Hát kb ezért. Tradinionális szokás, hogy mindenkit visszajelölök, kezdve a vadidegen homoszexuális gáz-rezsószerelőtől egészen az exbarátnőimig, akinek minden vágya, hogy hajlnalban közölje velem, hogy még mennyire szeret engem. Mert ilyen látezik ám lány változatban is, nem csak férfiban...

Az anyázás persze rendszeres, és az ön-sértődöttség, hogy "na én aztán biztos azért nem írok neki vissza, mert én utálom őt valójában". Aztán ezek mögé kombinációk is jönnek, és agyalások, miért és mennyire.

Egyszerűen nincs időm ennyi embernek egyszerre írnom, az van...

Ma délután is kicsit ledőltem pár órára mert fáradt voltam. Erre mi fogad... 17-en írtak, és mindenki megrezgetett, páran pedig az orrom alá dörgölték, de egy fasz is vagyok, amiért nem írok vissza. Hát basszátok meg. Nem is fogok, na. Kiváltképp imádom a kedves önjelötl  barátkokat, akik találkoztak velem vagy egszer, mégis olyan hangnemben írogatnak, mintha legalább is ezer éve legjobbb barátok lennénk. Nem vagyok kiváncsi fáraszó emberek fárasztó jellegű tucat írásaira, a tipikus "miújság veled" kaliberű marhára értelmes sablon beszélgetésekre. Kiváltképp ímádom ezt, mikor egy teljesen vadidegen írja ezt be nekem, na az olyantól a falra is mászok...

Méghogy mi újság van velem... A te jó kurva anyáddal mi újság van, baszdmeg.

*