Dr Melancholia - 'The Source' album

A napokban került forgalomba a Dr Melancholia együttes régvárt debütáló kislemeze, amely a The Source nevet kapta. A lemez összehozása igen sok munkát vett igénybe, mely meg is látszik a lemezt hallgatva. A lemez "nyersebb" hangzású változata mellesleg az együttes hivatalos honlapjáról letölthető itt: http://www.drmband.com/.  
Ezen felűl a high quality minőségű anyag immár kapható a nevesebb lemezboltokban is., mint pl: Headbanger, Shark, Dark Shop...stb - 1600 Ft ellenében. Valamint az együttes további fellépésein is megvásárolható lesz minden alkalommal az anyag - így például most október 23-adikán, a Kék Yukban is (III.Fényes Adolf utca 28), ahol 1000 ft jegyvétel után teszi tiszteletét a Dr.Melancholia, valamint a Wet Lips együttes. 

Rátérve az albumra, igyekszem laikusként, elfogulatlanul írni a kritikát - bár nem lesz könnyű, mivel a banda legtöbb tagjával igencsak baráti / haveri viszonyom van. Próbáltam hát úgy elindítani a master anyagot a gépemen (amit egyébként tiszteletpéldányként kaptam Christina Bin Laden frontembertől, és külön köszönet érte), mintha egy számomra ismeretlen együttest hallgatnék. Továbbá direkt nem olvastam el az együttes blogjára kitett album ajánlót - hogy hatás mentesen írhassak első kézből az albumról, befolyás mentesen. Arról pusztán amit hallok, és amit érzékelek e albumon.

Az eredmény pedig engem is meglepett. A Dr.Melancholiáról korábban kialakított képem abszolút feltunningolt változatát véltem hallani, egy olyasféle valamit, amit hangzásilag abszolút megállná a helyét nívósabb zenei csatornákon (MTV2, VH1-en). Jöjjön egy zenei elemzés, trackről trackre haladva:

                              
- The Source - 

A Dr.Melancholia nem szakadt el a sötét, és rendkivűl mélyről jövő, ugyanakkor energikus hangzásától: Épp ellenkezőleg. Az intro után közvetlen következő 'Each Hurts' kellőképpen már az elején "lerántja" egy mélységes katarzisba az embert, amitől tudni véljük: Ezúttal nem egy családi zsúrra való album került a cédé lejátszóba. Az egyik aduász a cd-n, kivállóképp fokozza az indító hagulatot.

Ezt a következő 'All Alone' szám fokozza csak ezt a hatást, amely lágyabb tempójával, érzéki hangzásával feltehetőleg a tinilányok párna összesíró száma lesz majd, midőn otthagyta őket szerelmük. Félreértés ne essék, ez nem gúny volt, mitöbb nagyon is kellenek ilyen számok egy albumra. Ezen a számon Christina Bin Laden hangja kifejezetten dicséretre méltó (talán a legjobban is - 3 oktáv béli ugrások vannak - mély kezdéssel, oktávonként feljebb haladva) Totális fokozódás a vége felé, mely üvöltésbe torkollik át. Második ütőkártyát érdemel az albumon szerény véleményem szerint.

Egy átvezetés után a 'The Origo pt 1' című szám elkalauzol minket egy kissé NIN, kissé Massive Attack féle lazulós "elszállós" hangulatba, sötét, lassú, baljós hangzásával borzolva idegeinket.

Egy kis átvezető után ismét pedig meg is kapjuk ami jár - az első pörgősebb számot az albumon, mely a 'Ji**my's Christ' címet kapta. Kellőképp pörget, egy koncert pörgősebb részeire meghatározó elem lesz majd bizonyára. Remek hangszerelési ötlet volt némileg industriális elemekkel megpakolni ezt a tracket (a dobgép szerű hangzás, vagy épp a 303-as analóg midi hangzású szintetizátor effekt a chorus részek után. Ugyanakkor egy pure rock and roll hangzás uralja végig a számot, így végezetül egy ekleptikus ám annál pörgősebb számot kaptunk.

Az ezt követő 'Now I do this way' egy érdekes szösszenet. Egy feldolgozás az alapja, aminek hirtelen nem jut eszembe a címe, de egy klasszikus rakkenroll szám. Kellemesen döcögő tempójával kiérdemli, pontosabban még belefér a "pörgős szám" kategóriába. Szerény véleményem szerint inkább lesz ez a popular generáció kedvence, mint igazi ínyenc csemegére vágyóknak. De hát ilyen is kell egy albumra.

Az 'I got to kill' az album legpörgősebb száma címet érdemli ki. Őrület és káosz uralja egész hangzás világát, gyors és vad hangzásával minden bizonnyal pogo őrületek fénypontjait biztosítják majd a közeljövőbe. Kiválló ötlet volt alá a trash hangzást biztosító  mikrofon torzítás, mely tetőpontjára emeli a számot. Ez az album abszolút baszdmeg-je - én így neveztem el.:xD "I cant stand this! I got to Kill!" - szinte előttem van a kép ahogy a megvadult tömeg egyszerre skandálja Christina Bin Laden parancsára e strófákat. És ilyenkor nem árt majd vigyázni, pogo közbe hasra ne essen platformban az ember. (A záró levezető részt, pedig valószínű fel fogom dolgozni egy technosított számmá - bár még engedélyt kérek majd rá)

A rövid átvezető után következő 'Get the Game' biztosíthat affelől mindenkit, hogy a Dr.Melancholia az évek során kifejleszteete; meglehetősen elég tág zenei palettán képes alkotni, nem csupán a ráaggatott "dark-goth" féle sötét, mélyről jövő, magával szippantó hangzásával. Én nem szeretem nagyon stílusokra bontani a zenét elemzésnél, de ha ennél a példánál mondjuk erre kényszerítenének, én azt mondanám rá, egyféle hardcore, olyasmi mint a Pro-Pain, vagy mondjuk a Ministry féle üvöltős, ám mégis dallamos, helyenként disszonáns hangzású "keménygyerek" zene. Szerintem sanszos e számuk arra, hogy áttörés lehessen a Dr.Melancholiát elvből utáló kis parasztok között, bebizonyítván ezeknek, hogy egész tág az a skála, amit a Melancholia képes átölelni, és nem olyan leragadt az, mint annak el van könyvelve egyeseknél.  

A 'The Origo pt2' elmehetne egyfajta outronak is akár. Akárcsak az album elején, itt kellően vissza rázza az embert e szám a mélységekbe, pontosan olyan hangzásba melyen az album indult. 

Erre már csak a 'Zero Limit' teszi a pontot, elborult hangzásával, tökéletes pontot téve e alkotás végére. 

Összességében mindenképp üdvözlésre méltónak találom ezt az albumot. Próbáltam amúgy negatívumokat is összeszedni az esélyegyenlőség és korrektség jegyében, hátha - de egyszerűen mindössze 3 fél-röhejes pontig jutottam, ami úgymondd "negatívumnak" lenne nevezhető az album kapcsán:

1: Nincs rajta a 'Te vagy', valamint a nagysikerű koncert intro szám, a 'Gennie In The Bottle' (mely egy Christina Aguilera szám feldolgozás, és infoim szerint nem kaptak engedélyt a feldolgozására a srácok, ezért...)  
2: Lehetett volna több szám is rajta (oké, tudom, kapjam be, én kapzsi fasz:xD)
3: Nem adnak mellé ingyen Hoze Blog matricát. Az átvezető részek - bár jól el lettek találva -, de talán 5 db átvezető (egy külön önálló trackbe) kicsit sok egy albumra, mégha az kislemez is. Na de ez ilyen szőrszál hasogatás szintű is, ennyi erővel írhattam volna azt is, hogy "mér' nem színes a borító, höh?" - kb.:xD

Nos most rajtatok a sor.
Vegyetek Dr Melancholia cd-t, és gyertek el a Kék Yukba október 23-adikán. (Ne tüntetni menjen aznap mindenki, hanem partyra - jobban megéri)