Darker kiskáté
Mik vagyunk, és mik nem

Sok közhely felmerül azzal kapcsolatban, ha valaki a dark kultúra képviselőiről nyilatkozik. A közös az, hogy mind céltáblák vagyunk nyilvánvalóan - különösen egy ilyen csőlátású országban. Gyűjtöttem hát közhelyt bőven, elsőre a kérdés, aztán rá a faszság, aztán a korrekt válasz. Hogy mi mennyire állja meg a helyét, döntse el mindenki maga, de a félreértések elkerülése végett azért bőven akad mit tisztázni. Én ugyan nem cimkézem már magam a dark jelzővel, inkább vagyok Én Én, azért azt tudom mi micsoda. Megosztjuk a nézeteket most itten. 

Mitől lesz valaki darker?
Téveszme: Mert  bizonyára ivott a muter, vert a fater, szuecid hajlammal ostorozott az Isten.
Realitás: Teljesen egyénfüggő dolog, hogy ki mi által csatlakozik be ebbe a kisebb szubkultúra köreibe. Demográfiailag is különböző, ismerni olyat ki a létmiminumbéli társadalmi rétegből jött, meg felső tízezerből jötteket. Kár általánosítani erre is, másra is. Az, hogy kinek mi a megfogó a dark kultúrában, egyénfüggő. Összetett kérdés ez, sokrétegű a kultúra maga, sok alirányzat alakult ki az évek során, hogy kit épp mi fog épp benne meg; lehet akár a 80-as évek beli Depeche Mode hullámú old-school dark, vagy épp pont a középkorból eredeztethető gothikus öltözék a mérvadó ide orientáció. Teljesen mindegy, kinél mi indítja be a folyamatot. Meglát akár egy klippet, vagy olvas erről, vagy ismerőse az, vagy ilyen koncertre keveredik. Vagy leszarja egy galamb, és bosszúból. Olyasmi ostoba dolog ezt feszegetni, mint hogy 'mitől lesz valaki vízvezetékszerelő" kb. Nem kell túl misztifikálni itt se, és holmi beteges vonzalmakhoz kötni a szennyvíz csatornákhoz. Persze amilyen hülyék egyesek, ez sem lepne meg már.

Kik akkor a darkerek?
Téveszme: Feltünési viszketettségben szenvedő kis pöcsök.
Realitás: A darkerre, mint egyénre nincs hivatalos meghatározás.  Egy szubkultúra képviselője, valamennyi hozzá kapcsolódó történeti háttér ismerettel, és céltudatos irányvonallal behatárolva magának, azt követve: haladhat az ősi mágikus dark vonulaton, de haladhat a new wave-en (industrial, ebm, terror, cyber), haladhat a klasszikuson (dark, goth), haladhat egyéni utakon, haladhat akár összekeverten a műfajon belűl, mitöbb kiegészítő behozott elemekkel akár. A külsőségeket nézve mindenki szabad kezet kap korlátlan keretek közt önmaga 'megvalósításához', olyasmi dolog ez, hogy csináld magad. Persze különbözik a csíra egymást koppintó, magától az egyeditől. Mert nem úgy van az, hogy valaki beállít a New Yorkerbe, és vesz pár fekete ruhát és másnapra ő a nagy darker. Nem úgy van az, hogy valaki elcsórja muterja szemcerkáját otthonról és akkor ő másnapra dark lesz. Az ilyesmiket mi magunk is megvetjük, bár jobban szólva inkább megmosolyogjuk. Egyediség, kreatívum, képzőművészi értékek, merészség, felvállalás, és minimális deviancia ésszerű korlátokon belűl, eltérés a világ színes képmutató hazug forgataga elől  - legfőbb jellemzőink.

Miért épp a fekete, mint szín?
Téveszme: Büdös sátánisták, temető betyárok, stb...
Realitás: Ez egy szubkult, melynek képviselői maguk a darkerek, önmaguk alkotta lények, kivülállóként a világ színes forgatagából. Ez legfőbb elvünk, ezért a fekete szín is. Míg a világ képmutatóan színes reklámokkal és forgatagával süpped maga alá a hazugságaiban, a fekete az állandósult jelképünk arra, hogy kifejezzük ezt az ellenállást a demagóg hierarchikus világgal szemben, melyben akkor vagy nyerő, ha a másikat lehúzod. Nem mellesleg a fekete elegáns szín, mindennel kombinálható, és kombiálandó is. A színvilágba tartozik a lila, a vörös, illetve a fehér szín is. A new wave irányvonalaknál a neonszínekkel van kiegészítve a színsíkvilág. Varrástechnikák ezrei teszik variatívvá öltözködésünk, egyediségünk és tervezőkészségünk pedig kreatívvá, és egyedivé, művészi értékre is emelve olykor egy egy ruhakölteményt. A külvilág csőlátása csak legyint, és egy "kriptamajom"-mal elintézi ezt. Mi önként száműztük magunk ebből a világból, önkéntesen mondtunk le az ez által nyújtott javakról. Ha egy állásért fel kellene adni énünket, számunkra felérne az elkurvulással is - mi nem adjuk fel saját magunk sosem egyetlen zsíros állásért sem, csak mert valakinek derogálhat a külsőnk. Ha a fekete szín taszít bárkit, ám legyen. Ha a halálra tud csak asszociálni e színről valaki, tényleg komoly mentális bajai lehetnek, vagy paranoiái, belső félelmei. Kéretik nem rajtunk levezetni inkább. A társadalomra nézve inkább jelent veszélyt a Nyugati pályaudvar aluljáróban levő mocsok, mint mi. Mi az uniformizált világ ellen vagyunk, a magunk uniformisában. Különálló réteget alkotunk.

Miért kell a smink?
Téveszme: Mert feltünési viszketettség, blabla, sátán, ördög imádat. 
Realitás: Akárcsak a fekete színhasználatnál és öltözködésnél is, a smink esetében is szigorúan egoistán azt tesszük csupán, ami nekünk jó. Nem az a cél hogy másokat megbotránkoztassunk, ez csak egy (kéretlen) válaszreakció már rá. Itt arról van szó, hogy úgy öltözzünk, és úgy nézzünk ki, ahogyan szeretnénk. Mi idehaza is gyakorta kifestjük magunk, és talán olykor durvábban is, kiváltként szűk körű gyűléseken.  Önmagunk teremtette külsejünk van, ötleteket persze lehet kölcsönözni és terjeszteni. De mindenki fejében ott él egy álomkép arról, ahogyan szeretne kinézni, és ezt valósítja meg, smink formákba is. Ha valaki megijed a harsányabb sminkektől, vagy magától, hogy férfi létére sminkelve van - hát egészségére, mi nem félelem keltésből tesszük ezt, egyszerűen ez tetszik, azért. Azért félni valakitől, mert pár árnyalattal erősebb sminket használ, megint csak emberi gyarlóságra mutat, megmosolyandó az ilyesféle dolog.  Azok meg, akik röhejesnek vélik a sminkünk, mi röhögünk rajtuk: mert számunkra ugyanolyan szórakoztató mondjuk egy elbaszott kisköcsög idióta, a szálkoptatott kék farmerébe, mellé valami rikító hülye színű 7 ezer forintos tucattermék agyi pólóba, mint nekik az, ha valaki férfi létére festi magát. Aki eszerint gondolkodik, már eleve egy hajszál választja el pl attól a házsártos 80 éves öregasszonytól, aki megborul azon, ha egy fiúnak hosszú haja van. Hajaj. Brávó. Ott tartunk, mint a 70-es években akkor, csak áttételesen. A primitívség hát visszanyal.  Mert "rejtőzködik" itt a franc, épphogy kifejezzük kreatívizmusunk. Akkor rejtőzködnénk, ha épp nem vállalnánk ezt fel. Nekünk ugyanis az a 'beöltözés', ha mondjuk "normális" ruhában, melegítőben, kockás ingbe kell lemenni valahová az utcán. Ez fordítva megy, és igen egyszerű racionális képlet alapján: Így jó nekünk. Akinek meg nem tetszik, az nézzen másfelé. A smink nem "kell", a smink felszabadít. 

A kreatívságról:
Téveszme: Egymást utánzó kifestett barmok, egyéniség nélkül.
Realitás: Mindenkinek képzeletére van bízva az amit csinál magából. Az utánzás nem bevett szokás, egy bizonyos szintig valahol evidens az, hogy a legalapabb sminkelési technikákat egymástól elsajátítsák. Ezek az alapok. Ezeket lehet fejleszteni. Az hogy egyesek számára ugyanúgy nézünk ki, számunkra pont hogy röhejes érv - mi a világot látjuk így, túl sivárnak - ezért visszük bele önnön kreatívitásunkat. Az úgynevezett "divatot" vetjük meg, melyet többnyire aggastyán milliárdos párizsi vénemberek akasztanak a világ nyakába minden szezon kezdettekor, egy vaskos katalógus formájában - amit aztán millió számra kajál be mindenki, és parancs szerint veti alá magát az épp 'aktuális divattrendek', vagy diktált "színvilágok" alá. Ez az igazán egymást utánzás, nem pedig az a fokú kreativitás melyekben mi részesülünk. A világ utánozza ömagát, mi ebből a részből is kiesőnek számítunk. Számunkra a világ ezen része az igzán sivár. Megint csak ott tartunk, hogy amivel vádolnak, mi vádolunk vissza. Elvégre hogy lehet parancsra öltözködni egyeseknek? Mi az, hogy valaki bemegy egy boltba és egy elérakott kollekcióból válogat? A világ egyik legszánalmasabb szava az, hogy "divat-diktátor". És ami mókás, hogy működik is: Pár barom öltözteti az egész világot, azok szabják meg az egész kinézetét, Donna Karen, Versacce, Theo Fennel, és a Cosmopolitan generáció. Számunkra ezek ismeretlen fogalmak, mi magunk kreatívkodjuk ki ruháink legjavát. Vannak amiket mi is egyenest közvetlen készen veszünk persze - de a 'divat' mint olyan számunkra nem létezik. Nincs idő és térkontindum az öltözködésünkben. Azt veszünk fel amit jónak látunk. Akik ezt képesek 'hasonlónak' vélik, szűklátókörűek. Nincs két egyforma darker. Ellentétben a nyárpolgári trendek tömkelegeivel. Eltérünk a világ által parancsolt idióta formaságoktól, és elrugaszkodottabbak, önfelszabadultabbak vagyunk, mint bárki mások.

Az elvekről:
Téveszme: Sátánista, magamutogató idióták
Realitás: Egy darker megannyi palettán létezik: Akár politikai nézetet tekintve, akár vallásokhoz besorolhatót, de még zeneileg sincs megszabott kötelezett irányvonal részünkre. Azt tesszük mit jónak látunk. Én például minimal technot hallgatok, Nirvanával keverve, és a leg-darkabb zene amit hallgatok talán a Ministry. Közhelymentes a műfaj, bármennyire is próbálja a média ránk aggatni a mindenféle ostoba fordított keresztes, meg macskafej levágós dolgokat. Mélységes szégyenérzet az, ha valaki közülünk ilyesmire vetemedik - a média persze mindig kapva kap az alkalmon. De állítom én 26 évesen, hogy ez a legjámborabb szubkultúra mellyel életembe találkoztam eddig. Mert tegye őszintén a szívére a kezét bárki: jámborabb e mondjuk a füvezős, állandó kötekedős, utcákat összefirkáló rap kultúra ennél, mely magában is bünőzői néger negyedekben született? Vagy jámborabb e az a bőrfejű, aki macskakőhajígálással bizonyítja társainak egy tüntetésen, hogy a "Magyarság eredendő érdekeit szolgállja"? Minden kultúrának vannak szégyenfoltjai, a mieinknek is. Kéretik nem azonosítani minden darkert, egyes idióta baromhoz, akik rendre megcsinálják az önnön balhéik. Persze nehéz egyeseknek, de akkor i található csőd-emberek, mint maga a dark kultóra piciny deviancia szeletkéje. A mi dolgunk teljesen öncélú, és botrány mentes kíván lenni. Egy darker teljesen tisztában van önmagával, ijesztően öntudatos már már. Pontosan tudja mit akar, hogy kinézni, mikor, és mi a célja vele. Aki az előbbi kérdésekre viszont nem tud felelni, jogosan kétséges, hogy pózer. Engem néhol megvádoltak már szélsőjobb beütéssel, ez sem állja meg a helyét. Tény, hogy nemzeti érzelmeim vannak valamelyest, de jócskán liberalizmus a mérvadó irány, persze nem az úgynevezett honi drog és bűnözés rehabitáló liberalizmus értendő ezalatt.

Mit csinál egy darkos általában?
Téveszme: Vért iszik, macskát áldoz, csirkefejet vág le, hörgő zenét hallgat a pincébe.
Realitás: Semmit. Ugyanazt mint egy hétköznapi ember. Életének egy részét azonban kreatívságokra különíti el: legyen az zenélés, festészet, szobrászat, ötvösség, fényképezés, önmegvalósítás, varrás, ruhatervezés, fodrászat. Ezek a legfőbb képzőművészeti irányvonalak a darkon belül, melyeket mélységesen feláldozunk a kultúránk oltárán. Építjük a saját kis várunk, mely van olyan erős, hogy független mástól. Egy darker meglepően vonzódik minden újszerű dologhoz, kíváncsi természet, és nem fél az idegentől. Befogadó, és tolerancia küszöbe messze magasabb egy átlagemberével - a világ etekintetben is képmutató és kitaszító, és méghogy mi lennénk a kívülállóak... Meglepő, hogy pont azzal vagdalkozó emberek akik egyes egyházak mögé bújva próbálnak a szeretet jegyében prédikálni, Ők maguk a legkitaszítóbbak, leggyűlölet keltőbbek - maguk az úgymondd átlag ember jelző mögé bújóak. Azzal a mérhetetlen ostoba gyűlölettel amit irántunk táplálnak, mégis mire számítanak? A darkerek világ irináti cinizmusa ponthogy itt kezdődött, nem mi kezdtük a takony pöckölést. A legtöbb kritika felénk értelmetlen azonban mégis közhelyes locsogás. Eddig nem sok ellenérvet hallottam, ami egy fikarcnyit is változtatott volna nézeteimen.

Nos de. Kötve hiszem, hogy ez a cikk bárkit is meggyőzött az ellenoldalról az igazunkról, szinte látom magamelőtt a legyintéseket. Elvégre ez tipikus mindig. De ez a világ rendje, magunk választottuk mi is az útvonalunk, és tulajdonképpen nem is várjuk el senkitől sem, hogy valaha is megértsenek minket. Épp elég, ha mi tisztában vagyunk önmagunkkal, és azzal ami minket körbevesz. Persze akad kevésbé radikális, vagy tájékozott ember rajtam kívül itt, tény, hogy magam én ahogyan ezt felvállalom, tán nem mindenki így tesz. Mint a legtöbb darkerben, bennem egy fikarcnyi rossz szándék nem volt sosem, én előadó művész vagyok, zenész, meg független újságíró. A minőségét lehet kritizálni, meghallgatom. A miértjére meg itt vannak az okok. A dark szabaddá tesz. Darker macht frei!  Merénígyérzemjólmagambázmégazééér!