra, - legtöbbször károsan - irdatlan tömegeket vonzott, de mára épp úgy nincs jelentősége mint pl a hangosfilmnek.
Sajnos sokaknak átjött ez a gazdag producer-hites koholmány, ám saját kárukon fogják megtanulni, mi a való élet. Arany János: Családi kör című versében pontosan le van írva, mi azoknak a sorsa akik ilyenekben hisznek:
"Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat."
(PS: Mielőtt a Dr. "mindentmagunkraveszünk" Melancholia ismételten magára venné e cikket, nem róluk szólott)
Utolsó kommentek