Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, éldegélt egy királyfi. Hatalmas fekete serege volt, kik mögötte álltak, és a vár udvarának bármi baja is lett, a fekete sereg összeállt. Akadtak lakodalmak is, amit a király hívott össze, a fekete serege szórakoztatása végett. Szép számú lakodalmak voltak ezek, szép emlékekkel, sok trubadúrral, és elemózsiával, mézédes borral 

A királlyal azonban csak egy probléma volt: Hiányzott melőle egy szépséges királynő is, kivel megoszthatja trónját. A király már évek óta éhezett ilyenre, mióta előző királynéje ott hagyta egy ellenséges tartománybéli rút parasztszolgával. A király azóta szenvedett, s magányos éjszakáit sokszor töltötte némberekkel, s ribanczokkal ezokból, hogy ne érezze magányosnak magát, s fájdalmát.

Egyiknap a király szeme viszont felcsillant. Egy seregén kívül eső lányra vetette ki szemét, kiben meglátott valamit, melyet már régóta nem érzett. Hosszas pósta galambozgatások is azt bizonyították, a szimpátia kölcsönös. Ígyhát eljött a nagy nap, és a mennyegzőt meg is tartották a Margitszigeten, a fekete sereg egy részének társaságában. Az öröm felhőtlen volt és a király pedig boldog. Bár ifjú arája távoli tartományban lakott, a királyt ez sem érdekelte, csak párja. Igyekezett a tenyerén is hordani őt: legkedvesebb és hűbb katonájával, Chrisssel, és vele együtt leutaztak lovukon a neméppen közeli Szófia város  szép kastélyába, hol a király nem kevés aranypénzzel fizetett vendégségeskedésükért. Tette ezt szeretete jeléül, s mert aráját boldognak akarta látni. 

Arája azonban csúnyán rászedte midőn hazatértek Szófiából (Pécs középkori neve amúgy). Eleinte eltünt több hétre is, miközben a királyt hitegeté szerelmével. Közben akár napokig sem hallatott magáról, s tán kitudja mily herceg karjaiban kereste a boldogságot királya háta mögött. Majd ígéret tett, hogy e csodás esték ismét hamarosan eljőnek majdan hétvégén. Midőn a király ezt el is hitte, hát úgy is tervezett, s útrakésznek csomagolta magát. Párja azonban vissza mondta az utolsó pillanatban az utat, ígérvén, hétfőtől szerdáig azt bepótolhatják vala. Nem volt hát szép eme dolog, de a húbéresi rend  kötelezte (?) az arát  hogy dolgozni kelljék naphosszat. A király (ekkor még) hitt neki, és bánatosan készült hát következő útjára, párjának hiányától égve.

Azonban apósa hirtelen, s oktalanul közbe lépett és elintézte utolsó percben, hogy a király ne mehessen le a távoli vidékre. (Egyes feketesereg tagok szerint ármány volt ez, s ál-após, s az írást maga az ara írá meg a póstagalamb programon keresztül...) A király ekkor kastélyába fogadta volna aráját, ki azonban ellenkezett, gyanúsan, és zavarosan: Eleinte felettese szigorával magyarázta döntését, majd gyorsan kijavította indokát aranypénz hiányra. A király kinek sok pénze volt, felajánlotta kedvességét és segítségét az arának csakhogy láthassa, aki azonban ezt mégis vissza utasította érthetetlen módon. Tán nem akart urával lenni? Meglehet. Helyette újabb gyanús érvvel állt elő, miszerint hűbéres munkába kell mennie, s csak ez úttal lesz pénze. A király nem értette, ha kedvese éjt nappallá téve dolgozik, miért nincs egy aranypénze sem, s miért pont majd akkoron kapja meg pénzét midőn találkozásukat el kell emiatt marasztalni. Haragra gerjedt, mert érezte hogy nem stimmel valami. Sokszori egyeztetés után is gyanús lett az ara, kiben annyira megbízott. Az ara persze tagadott végig, így a király kénytelen volt elfogadni, hogy kellemes hétvégéjük ismét csúszik egy napot és csak 2 nap lesz belőle. De kénytelen volt elfogadni, ígyhát amúgy készült. Kicsinosította kastélyát, s várva várta vendégét. 

Mindeközben fény derült rá, hogy az ara egykor némber volt, ami a királyt elszomorította. "Hogy lesz így ebből királyném?" - kérdezte magától. Válaszként még megkapta, hogy jelenleg is akad arájának egy heves udvarlója, egy közülünk elűzött s vérdíjra tűzött labanc, aki a feketesereg-et utánozza, de ugyanakkor kígyót békát kiált rájuk. Eme undorító 'udvarlóját' arája ráadásul vendégségül fogja látni 3 éjszakán át. A király éktelen haragra gerjedt amiért arája ezt akarja., s ezt komolyan is gondolja. A király ugyanis régimódi elveket vallott, mely szerint egy szent kapcsolatba csak két ember fér bele, nem pediglén három - kiváltképp nem oly harmadik, kivel a királyné jelölt korábban össze is feküdt. (mellesleg annak tudatában tevé ezt, hogy tudja: e becstelen lovagnak még asszonya is akadt) Erkölcstelen eme királyné jelölt, de ezt hősünk még nem értette meg ekkor. A király számonkérte tőle eme tettet, s azt, milyképpen is képzeli hogy ágyát megossza eme vademberrel? De a királyné jelölt ara ezt nem értette meg, s jelenetet rendezett. Még ő vádolta meg a királyt, hogy az bizalmatlan, csak mert az nem hagyja hogy egy harmadik (és becstelen) vitézzel hálljon 3 napig. Nevetséges tragikum eme szösszenet.

Végtén már majdnem útjának is eresztette aráját, azonban midőn oly megszerette, hát visszafogadta ennek ellenére is szeretete jeléül. Továbbra is várta hát keddre a megtépázott lelkű király a leányt.

Vendége végül meg is érkezett kedden, vihar verten. És még képe is volt arra, hogy ő kérte számon a királyt "gaz-tetteiért", amiért az szemre véli hányni e nemes asszonyt, mert az becstelen lovagokkal akar hálni. Midőn még be sem fejezték a beszélgetést, arája némber barátnője jelent meg színen, kit nem lehetett elzavarni, s szándékosan jött, megzavarva a pár csevejét. Az ara mindeközben közölte, hogy ismét nem tud hálni királyával, bár már hetek óta ezt tervezgetik de nem, most sem. Ismét a hűbéri szolgakötelességével védekezett, mely szemetszúróan is gyanús volt már. Ilyen hűbéri rendszer ugyanis nincs, ahol össze-vissza kell dolgozni napi 2 órákat, de pont úgy, hogy a királynak épp ne feleljen meg DIREKTE. Perszehát, kutyafüle. A királyt sem ejtették a fejére: Ismét éktelen haragra gerjedt amiért sorozatosan átverik, s elviharzott fekete lován. Ám a közelben vert tanyát, várván, hogy kedvese ismét tán felbukkan őt keresve. Nem bukkant fel, kedvese némber barátnőjével viharzott el királya nélkül a messzeségbe, leszarva urát  kiért feljött távoli vidékről. 

A király ekkoron összehívta gyorsan legkedvesebb vitézeit a feketeseregből ismét, Christ, Marilynt és Tasi-t. Próbáltak lelket önteni királyukba, hogy ne csüggedjen az, hisz zsémbes asszony iránt gyúlt szerelme, mely átkos, s átokból született, jót nem terem, csupán férgest, s kárhoztatót.

A reménykedő király azonban megpróbálta a lehetetlent még ezek után is. Próbált postagalambal üzenni arájának mire semmi válasz sem érkezett persze, pediglen el lett ama küldve. Majdan végül sokadszori próbálkozásra sikerült kiszednie arájából, hogy épp jól elvan egy helyi vásár környékén, ahonnét további asszonyaival találkozik, ahelyett, hogy urával lenne. Esze ágában sem volt ura társaságát keresnie, vagy tán még utoljára együtt tölteni vele a búcsú perceit, számára fontosabb volt némbereivel henyélés. A király már végleg letett eme frigyről, ekkor viszont érkezett egy levél neki melyben arája arra buzditja, menjen egy másik vásár közelébe, hamarosan odaér. A király végül megtépázottan odament, és fél órát várt rá, mikoris jött mégegy levele, melyben az ara tudatja hogy "bocs de mégsem, mert már felszállt a lovaskocsira". A király sokadszorra lett átverve, s haragja nem ismert határtalant. Örökre elátkozta kedvesének nevét is, és halál reá ki behozza mostantól birodalmába, illetve környékeire - döntött. Emlékezzék majd e szajha a mostani szavakra, és jusson eszébe majd, midőn lángok összecsapnak fejei felett, és elvész mindene miben hitt, mily fejedelmi bánásmódot vesztett. Ínységes idők várnak még reá, bár tudná....

A király át lett verve és szomorú. 

Nem hitte volna, hogy ez megtörténhet vele megint. De megtörtént.

*