Ballagás / kullogás
Járva a városban rengeteg csenevész öltönyös fiatalba fut ma és futott tegnap az ember. Nem, nem ünnepségre vagy színházba igyekeznek, ballagásra épp. Valakik annó kitaláltak egy ilyen dolgot, mely arról szól, hogy cifrában öltözve elbúcsúzhassunk szeretett/utált iskolánktól, legalábbis annak épületétől. Nem tudom, ki találta ki a ballagást. Mármint annak mai formájában. Egyrészt sosem értettem, miért érettségi ELŐTT van ez...? Így hogyan tudunk 'hitelesen' elbúcsúzni az iskolától, mikor a legnagyobb szivatás, az érttségi még előttünk áll? Nonszensz dolog úgy elbúcsúzni valahonnét, hogy lehet hogy az azt követő vizsga nem is sikerül és jövőre ismét 'megint' elbúcsúzhatunk... Tényleg érthetetlen. Mellesleg sokkal felszabadultabb jelleget öltene ez a giccsparádé, ha már felelőség mentes laza hangulatba telne.
Bár én magántanulóként érettségiztem, ballagtam én is. Parancsoljatok, ezt ivazolván egy ismételt sokkoló kép ITT öcsémmel rajt, 9 éve volt pont. Évek messziségéből felrémlik - s a rémet tessék szó szerint érteni - saját ballagásaim emlékei, amikor tyúklépésben végig kellett caplatni az unalomig ismert és a pokolba kívánt tantermeken, tonnányi formátlanná nyomódott virágot egyensúlyozva, a nejlonfóliáktól izzadó karral, és közben nehezítésképpen kezünket az előttük haladó osztálytárs vállán kellett tartani. A menetben egymás után következőket a sors kiszámíthatatlan szeszélye folytán mindig aszerint rendelik össze, hogy mindenki elé naná olyan kerüljön akihez normális esetben soha nem szólt, nem nyúlna gumikesztyű nélkül. (A mögöttem haladót ezúton is sajnálom.:xD) Nyomják azt a hülye csengőt, amitől a hosszú évek során hasonlóképp kaptunk különféle idegbetegségeket, rosszabb, mint a feleltetés előtt naplót lapozgató Weinerstütze-Hofferné, aki alapjáraton sem volt képes végigmondani egy mondatot egy vagy két üdvöltéssel megsépekve hirtelen. Vagy az igazgatói irodába rendelések, ahol habzó szájú kommunizmusból ittragadt tanárok magyarázgatták szüleimnek hogy a megtestesült gonosz vagyok, és el innét velem, nomeg a hajnali kelések milliárdjai, a hiába áttanult éjszakák melynek anyagait azóta soha az életben semmi értelmét nem vettük, se hasznát, illetve az intézményesített kötelező dolgok tömkelege :: A ballagások ilyen dolgokat hivatottak szép emlékként belénk vésni. Az átszellemülten vigyorgó kedves rokonság bepárásodott tekintete a szifonszemüvegek mögött sem mindennapi élmény akkora kamerafelszerelésekkel némelyik, mint egy nagyobb tévétársaság.
Nem is beszélve a harminc év múlva is ereklyeként őrzött, topa fényképekről, amelyeken a lefotózott személy a kép alsó egyharmadáig ér, fölötte pedig a mennyezet vagy az égbolt látható, attól függően, hogy a fénykép készítője oda tudott-e furakodni a többi kedves rokon között a 'naaagy pillanathoz', amikor az álmosító-nyálasan "ballagmár a vén cigány diák továbbtovább"-ozó hernyó-sor kikanyarodik a matek teremből. Meg a kis ajándékba kapott cekkerről amibe tottyadt pogácsa, meg a már érvényben nem láévő 1 Ft-os van. Ezután pedig ki kell bírni állva az igazgató beszédét "a pirosbetűs életről, a csodálatos jövőről". Mintha az ő érdeme lenne, hogy 2001 után nyolc évvel értelemszerűen 2009 következett, és a természetes életmenet szerint továbbállnak a gondjaira bízott intézményből azok a fiatal állampolgárok, akik nemsokára plázákba tülekedő, dugóban kurvanyázó, munkahelyen robotoló barmok lesznek, hacsak nem történik valami csoda.
Ez a ballagások állandó mércéje. Nem tartom túlzottan nagy számnak. Bár rendszeresen kapok minden évben meghívásokat, sosem megyek el egyikre sem, független attól ki milyen jó barátom, vagy épp nem. (Na jó, Chrisére pont elmentem pár éve, de az sem előre tervezett dolog volt.:xD) Aki ünnepelni akar, instant ünnepre mindig adhat okot magának. Ettől függetlenül sok sikert a kedves érettségizőknek.
*
Utolsó kommentek