"Csak egy Menzon vagy!"
Imitátornak lenni

Rég várt írás jön, előre mondom. Tessék elolvasni, különös tekintettel a fröcsögőkre. Aki eztán sem érti meg, és ezzel próbál penetránsul odavágni nekem, az a saját értelmező képességének hiányáról tesz tanúbízonyságot. Akkor hát szemüveget fel a süket-néma vakmadárkáknak (is): 

A darkerek jövőjéről folyó érdemi vitát rendszerint az lehetetleníti el, hogy a második mondat után okvetlenül megjelenik az ügyeletes gyökér, és kijelenti, hogy nekem nincs jogom "fikázni" a darkereket (értsd: mindenki tapsoljon csillogó szemekkel e nemlétező szubkultnak), mert én "csak egy Menzon imitátor" vagyok, "bezzeg az LD, meg a Gyár". Túl azon, hogy az LD50-es berbekben elindult ezen rágalomhadjárat így önmagábam nem igaz - mert rengeteg egyébb dolgot is csinálok mellette - így próbálnak egyféle lekicsinylő bélyeggel ellátni azok, akiknek kis büszkeségét meri sérteni az, hogy egy igenis szakavatott valaki kritizálni, változtatni meri az általuk demagókikusan bekajált világképet a témát illetően.

Vannak akik bosszúból csinálják korábbi kicsinyes sérelmeik miatt, vannak akik csak szimpla csípkelődésből, olyan is akad aki azt hiszi, ezzel lehetetlenít majd el, a leggyakoribb "csak egy menzon vagy" pedig azok akik egyszerűen nem hajlandó meghallani azt mikor igazolom ténykedéseim. Nem, te csak egy imitátor vagy, és kuss. Jólvan. Kedvükért közelítem ebből a szemszögből ezt a dolgot akkor.

Kezdhetném ott, hogy azóta záporoznak ezek különösen, mióta nyíltan megtagadtam magam darkernek, és fél éve kijelentettem, hogy ilyen idehaza nincs is. Csak és kizárólag külsőségekben van ilyen kultúra. Ezt már ismeritek, szóval kezdjük a gyökerétől. 

Az imitátorság történelme: Az imitátorság elsősorban egy művészeti ágazat, csak másodsorban megélhetési szakma. A történelemben a világ első imitátorai többnyire híres nép-vezetők, fáraók, királyok, hercegek, hadvezérek hasonmásai voltak - ők hivatás szerűen csinálták ezt a mesterséget, történetesen a feladatuk egyfajta testőr szerű dublőrség volt: Veszélyes tárgyalásokra volt, hogy a király hasonmását küldték, így ha az ellenfél lenyílpuskázta is, nem az igazit ölték meg vele. Később aztán az imitátorság művészeti ággá is átformálta magát a történelemben: született egy igény erre, főleg a színház elterejedésével egyidőben, ahol gyakorta a középkorban óriási sikerük volt egy-egy királyt utánzó paródikus produkciónak, vagy épp drámai tragédiának.  Később aztán kiterjedt művészeti ágazat is lett, különösen a felvilágosulás kora utáni időkben, a 19 században is újhullámos imitátor művészek szinte hétről hétre szórakoztatták a párizsi, berlini, és egyébb világvárosi színház közönséget politikusokat utánozva - külsőre, vagy akár hanglejtésileg, akár egyébb produkciókkal.

Imitátorok manapság: A 20 században is alkalmaztak rengeteg imitátort: A paranoiás Sztálinnak "csupán" 5 db hasonmása volt aki minden fontosabb útjára elkísérte, és csakúgy mint a középkorban, nekik kellett egy-egy merénylet veszélyes felvonuláson megjelenniük helyette. John Kennedy is tartott egyet, bizonyos körök szerint őt is lőtték le, és az igazi Kennedy mindeközben a Fehér Házban tartózkodott - bár ez legenda gyanús koholmány. Tény viszont, hogy főleg közel keleti vezetők a mai napig több hasonmást is "tartanak" magukról. Saddam Hussein vitte a rekordot eddig, kinek egy tucat alkalmazott hasonmása is volt, ezért is volt kérdéses nyilvánosan, hogy elfogásakkor vajon a valódi Saddamot tartóztatták e le. Kínai vezetők is élnek ezzel - különösen eredményesen is, hiszen főleg európai szemmel nézve eleve rosszabb szemünk van eltéréseket felfedezni egy egész más etnikumon. Ezenfelűl megjelentek a sztárság elterjedésével sztárok imitátorai is, különös tekintettel itt viszont a már elhunyt sztárokat utánzókéra: Elvis Presley elsősorban, de Kurt Cobain, Freddy Mercury és Bob Marley imitátorokon kívűl a legújabb őrület most épp a Michael Jackson imitátorság. Ezek az emberek mostanában nemcsak külsőre néznek ki az általuk választott "mintához", de profizmusuk mérlege, mennyire képesek tényleg minőségben olyan hangi-tehetségi teljesítményt nyújtani, mint akit választottak. De hogy ki miért is csinálja ezt?

Az imitátorok fajtái: Az imitátor művészeket én három csoportra osztanám:
- Létezik az úgynevezett a megélhetési imitátor, aki elsősorban a pénz miatt csinálja. Itt is beszélhetünk persze művészekről, hisz egy festő is azért fest másodsorban, hogy megéljen. A megélhetési imitátorok minősége azonban elég silány szokott lenni. Gyakran kimerül abban, hogy semmit sem csinálva öltöznek be egy választott valaminek (gyakorta heti jelleggel is váltják, hogy épp kinek), és céljuk abszolút a pénzkeresés. Még az imitálás minősége is silány - éppenhogy csak hasonlítanak az adott illetőre, és teljesítményileg sehol sincsenek, csupán de ja vu érzése van az embernek. Kreatívság itt ritkán van, általában nagyvárosok utca-látványosságai ezek, kalappal.
Ami engem illet, csak nagyon részben vagyok ilyen hozzáállású, nem ez  mozgat meg benne, hanem a kihívás. Vagyis:

- Létezik a hobbi imitátor: A hobbi imitátorok saját kedvtelésből csinálják e mesterséget, elsősorban hobbiból - ezáltal itt igazi profizmusról beszélhetünk: ebben élik ki kreatívságukat, számukra az elismerés pedig már bőven elegendő egy dícsérettel is. A hobbi imitátorokból lesz a legtehetségesebb fajta, hiszen míg ezek többnyire kellő képzőművészeti képességekkel felvértezett illetők, így a lehető legprofibb szintre hozzák fel a "hasonlóság" tökéletesítését: Pl Elvis immitátornak lenni egy presztizs is már szinte, megy is a versengés, ki a jobb benne. De nem pusztán a pénzről van már itt szó, ez már szinte egy életforma - hisz a leghíresebb Elvis imitátorok civil életben általában egész polgári állások alkalmazottai: portás, buszvezető, banki ügyintéző. Hobbi szintből lehet tökéletesre fejleszteni ezt a szakmát, hisz az azt szeretése teszi tökéletessé. 
Ami engem illet, én rám leginkább ez igaz, mikor időnként e külsőt varázsolom magamra.

- Létezik még ezenkívűl a figyelem felkeltő imitátor is, aki viszont a leg ócskább féle a három típus közül. Ezeknek az emberek se megélhetésből, se a szakma szeretetéből csinálják, pusztán azért, hogy feltűnőek legyenek vele... Pl lefeküdjenek egy szép nővel, vagy párt találjanak, vagy hogy beilleszkedjenek valahová, tévesen azthívén, hogy ettől lesz az jó, vagy mert annyira sekélyes üres gondolatviláguk van, hogy ezzel az egyel tudnak már csak kitűnni a világból. 
Itt már érdekes dolgok lépnek közbe, akad, hogy mondjuk egy (az előbb említett) hobbi imitátort utánoznak - jó idevágó példa, mikor egyes kis pöcsösök már nem is pl Mansont utánozzák, hanem engem, a hobbi imitátort. Így kb már másodgenerációs imitálásról is beszélhetünk: az 'utánzat utánzata'. 
Lényegében a figyelemfelkeltő imitátorság abszolút silány és másod koppintós minőségtelen műfaj, szerencséje viszont hogy ez a legkihalandóbb. Pár éven belűl átlépnek ezek az emberek egész másba, ahol kompenzálhatják belső ürességük. Pl drogfüggő alkoholisták lesznek.
 

Imitátorok a köztudatban: Sajnos e szakma, különösen itthon Trágyaországban nem épp egy megbecsült, avagy elismert szakma. Inkább jellemző a megmosolygása, vagy a hovátenni nemtudása ennek, mint hogy tényleg művészi értékeket is felfedezzék benne az úgynevezett szakavatottak is. És akkor már a polgári tahókról nem is beszélek... Tudnék egy kamionnyi történetet mesélni, milyen így az utcán közlekedni néha, különös tekintettel egyes kerületekre...  Az imitátorság lényegében alá van becsülve abszolút idehaza, itt még nem alakult ki ennek egy szubkultúrája. Los Angelesben az Elvis imitátorság egy szakma, olyannyira, hogy nemrégiben a kormányzó hivatalosan is szakmaként elismerte, amit végzettség nélkül senki nem végezhet nyilvános helyen (pl fellépésen, de utcákon sem - kéregetés céljából, csak privát célra). Nos mi le vagyunk jócskán maradva ettől, mert felénk csak annyi jut, ha meglát engem Mari néni, kiesik a piros Symphonia a szájából, hogy "úú, ott egy sátán", és jól elejti a szatyrát. De gondoljunk csak bele hogy festene, ha Los Angelesben rárivallnánk egy Elvis hasonmásra, hogy "hogynézőőő ki, gyökéér?" - maga az utca népe verne meg minket a védelmére.  Hát nem kell ilyen szar helyen élni, mint ez az ország, no.

Az imitátorok értékei: Az imitátor dolga egy szolgáltatás: legfőbb feladata szórakoztatni, minőségi formában. Bizonyos hírességek produkcióit nem könnyű ám egy az egyben leutánozni. Ugyan az utánzás szó kissé visszás és elsőre nem sok kreatívumot sugall, minőségében viszont akkor válhat tökéletessé, ha az ember minden velejárót elsajátít. Ezt nem mondhatjuk könnyűnek hisz összetett ágról van szó: Mert nem úgy megy az, hogy valaki választ magának egy sztárt, és aztán besétál a pl a Tom Cruise szaküzletbe, és onnan már kész Tom Cruise-ként jön ki. Ugyanis nincsenek ilyen üzletek, egyetlen egyedi sztárra sem. Különösen ezért is vannak előnyben az 'extrém sztárok' hasonmásai, idetartozik pl Michael Jackson, Freddy Mercury, vagy Madonna is, ahol már maga a ruhatár beszerzése egy évekig tartó folyamat (ha nem épp végtelen). És mivel egyedi ruhákról beszélünk, nem árt némi tervezői képességgel sem rendelkeznie egy imitátornak, de minimum kiválló szem és aránymértéknek, hogy minden egyes részlet stimmeljen. Az igazi művészet eztán jön: az adott híresség által produkált ág tökéletesítése: ugyanolyan hang, plussz akár ugyanolyan hangszer is, min az utánzott illető tud, vagy akár színészi képesség. Nem is beszélve az apró elemekről, mimikákról. No ezt a fajta utánzást már nevezhetjük művészetnek is.

Az imitáció / imitátor ellenzőkről: Általában olyan emberek akiknek minőség érzéki problémáik vannak. Szokás mondani, hogy csak az eredeti az igazi, ez való igaz. Érdekes, hogy reprodukáló festőművészekre viszont eddig senki se borította az asztalt, mert mondjuk tökéletesen festette le Mona Lisa hasonmás festményt, vagy a tökéletes Dávid szobor replikákat sem töri össze senki, mert abból csak Firenzeben lehet egyedül egy darab. Az imitátor ellenzők általában primitív ócska irígy emberek, akiknek még művészeti érzékük sincs, és telis tele vannak agresszióval. Ők egy általuk kis kitalált üvegbúrában élnek, és minden ami ezen kívűl van az szar. Szűklátókörű érzéketlen seggarcok röviden. 

Én mint imitátor: Magamat egy 2.8+ -as hybrid imitátornak tartom, mivel rengeteg dologgal egészítem ki ezt a csak külsőségekre vonatkozó hobbim. Hybrid, mert sokszor nem odavágó: pl a techno dj-zés, melyet 11 éve csinálok már 1998 nyara óta. Vagy ez a független újságírás amit itt csinálok, és amelyből már egy félhavi bevételre szert teszek. Vagy például, hogy magát Marilyn Mansont nem is kedvelem annyira. Egyszerűen csak kihívást érzek egy ilyesmi image megteremtésében, sokkal inkább imitálva Mansonnak egy képességét: Hogy kihasználja lehetőségeit, és gát nélkül száguldjon egy önálló pályán, szabályok nélkül. Ezzel haszonra szert tenni az igazi művészet, úgyérzem sokszor nekem is sikerül ez. Ruháim legzömét magam tervezem (nem én varrom, mert az már más szakma). És a duplacsavar: nem utánzom Mansont! Aki jobban megnézi, mindössze 2-3 teljes kollekciója van meg nekem - az összes többi ruhámnál, kellékemnél (bár ihlettel volt rám), totálisan más. Aki ezt nem veszi észre, arra megint csak azt tudom mondani, hogy nincs szeme... Ennyi erővel a skinheadek is egymást utánozzák, imitálják, vagy a punkok. A vakság azért jellemző arra aki ezt mondja. Mint ahogy az is, hogy Manson 6 éve (!!) nézett ki így. És ha jelenleg őt imitálnám akkor most egy elhízott szemöldökös mellig érő hajú valaki lennék, ereszkedett tokával. Ilyen. 
Emellett végképp nem tekintem saját hibámnak, kurdarcomnak, hogy eddig nem találtam kellő tagokat egy együttesbe: nagyon híg a szakma, különösen idehaza, pedig én bármire vevő lennék, és képességekkel is bírok, mivel 7 éves korom óta tanulok zenét (billentyűm gitár, basszgitár), és majd egész életem zenészek közt töltöttem. 
 

Olyan dolog ez, mint akinek van autóskesztyűje, vezetőkesztyűje, egy tonna benzine, és egy Forma 1-es képesített pilóta vizsgája, és a feje felett lebeg a kockás Start zászló. Csak egy Lamborgimmi hiányzik már, és egy startpisztolyos ember. De ezek már nem rajtam múlnak, hanem a körülményeken, másokon.  

Egyébként Jézus is 30 éves korában kezdett csak el prédikálni, tehát még nem vagyok elkésve, nem féltem magam.;)  
 

*
Update: Egyébként aki mégegyszer ezzel jön nekem itt a blogon ami a cikk címe, azt szó nélkül piros gombbal és végleg kitiltom IP alapján. Hogy miért? Semmi haragból, se dühből: puszta adok-kapok logikából:
Mert ő sem hallgatott meg engem, és nem képes sorozatban felfogni amit írok - én sem fogom őt a továbbiakban meghallgatni, se felfogni.