A magyar pornós mentál
Pornó nagyhatalom vagyunk, ki kell mondani. Magyarországra jut a legtöbb 1 főre eső pornószínésznő, a mi pornószínészeink nyerik meg állandóan a nemzetközi pornós díjakat, illetve a mi rendezőink az aranyászok (Kovi bácsi évek óta tartja is). +18-as írás jön. Aki fiatalabb, annak olvassa fel édesanyja hangosan, vagy bátyja.
Lehetne is az okokat keresni, miért ily ledér nemzetünk, de most nem társadalom kritikáról lesz szó. Azt a kutya is látja, hol állunk, nem is kell messzi menni felénk dark körben sem, ahol jópofa szokás egyeseknek egymás exeit magára húzni, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Majd tovább adni. Erkölcsökben és etikában e kérdés márcsak ilyen 'nyitott', egy ugyanmár-ral el is van intézve, hisz ez csak szex, különben sem a tiéd már. A kurvaság az Magyarországon valami génbe kódolt dolog sok ifjú hölgynél (és bizony nagy tisztelet a kivételnek), igazándiból könnyedén elintéződik a kérdés ki kivel és miért. Akár anyagiak is motiválhatják ledér hercegnő hőseinket, és nem elsősorban a prostítúció mutatványában. Szóval nem az a kérdés, kikről van szó, hanem hogy kik tartják fent az egészet.
Ugyanis felkapott a pornózás, tény. Szinte el lett hitetve majd egy generációval, hogy "hisz abban semmi rossz nincs", és manapság társadoalom szerte szinte hírességekké, és aktuális jónőkké teszik e pornósainkat - manapság egykori pornós csajokra pl rendszeresen más szerepeket aggatnak: Pl Michell Wild-ot színésznőként aposztrofálják, mivel a Jóban Rosszban tv sorozatban gagyizik. Voksán Virágot és Kelemen Annát pedig egyszerű celebként nevezik/kezelik, elfelejtve korábbi pornó múltjaik. És itt van a dj-k szégyene, Niki Bellucci is ugye, akiről muszály bővebbet írni: miért tesznek úgy mintha Pósán Nikolett (ez a neve) csupán "egy nemzetközi hírnévre szert tevő DJ" lenne, és nem az a lány, aki két tucatszor játszotta el különböző casting videókon, hogy ő most először a kamerák előtt, két pasival pláne, de 'nem lesz baj, mert szereti a faszt'. Igen, pont így mondta, és nem úgy, hogy "hú hát talán". Niki Belucci ugyanis nem playmate volt, és még csak nem is DJ, hanem pornószínész. De erről egyetlen szó sincs persze a Playboyban ahol nemrég megjelent már megint, sőt a nagy igyekezetben még Niki Belucci pináját is sikerült kiretusálni. Niki egy rettentő szar szelektor, a legótvarosabb vocal-diszkók kedvence, aki melleit kirakva pörgeti a cédéket, a sok szoláriumozott zseléshajú cigánynak. De ő a tévés-sztár-dídzsé ugye, mivel erre rákapott a bulvár is. A bulvár meg mindig a szennyvízből halássza elő ékes történeteit. (Kivéve: Én:xD)
Valamiért megbocsáltó a magyar társadalom a pornósokkal. Nem mintha különösen el kéne ítélni tevékenységük, de legalább elvárná az ember, hogy ne főműsoridőben kelljen bámulni őket. Mégiscsak egy kamera előtt pénzér baszó ribancokról van szó, és nemhinném hogy akadnak országok, ahol ilyesmi sztárocskákat szinte már köztiszteletben álló személyként kezelnék. Kezeljék sztárként a pornó világban, de miért kell ezt a civil életnek is látni? (sőt már lassan mást se látni)
Jó példát mutat ez vajon a most épp identitásuk kereső fiatalságnak? Kétségtelen, az sem valószínűleg, ha éjjel nappal minket mutogatnának, szénné festett darkereket, tény. De míg mi egy zordnak tűnő (=annak kikiáltott) külső mögé bújva többnyire erkölcsös és értékekkel életet élünk - olykor nemkevés képzőművészeti készséggel megáldva - ebben hol itt az erkölcs? Arra nevel, hogy gyakorta ott tartunk, egy középiskola budijában tanítás alatt egymást basszák, szopatják a diákok szünetben gátlás nélkül. Ezt látták a tévében. Ez kell. És nem kell messzire sem menni ahoz, hogy pucér 13 évesekről lássunk képeket közösségi oldalakon, akik saját maguk teszik ki ezeket a saját maguk csinált képeik. Ezt kérem a tévé érte el, meg a fenenagy pornószínész-barát média. Ugyanúgy az erkölcsi romlást.
A pornó csak a jéghegy csúcsa, mert a fiataloknak szánt lapokból is dől a szex, meg az olyasmi nevelés, ami arra buzdít, hogy teljes deviancia jöjjön létre. Még a szép és elegáns külsőbe öltöztetett (álcázott) lapok is: Playboy, FHM, CKM. Az a külön nagy szám, ha egy úgymond celeb híresség is nekivetkőzik. Mindenféle sztár-generáció megmutatta már magát ezekben pucéran, fiataltól kezdve meglepően vénig is, vagy jóformájútól akár a döbbenetes torz alakú hölgyekig is: Az ügyeletes Claudiák persze mindig csak meg akarják mutatni a Playboyban, hogy szülés után is lehet vonzó egy nő, vagy arról beszélnek, hogy gyerekkorukban félénkek voltak, és az egész pubertáskori lelki traumán csak úgy lehet túllépni, ha alaposan lealapozzák, majd széttárják a picsájuk a Playboyban. Mindig van kifogás, az őszintébbek azért néha azt is hozzáteszik, hogy persze a pénz sem jött rosszul. (Na itt már megy is az üzenet a fiatal olvasónak: Ugyan, nincs ebben semmi, látod, még pénzt is kereshetsz ezzel!)
Pedig a Playboyt egyáltalán nem a gyerekes anyák esztétikai értékei vagy a szorongásukat legyőző nők hősiessége érdekli. Ez nem a 'Szeretem a testem', hanem egy pinamagazin. Igen kérem, egy pinamagazin, ahol rájöttek, hogy teljesen felesleges az amatőr pornóval, vagy a szexvideó-megosztókkal versenyezni, hiába ujjazza meg magát egy jól bevilágított playmate, ha egy kattintásra van ugyanaz, csak harminc néger fickóval, meg egy pumpás vibrátorral. Viszont celebet ritkán látni dupla análban, így a Playboy a piaci rést felfedezve megmutatja őket: jó, a fotók mellett idegesítő a belső értékekről szóló pár sor, unalmas a művészieskedő képi világ, és lehet, hogy még Photoshop után is kicsit vastag Claudia combja, de azért ilyet nem láttál a Two girl, one cupban. (<- Ha nem tudod mi ez a kis film, ne is akard megtudni inkább...:xD)
Nevelődik is a kedves ország erre a buzdításra már, ha maguk a hőn áhított celebek is ilyen példát sugároznak. Mert adják át rendesen, minden egyes ilyen szeretplésükkel százalékban mérhető arányt érve el. Az eltúlzott szexista világ, és gondolkozás közepett az emberi értékek csökkennek, a személyiségek torzulnak. A szex varázsa elveszőben van abban a generációban ami ezt szívja magába épp, és hatása alá kerülve észrevétlen alakul át benne maga. Csukás Tibi fotós barátom is megerősítette: Nemkevés csaj gyakorta 20 ezer ft-ért mindent bevállalnak kamera, fotógép előtt. Ő tudja. Mondjuk mert Porno Oscar díja is van.
Én sosem értettem, hogy lehet anyagilag/erkölcsileg erre a szintre jutni, hogy ezt a féle önbecsülését képes legyen egy hölgy feladni, és egy darab húsként bevállalni, hogy "jól megdolgozzák". Mindehhez meg ráadásban még jó pofát is vágni, sőt kikérni magának ha ezek után le kurvázza őt valaki a későbbiekben. Mert hogy ő egy úri hölgy. Ó kérem. Mindenki azt kapja ami neki kijár. Én képtelen vagyok ilyen embereket nagyra tartani, meghajolni "művészi" képességűk előtt amiért képesek rá, hogy fülüknél a bokájuk pózban mérettettek meg - utána meg bájcsevejre hívjanak. Hívtak úton útfélen ezekbe a körökbe, de inkább kihagytam.
Nos, számomra ez is csak még egy +pont amiért a dark etekintetben is társadalmon kívűli sorolja magát inkább. Kösz, de nem. De azért továbbra is a 'dark a deviáns meg a hú de erkölcstelen' egyesek szerint ugye... Egy darkerről nem tudok aki eddig lesüllyedt volna...
Egyébként a pornó szar is. Teljesen életképtelen faszságokat vízionál - kezdve a 'jamaicai luxusházban 4 nővel a Ferraris fickó' féle álom(?)pornó-tól kezdve a megrendezett utcai "Szia, dugunk kamera előtt?- Jó oké"-s minimal-pornókig. Arra is vannak felmérések, mennyire károsítja ez a fiatalság bizonyos részét a későbbiekben torz szexuális szokásokra (anál, buzik, bukakke, gruppen) - vagy eleve számára pont élvezhetetlenné, mert a valóságban szembesül azzal, milyen igazából: és ugye 'a filmben meg nem ezt látta'. A pornó gügye emberek olcsó szórakozása.
Lényeg a lényeg, ne nézzetek pornót, olvassátok a Hoze.Blogot inkább!
(Hír + képforrások: Csibefasz.com, Napiszar, Playboy, Goldengate, Comment.com.)
Utolsó kommentek