Néha fárasztó a párkapcsolat

Szokták mondani, a szeretet és a gyűlölet egy tőről fakadó érzés, s csak nagyon kevés válaszja el egymástól. Lásd azokat a szaftos kis válópereket, ahol a korábban még javában szerelmes, egymásnak reggelit ágyba hozó házastársak fröcsögő, szemkikaparó stílusban ordítoznak arról, kié legyen a szekrénysor, vagy épp a szőnyeg, és kinek a jó édesanyja. De akár egy szimpla szakítás is, melyek 80%-a után túl azon, hogy minimum a büdös életben nem beszélünk, még azért genyázunk is a másikkal, legalább is mindennek elhordjuk (a saját álláspontunkat baltával verve). 

Megéri é? Úgytűnik igen, mert a szocializáció meg a társadalmi normák azt diktálják, az embernek legyen maga mellett párja (jobb esetben másnemű már manapság), mert csak úgy élet az élet. Meg egyébként is sikk, meg presztizs valakivel csak úgy együtt lenni, ha mást nem, unalomból. Ó meg ugye a szeksz. Naná.

Rendben is lenne ez, de évek során az ember arra jön rá, mennyire de mennyire agyleszívó, s fárasztó tud lenni ez az egész folyamat... Bár nem sűrűn írok magamról, kerülöm az én blog jelleget, most is csak szemelvényben hintem el a magvakat: 7 éve úgy élek, akár a leveli béka a lapulevélről a másikra - kapcsolatból kapcsolatba ugráltam... A leghosszabb kihagyásom ezalatt (facérság) max 2-3 HÉT volt, de akadt, hogy pár nap - sőt egy esetben 4 óra eltéréssel váltottam barátnőt. Mert "egyedül lenni szar" - legalábbis e demagógiát én magam is bekajáltam, mitöbb fújtam is, akár a galamb a Turbó rágó gömböt.

Mi a szar ebben? Ha-zúg! Csak azért lenni valakivel, hogy elmondhassuk hogy van valakink? Csak azért, hogy tán az ismerősök ne cikizzenek, hogy "na annak a balfasznak sincs nője már mióta, he!" - mert az ember így követi el a hibákat, midőn már csak azért is együtt van valakivel, akit nem is ismer tulajdonképp, aztán meg csodálkozik, ha olyan csalódás éri hogy na. Kit nem ért még ilyen, tegye fel a kezét? Na ugye...

Igazából talán manír vélemény ez: de... Rohadtmód unalmas és fárasztó optimális párt találni. Nézzük sorjában, vegyük át lépésenként hogy megy egy párkapcsolat, és milyen rohadt unalmas is tud lenni.

1: Maga a párkeresés: Tallózni a neten, vagy épp bájologni egy ratyi diszkóba (mert az utcai leszólításos csajozás/fickózás az már úgy ahogy van halott műfaj), hogy aztán hátha. Hátha mi...? Hetek sőt hónapok alatt sem lehet megismerni egy embert igazán... Fárasztó egy meló. Az alapszitu tehát az marad, mindenki a külsőre megy, az dominál: eleve csak azzal állunk le ilyen téren párt keresni aki ugye kinéz valahogy - ez az első legalábbis nyilvánvalóan ami az érintkezésnél határozó. Mi más is lenne, ha nem ismerjük. Folytatva a menetet: Ha valaki jól néz ki, akkor már hajlamosabbak vagyunk elviselni a faszságait is. Ez valami emberi furcsa szokás: Pl elnézzük a jómellű diszkós sunának, hogy idegesítően vásárlásmániás. Ó az nembaj. Vagy a csajok elnézik a metroszexuális kinézetű fickóiknak, hogy ratyimód vasalgatják a hajukat, és direkte herehangon artikuálva teszik a szépet. Egy hájas disznótól ez röhej lenne, de a neoember már csak ilyen: ha valaki jól néz ki, elviseljük a kreténségeit.

2: Az első pár hét. Folytatva a sort, elkezdünk járni valakivel: Első kb 1 hónap az maga a megismerkedés. Már ahogy. Ekkor mindenki általába a legszebb cuccaiba pomádézik, és a maximumot adja, sőt még rá is játszik: Ilyenkor mindenki mást mutat mint ami valójában, hisz ez a perdöntő korszak. Rájátszunk, meg többnek próbálunk látszani, erősebbnek, szebbnek, még reggel is direkt előbb kelünk, hogy időben menjünk ki fingani a wcre, és ne a takaró alá mint a későbbi stádiumban, mikor már úgyismindegy, höh.  Egy kapcsolat első hónapja általában tehát a rájátszás:

3: Az első szex. Nakérem, témánál vagyunk. Erre vár ugye mindenki, legalább is a fickók bizonyos.  Manapság egy átlagkapcsolatnál 3-4-edik randin kerül erre sor, optimális időben mérve ez kb 2-3 hétnél meg is történik. Ekkor minden új akár egy újszülöttnek: Kiderül ki mennyire perverz, vagy épp csak fekszik mint egy fatuskó az ágyban, (akik végképp rosszúl járnak azok meg ekkor döbbennek rá, hogy igazából transzvesztita a párjuk - na de ne vicceljünk már na.) Első szex az szar. Én szerintem. Senki se tudja mi a jó a másiknak még, ritka mikor véletlenszerűen egy hullámhosszon megy a dolog, általában mindkét fél zavarban van most jól csinálja e. Ez is színészkedés. Csak hónapok múlva lehet ezen a téren ténylegesen egy síkra terelődni. Ez is fárasztó egy menet. Én nekem egyébként a legelső szexem olyan SZAR volt, mint az állat, brrr... 

4: Az első 2 hónap. Stabil véleményem, szentenciám, hogy igazából ez a bizonyos első 42 nap, 2 hónap az ami után elválik, lesz e ebből hosszútávú kapcsolat. Eddigre elvégre sok dolog kiderülhet: Ki milyen embertípus, nagyjából milyen tulajdonságokkal (megbízhatóságtól kezdve életvitelen át humoron vagy épp savanyú természeten keresztűl mindenféle emberi vonás nyilvánvalóvá válik, ha nem is teljesen, de jócskán részint) Az első "le-járt" hónap után bár nincs kimondva ez, 2 eset van: Vagy azonnali jelleggel szakítanak (az ekkori szakítások általába közömbösek a kis együttlét miatt, "csá-csá" és soha többé telefon) vagy pedig nincs megállás az első félévig.

5: Az első fél év. Második mérföldkő egy kapcsolatnál szerintem. Azok akik fél évet kibírnak egymás mellett, számíthatnak rá, hogy évekig együtt lesznek tovább majd. Akik nem, azok meg ekkor, kb fél év után mennek szét - itt már velősebb tányércsapkodósabb szakításokkal, "teszemétállat", "azanyádistenitMari" stbvel megspékelve, vehemensebb jelleget és anyázdástúl. Ha az ember fél év után szakít általába magát okolja: mert ezidő alatt már jócskán egy rakás időt és pénzt lehet elfecsérelni az adott emberre akivel van az ember. Ez már nem 2 hónapos szakítás, minekután még az ember röhögött hogy "de legalább jaúúl mögdugtam, hö", itt már bizony súlyos pénzek költődhettek el éttermezéstől kezdve utazásokon át ajándékokon kereszűl minden lószarra. Szóval aki fél év után szakít az általába ezt mondja: "Hogy lehettem ilyen állat hogy azzal a seggel voltam ennyit". Szomorú. Tetszett volna jobban megismerni előtte, kedves.

6: Fél év utáni stádium: Szóval akik ennyit kibírtak egymás mellett, összeszokott pár lesz. Ám némileg elmúlik az a varázs ami eddig tartott, az összeszokás miatt már rutinossá és mindennapivá válik mind az a jó dolog amiért korábban a szívünk kiugrott a helyéről. Sablonos és ugyanolyan, mindig ugyanaz, előre tudjuk már mit mond majd mire, hogy lesz egy nap, és egyre kevesebb a meglepetés az egészben. Egyszóval: a kapcsolat bár stabil marad, mégis 'leül'. Már akik erre nem figyelnek. Azok tudják jól csinálni akik képesek megújulni - nekem a sors eddig javában mindig ilyen egyenáram csajokat adott akik erre sosem voltak képesek, full ugyanolyanok voltak az elejétől a végéig. Én ezzel szemben váltóáram típus vagyok, ha egy kapcsolat laposodását éreztem, én magam újítottam mindig dolgokon, sokszor elérvén azt, hogy megmeneküljön az egész. (Egy imbecilis, ostoba szóviccel élve egyenáram + váltóáram = AC/DC kapcsolatokban éltem eddig. High way to hell, ugye - muhaha, nevetünk)
Az én korlátoltabb agyúbb exeim egy része egyre voltak képesek újúlás terén: Zseniális újításként jól lefeküdtek mással olykor...:xD Vagy lecseréltek. Jókat kell ezen röhögni viszont. Nem párnába zokogni, meg depressziózni. Persze nem mindegyik volt ilyen, de volt pár.
Szóval a fél év utáni időszak jellemzője a változás szükségessége. Ha eztán egyik fél sem képes változni, vagy újat vinni egy kapcsolatba, akkor abból olyan besavanyodott híghúgy dolog lesz, hogy ahoz képest egy 1913-ban lejárt tej az friss üdítő ital!

7: Évek múltán. Egy vagy több év együttlét után a jellemző problémák jelennek meg: féltékenység, vagy épp pont hogy más után sóvárgás, akár titkon, akár nyíltan. Megszokott és betobzódott, szinte protokoll szerű együttlét - mikor már tényleg fejből tudjuk, kenjük, mit GONDOL a másik, mekkorát fog szellenteni, az asztal melyik részén zabál, hogy sózza el a tésztát, hol található anyajegy rajta, mikor mondja hogy "jaj most ne drágám, fáj a fejeem", vagy mikor ér haza részegen és mennyire, ÉS a többi kéremszépen alássan. 
Ez már taktikai játszma 1 év után együtt lenni valakivel:
Két válfaja van:
- Akik megszokásból vannak együtt már csak, és azért nem szakítanak, mert a múlt emlékei táplálják már csak őket amit "nem illik csak úgy eldobni már nahátmár he!" pedig valójában már nem is szeretik egymást, csak úgy kötődésként egymás seggébe lógnak. Meg jaj mi lesz, ilyet bizonyára nem találunk majd mégegyet. Meg egyébként sincs ok, hogy kidobjuk szegényt, elvégre az nem ok , hogy már nem szeretjük. Savanyúság az ilyesmi. Az ilyenek érnek mellesleg meglepetésszerűen úgy véget, hogy az egyik fél úgy 1 hét leforgása alatt szó nélkül mással lép le. Én már csak tudom. 
- A másik válfaj (legyünk kérem kicsit optimisták is), akik még mindig szeretik egymást. Van ilyen ám! Taktikai játszma, mint feljebb írtam. Itt viszont már nem elég csak az egyik félnek folytonosan aprókat változni, újítani, ehez már mind a két fél egyhangú változása szükséges, melynél nagyon fontos hogy összhangba legyenek egymással. Aki ezt meg tudja csinálni, na azokból lesz későbbi házastárs, és akár egy életre boldog pár. Ám elég csak az egyik félnek un-kratív balga farokdinoszaurusznak lenni, aki nem képes újulni, akkor kérem olyan irdatlan nagyot szakítanak eztán, hogy abba belezeng a Szent István bazilika díszkupolája is. Mert akik ekkor mennek szét, eztán hónapokig, akár évekig tartó egymás szivatása is lehet a menün. 

8: Házasság, véglegesség: Nem tudok érdemben nyilatkozni erről, de biztos... Manapság egyre kevesebben választják a házasság 'szentségét', mint amolyan kapcsolat megerősítőt. Ilyen szinten én még sosem gondolkodtam hosszútávon, de nyilván van akinek ez kell.
- Vagy csak látszatból, presztízsből, vagy mert de micsoda vallásosak vagyunk, vagy épp csak "mert az aztán de kurva romantikus" féle illuzió kergetésből, vagy amolyan bebiztosításból (lehessen kedvezményes hitelt felvenni, vagy épp a szart is leperelni a kedves gazdag bróker férjről majd eztán)
- Hát vagy tényleg őszintén. Na. Hátha van ilyen.

Így megy egy párkapcsolat.
28 évesen egyre inkább unom ezeket a kötelező lépcsőket megugrálni - hogy aztán kezdhessem a legelejéről... Hogy aztán jókat szentségeljek, mennyi időt, energiát, pénzt fecséreltem olyasvalamibe, ami 1: nem érte meg, 2: jól át lettem vágva a palánkon, 3: rájöttem, hogy nem is hozzám illő, 4: unalmas és egysíkú volt, 5: mindezalatt mennyi más jó nővel lehettem volna.

NO DE VISZONT: Bizonyára egyesek nyünnyögnek a gépnél most, mi a túrónak írtam ilyen cikket, és miért. Biztos megint jól átvágott valaki tán? Nem. A helyzet az, Vivivel jelenleg valóban NEM vagyunk együtt. Úgyszólván szünetelünk épp - de vicces egy dolog ez, mert bizonyos dolgokat leszámítva teljesen ugyanúgy vagyunk, ugyanannyi időt együtt töltve egymásnál aludva, ugyanakkora szeretettel egymás felé mint eddig. Mi amolyan kivételt alkotunk most.:) Csak mi az első egy évnél kicsit elbuktunk pár dolgot. Ő is és én is egy ordenáré segg volt olykor olykor. De adunk esélyt a másiknak, most épp azon is vagyunk, hogy új erővel lássunk neki. Helyre lehet hozni dolgokat, csak aztán meg is érje...

Egyébként e cikk ötletszüleménye nem vele kapcsolatos, se nem üzenetféleség, teljesen független véleményem az egészről.

Lényege az egésznek tán annyi: Aki túl HÜLYE egy párkapcsolathoz (ami tulajdonképp egy játszma), az inkább ne járjon senkivel... Járjon autóval, vagy busszal. Mert csak önmagát kíméli meg jókora szívásoktól.