Aggódok, mert igazatok van azzal amit egyfojtában emlegettek nekem... Igen, túl léptem egy határt, ami már közel sem vicces, hanem groteszk... Én legalább ezt be is ismerem viszont. Tudom, hogy hihetetlen amit csinálok, az, hogy nem érdekel az életben semmi sem, csak az, hogy ezt a dark kultúrát fenttartsam saját kényem kedvei szerint...

Nem akarok így élni lassan... Igazatok van abban is, hogy így nem lehet élni. Így csak meghalni lehet... Szoktam  volt mondogatni, hogy nálam az élet ott kezdődik, ahol másoknak véget ér. Ezt viccesen mondom, de az a tragédia, hogy tényleg igaz is... Így még senki se élt, vagy legalábbis akik igen, azok kukabúvárként végezték, vagy még rosszabban...

Az a célom, és az volt mindig is, hogy szokatlant adjak az embereknek. Olyat ami eddig még sosem volt. Ilyen ember mint én szerintem nem létezett eddig ma Magyarországon. Aki feladja teljes életét a dark élet fellendítéséért - de javítsatok ki ha tévedek. Sosem volt egyetlen olyan, aki reggel felkel, és már az az első dolga, hogy internet elé üljön, és órák hosszat szervezze és toborozza az embereket, úgy hogy van, hogy napokig nem eszik. (Vécére azért kijárok, nyugi:D)

Úgy vagyok ezzel, hogy nekem semmi más nem kell, csak ez...

De félek magamtól. Igazad van Vörös Andris, rettegek én is ettől, mert tudom jól, hogy én is pengeélen táncolok. Három rémálmom van az élettel: a három "Ház"-ba bekerülés: DiliHáz, HullaHáz, de leginkább a FegyHáz... Az a legaggasztóbb tény, hogy pont ez utóbbit érzem, hogy ez lessz a sorsom... Én sem élek épp tisztességesen ugyanis. Senki sem mellesleg, de ez most mellékes. Én attól félek a leginkább, hogy egyik idióta tréfám során beletalálkozok valami purdéba, akik meg akarnak ölni mondjuk. Viszont én ölöm meg őket, önvédelemből. Ez paranoia, lehet, de szerintem nem elképzelhetetlen... Már volt számos olyan barátom akik 3-4 éveket lehúztak azért Kalocsán, vagy egyébb kellemes börtönökben, pusztán azért mert megvédték az életüket. Csak kicsit többet ütöttek a kelleténél... Engem elnézve ez nem elképzelhetetlen. És most nem arról van szó, hogy én agresszív lennék, mert nem vagyok az. Engem nagyon nehéz felhúzni, a jég hátán is megélek kb, miközbe rénszarvasok hugyoznak rám. Még arra sem szólnék, elvégre szegény kicsi rénszarvas.

Arról van szó, hogy ha (de tényleg csak nagyon ritkán) felhúznak akkor addig ütök, amíg le nem fognak, vagy még durvább. Ez gyerekkorom óta így volt mellesleg: 1995 tájékán volt egy idióta osztálytársam, akinek az volt a hobbija, hogy minden reggel titokba teleköpködte a táskámat. Tűrtem tűrtem és tűrtem... Aztán egyiknap hirtelen feláltam óra közepén, és belevágtam a töltőtollamat a hátába két centi mély lukat ütve rajta. Végén mentőt kellett hívni a gyerekre. Csoda hogy nem patkolt el. Egy másik esetben egy mellesleg akkori legeslegjobb barátomnak ütöttem egy akkorát, hogy az agyrázkódást kapott a betonra csattanva.

Hát. Vannak ilyenek no. Mikor elszakad a cérna. És ettől félek csak, hogy önvédelmi jelleggel el fog szakadni. A börtön az én igazi rémálmom, és nem szeretném a vendégszeretetét élvezni sohasem...

A legrosszabb tudat, hogy tudom viszont, hogy magamon sem tudok változtatni. Most lehet azzal jönni, hogy "jaaj, bármin lehet változtatni csak akarnod kell". Hát ez baromság. Ezt csak a reménytelen jampecek mondogatják magukban, hátha ettől jobb lessz. Én sosem tudok változni már, én ilyen vagyok és kész. Lehet engem ezért nem szeretni, sőt - el is várom, hogy egyeseknek a gyomorfekélyük is kiuljúljon tőlem. Én egy radikális darkos vagyok, aki erőteljesen röhög az életen, és nem érdekli semmi sem, csak irányzata.

Aggódok... Aggódok, hogy elhagy mindenki, úgy mint Kyra. És ki fog derülni, hogy csak az életem basztam el pár fiatalért, akiknek én semmit se számítok...

Adjon ez reményt mindenkinek ahoz, hogy sose adják fel, amiben hisznek!

*