Első ízben van Romantikum rovat, csak mert unatkozom, kissé magányos is vagyok ezen estén ma. Csak gondolkoztam.
Az a lényege, két változatot dolgoztam ki arra, miképpen gondolkodnak az idealisták, és miképpen a realisták, ha azt a szót említik, szerelem. Sablonos álmok, sablonos képek, gondolati világok. Kicsiny kis virágágyások. Szemelvények egy gyöngyfaszú lány naplójának soraibol. Jogodban áll hallgatni!
 

A magamfajta megközelítésben a szerelemben ezt érzem: Ha azt mondom, szerlemes vagyok, mindig erre gondolok: 
Csak közelíts némán, hangod se hallatszon. Csak úgy gyere csillag-ösvényeden, hogy arcod sem látszon. Már messzíről érezzem közelséged, gyönyörű illatod. Már messziről érezzem, hogy mögöttem állsz, s ragyogó szemeim sarkából letekint reám a boldogságod sugara. Mely szemedből szikrázik, s lelkem égeti, akár szemmel, akár háttal állok neked. Kérlek vesd le rám csak egy pillantásra tekinteted! Add meg a perc gyönyörét, hogy megfordulhassak, és arcodra vésett szomorúságot egy érintéssel leseperjem. Cirólgassam könnycsepjeid, hajfürtjeid érintsem, és ajkammal közelítselek meg. Megérintsem a szíved, úgy hogy hozzád sem érek. Megérintsem magamban a belső fájdalmat, és tudjam, hogy már örökké a múlté. Átadjam magam az érzésnek, és fátyol módjára röppenjen ki lelkem szívemből. Csak egy pillanat ez, mégis örökké valóság. Egy tekintet, egy örök forróság. Nincsen köztünk semmi már, csak egy lepedő (sem), testünk egybeforr, örökre együtt ég. Szenvedélyes érzéseink eggyé válnak, már nincs olyan érintés mely elszakíthatna egymástól minket. Rózsa illat terjengi be lehelletünk. Ciklámenszaggal átítatott testünk zamata örökké a miénk. Ha keresel itt vagyok Neked bármikor. Ha Te kereses ott vagyok én is, akár a sötét fagyos hajnalban is.
Nincsen olyan, hogy Te, vagy Én már. Csak MI EGYÜTT. Mi ketten, az örökkévalóságban. Ha te lehunyod szemed, én lelkemből is kiveszik a fény, és addig lapul sötétségben, míg meg nem pillanthatom arcod ragyogását, mikor reggel rám nézel a korai fényekben, miután egymás karjaiba ölelkezve éberdünk, és első pillantásunk is egymás szemébe mered. Ha pedig... Ha pedig halva kelsz majd mellettem egy sötét reggelen, az én lelkem is meghal, perceken belül veti veled, utánad magát a végtelenbe... Kettőnk nélkül nincs élet, csak néma halál... Kész vagyok rá, hogy távozzak érted. És majd mindkettejünk lelkét angyalok őrzik, úgy szálnak fel a mennyekbe, úgy ölellik egymást, úgy távoznak e világból majd, mint kik örökké összetartoztak. Lelkeik szorosan összeölelkezve szállnak fel felhők felé, egy örök nyugalomba, ahol már semmi se fáj. Csendben átölel a fény. Maradványaik az utókoré. Szenvedélyük az örökké valóságé. Összetartozásuk egy jelkép, ami csak lángol, lángol és lángol majd, túlélve a világ milliónyi év hátralévő részében minden egyes cseppjét.

Az átlag magyar prosztó viszont ezzel szemben ezt érzi "szerelem" alatt...:
"Múltkor a MyVipen gecci, egy olyan fickó/csaj bejelölt, hát az agyam eldobtam magam! Szóltam is a Frigyeséknek érted, lementünk kocsival elé. Hát aztán kivittük a Margitszigetre, tényleg kurvajó arc, de én komolyan mondom. Bazzmeg, olyan jól smárol, hú. Nagyon állat, de még aztán kivettük a filmet is, aztán utána elszívtuk a cuccot, halál jó volt. Egész jó bőr/pali. Hát nekem ott volt ez a múltkori, ez így betett, de most végre ez jó lesz. Hát toodmááá, az nemár, hogy ne legyen senki seeee... Nyár van vazzee. Ja, majd anyámnak bemutatoom. Remélem passzol majd a fősulis haverok mellé, meg az életecskémbe! Naszal így vele vagyok, tök jó neem?" 

Ez a baj a mai entitással. És igen, szándékosan használtam a "magyar" jelzőt. Én itt élek, ezek közt a bunkók közt, nem Albániában, nem másutt. Ilyenek a magyar partnerkeresők legzömei. Áldásos a kivétel.

Sad, isn't it?

(Elnézést amúgy, ha ratyis cikk lett kicsit. Elvégre én sem írhatok mindig faszokról, pinákról, segges poénokról, nácikról, dark partykról, tuskó történetekről, kalandozásaimról, szarós tréfákról, vért hányós képekről. Kár is lenne értem. Kár is lenne lelkemért...)