Van e örök barátság?

Törvényszerű az életben az, hogy minden egyes baráti társaság előbb vagy utóbb feloszlik, és csak egy ködös emlékké válljon az egész? Törvényszerű az, hogy egykor megköttetett 'örök' barátságok az idő feledésébe vesszenek végleg, csak mert időközben 'más' emberré avandzsálódik az illető? Törvényszerű e az, hogy az idő múlása mindenkit átalakít, és előbb vagy utóbb mindenki a saját egocentrikus útját járja? Ezeket a kérdéseket tettem fel és kerestem a választ.

Régi barátok, régmúlt emlékek. Sok baráti társaságom volt már az életben. Részletezhetném, de lényegtelen is igazándiból. A kérdés ami megoldás nélkül maradt, miért hullott szét mindegyik? Ki a felelős érte, ha van e egyáltalán. Ha másért nem, csak azért lenne jó tudni, hogy a tanúlságokat levonva igyekezzék elkerülni az ember azt, hogy a jelenlegi társasága ne jusson erre a sorsra. Emlékszem a gimnáziumi időkre, a "naaagy csapatra" akik majd mindig együtt, és majd érettségi után is, és 30 évesen is majd... Majd a nagy büdös lófaszt! Már érettségi után is ahányan, annyi felé mentek... Mára meg már meg sem ismerném őket, hacsak nem léteznének olyasmi oldalak, mint az Iwiw, ahol rá-rá bukkanok néha egykori "örök barátaimra" - akik jellemzőleg többnyire vissza sem jelölnek. Passzoltam miért - Vagy mert azt sem tudják már ki vagyok, vagy annó kik voltunk. Vagy mert csak úgy, minek. Ja, vagy mert nekik derogál a külsőm - akkor meg szarjanak sünt.  

Érdekes, hogy a barátságok is mennyire 'elévülnek'. Ez egy szak-szó ugye, használják ezt pl bírósági ügyekre, illetve épületek lakhatósági állapotára, termékekre - dehogy a barátságra mint fogalomra is...? Nos igen. A minap egyik legjobb gyerekkori spanommal utaztam haza a villamoson. Már a kezdeti reakciók is magáért beszéltek: Megismertük egymást, mégis rakcióink a következők voltak: fej elfordít, ablakon kinézés, nem észrevevés színlelése... Mert most mi a büdös faszról beszéljünk mégis? "Helló, na mi van veled 16 év óta, meséld már el 2 mondatba!" című klasszisan égő fuccsos kín-beszélgetések? Áhh. Mindketten tudtuk, hogy egymást látjuk, de mégis. Ő a Blikk-et szorongatta és abba meredt (fél szemmel azért engem nézve) én meg ki az ablakon, fél szemmel őt nézve. No EZ a tipikus. Pár napja meg szintén egyik egykori "nagy barátom" jött szembe velem a Deákon. Mivel kikerülhetetlen volt, dumáltunk, jobban szólva a "Helómivanveled,ásemmiszokásos' című kötelező ál-beszélgetés, traccs. Az hogy annó az egész nyári szünetet együtt töltöttük, ó ugyan, hát mi az...

Évülnek a barátságok, és egyre kevésbé hiszem a mondást, miszerint: egy igazi barát egy életre szól. De valóban...? Vagy csak egy átmeneti leszögezése ez is annak, amit múlandónak vélünk és tudjuk is hogy az, de valamiért jól esik szavakban ezt konzerválni, ha csak egy pillanat erejéig is, önmegnyugtatásként? A mostani barátaim persze ne értsék ezt félre, inkább gondoljanak ők is bele, hányaknak mondták ezt amiből ma mennyi 'érvényes'-en aktív barátság...

A csapatos, bandás barátságok tartósságáról:

Mint sok társaságot megjárt ember, olyan veszélyekre hívnám fel az alábbiakban a figyelmet, amik közvetlen vezethetők "barátságok" végleges széthullásához. Mint jelenlegi főszervezője ezeknek, azthiszem van annyi rálátásom már az egészre, hogyha mást nem is, de legalább tanúlságosak legyenek az alábbi történetek, életem szösszenetei:

1. Az érdek-barátságokról: Sokak felől hallottam már 'régi csapatos' történeteket. Általános a vége mindegyiknek, miszerint "dehát az már rég volt, háhá!!". Aham. De miért mégis? Hogy lehet az hogy egy "örök barátságnak" vége legyen? Ez eleve egy paradoxon... Hát haladjunk az elejétől akkor: Közhely az, hogy a gimnáziumi barátságok szertefoszlanak. Naná! Mellesleg nekem sosem volt nagyon ilyen, révén egyrészt 5 gimibe jártam 4 év alatt (rossz voltam, igen:xD), így mire ki is alakult volna egy, már jött a következő gimnázium ahová mennem 'kellett'. Meg amúgy is sosem az aktuell osztályom körül legyeskedtem - mindig valami áttételes más iskolákból verbuvált 'csapatokban', bandákban kerestem az igaz barátságot - ahol nem maga az 'osztály', mint olyan volt az összetartó erő, hanem inkább pl egy zenei stílus, vagy egy eszme, vagy egy életforma. Így korban is elég vegyes összetételű csapat volt az akkor. Ebben az értelemben véve nekem nem is voltak soha ugyan 'gimnáziumi barátaim', csupán gimnáziumi korban levő baráti társaságom akkor. Hát most van 12 éve, az első ilyen örök barátságnak hitt nagyobb csapatosdinak, amiben - szintúgy - mindenki azthitte hogy ez majd lesz 'az örök, meg a nagy, meg majd mi megmutatjuk a világnak...' A történet végét persze mindenki sejtheti: Ugyan környékbeli srácok a legjava (illetve mostmár férfiak, nők inkább) ezek, a mostani viszonyt nézve jó ha köszönünk egymásnak, mikor véletlenszerűen a helyi vegyesbolti sorban egymás mögé vagy elé kerülünk. Már amelyikőnk él egyáltalán... A másikfele meghalt. (igen, meg). A harmadik fele még mindig drogfüggő. A negyedik felének sikerült csak kijutnia belőle, abból a fele vagy kiégett idióta lett, vagy tényleg megemberelte magát, és kezdett magával valamit. Hát igen. Ezt a társaságomat (1997-2002 kb) kénytelen kelletlen beismervén nem a barátság, hanem az akkori rave partyk, meg drogok tartották össze... A rave korszak meg leáldozott, a drog meg megtette hatását... Szuper. Persze hiányzik is a francnak ez a korszak, épp elég hiba volt akkor egy rossz döntés alapján évekig hinni, hogy micsoda jó móka is lesz ez. Felelőtlenség volt. Az akkori ígéretekből semmi nem lett, utólagos szemmel meg magam sem tudom mi alapján nevezhettük magunk baráti társaságnak, mikor még egymást is sorozatosan lehúztuk pénzekkel... Az első ponthoz érkeztünk, amit érdek barátságoknak hívnak. Teljesen mindegy, mi tartja össze a csapatot - csak nem a barátság: legyen az drog, pénz, nők, vagy bármi. Ha ezek a fő motívált okok együttlétekkor, hát nem lesz tartós az hétszentség. Emléke pedig akár a fing: bűzösen száll el vala a fellegekbe, kellemetlen nyomot hagyva maga után az életben.

2. Az átmeneti 'ifjúkori' barátságokról: Csalódás is volt persze a fentebbi 1-es csapatom szégyenteljes hanyatlása. Nem véletlen szakadtam el akkor az egész rave világtól (techno, trance, electro, minimal) és csapódtam vissza a szöges rock oldalára. Nesze neked akkor - gondoltam, visszatértem a régi azelőtti vonulathoz. Ismét egy nagy baráti társaság verődött össze 2002-2005-ig kb. Itt már inkább beszélhettünk barátokról, mert beszélgettünk is (húha, mi? :xD) és nem csak a kanapén fetrengett az egész csapat betépve. Itt is fogadkozott mindenki az örök dolgokat nézve, igaz itt nem egy tasak speed mellett, hanem pár korsó sör / bor mellett már. Innét maradt is valami azért baráti szinten - bár kétségtelen érdekesen égő a mai napig úgy "tesókám"-nak szólítani olyasvalakit, akivel egykor oké, igen -  de akivel jó ha fél évente találkozik már csak az ember, és akkor is csak, mert "már illene"... Ez a kettes számú példa: Mikor egy társaságot, azonbelül barátságot az bont szét, hogy az ember időközben felnő: Ambiciózus lessz. Már nem fontos a barátság, önmaga fontos csupán. Az én álláspontom szerint többnyire egyenlően ultra-egoista érdekkel, és kiégéssel együttjáróan, de ez csak a véleményem. A túlélés ösztöne ugye. Szóval volt ez a rocker féle csapatka, akik meg fogták maguk és "felnőttek". Nemnagyon lehet mit kezdeni azzal, vagy 'barátnak' nevezni az olyat, akit már el sem lehet rángatni otthonról sorozatban és évek óta, mert ugye az asszony, a gyerek, a munka - egyszólván örökös lerázás, befonnyadság, yuppievé válás áldozata. Valahol ez lenne a világ rendje, de akkor miért volt fontos nekik egykor barátságot igérni? Vajon tudják is e ezen emberek a szó jelentését, vagy az is csak hangzatosnak ígérkezett akkor és ott, annál a bizonyos asztalnál, annál a bizonyos X-edik sör után egy örök barátság fogadása? Jó kérdés, bár megválaszolatlan. Szerintük a barátság múlandó. Számukra átváltozik pénz iránti imádatba, vagy sekélyes remete életmódba.

3. A kasztosodás veszélyei: Harmadik körömbe egy igen érdekes társaság sorolható. Ekkor én már javában darker voltam, a honi darker scene viszont még gyerek cipőben járt, vagyis igen kevesen voltak akik felvállalták ezt. Így kikötöttem egy igen vegyes kasztú és korú társaságban 2005 környékén. A MOM parkos brigádként ismert társaság nagyon vegyes volt: többnyire punk / hc / deszkás / emós, de ugyanakkor skinhead / hooligan nézetű, 'típusú' emberek is egyszerre. (Szép, mi?:xD) Az volt. Itt találkoztam viszont elsőre (23 évesen...) az összetartás fogalmával. Hogy mit jelent az, ha mondjuk valakinek baja esik a társaságból akkor 15-en mennek a segítségére, és nem bedrogozva legyintenek inkább, vagy "á, én most nem érek rá" lerázással illetik, mint a korábbi társaságaimban. Szóval ez a kör nagyon is otthonosnak ígérkezett, és üde színfoltokkal tele volt: Ijesztően sokan voltunk, volt hogy 50-60-an is, csak egy spontán délután. Korosztály meg 14-28-ig ment, változatosság, NA az volt... Szerettem ezeket az időket. Itt senki sem használta ki a másikat, mindenki a másiknál aludhatott szó nélkül akármi is volt, és mint az összetartást is említettem, helyénvaló volt a dolog. Aztán itt is elhangzottak a már akkor is klisésnek vélt "mert mi majd örökké", és "legjobb barát" megilletések. Ki ki kinek mondta. Persze sejtettük tán, hogy semmi nem tart örökké. Pár nyarat megélt az egész, de aztán felmorzsolódott a csapat itt is... Az ok itt banális volt: A vegyes összetétel előbb utóbb igen kiütközött - és egy oltári nagy piff-puff tömegverekedésbe torkollott az egész, egy környékbeli parkban, molotov koktélok is elcsattantak, 7 rendőrautó érkezett ki, és még az Index.hu is tudósított az esetről: "Anarchisták csatája a XII.kerületben" vagy ilyesmi alcímmel. (keresem a cikket, de az istennek sem találom...:@ ha megvan, linkelem.) Én nem voltam ott azon az estén szerencsére véletlen - de eztán megváltozott minden. Állítolag amúgy egy csaj miatt robbant ki az egész, bár mindenki tudja hogy a kasztosodás eredménye volt. Tehát jöjjön a hármas számú tanúlság: A kasztosodás nem hoz sosem jót egy baráti társaságra sem... Arról beszélek, mikor egy (általában) nagy társaságon belül külön kis csoportok alakulnak, akik meglehetősen kezdik egymást utálni valamiért: stílus beli jellegzetességekért, nézetekért, vagy pusztán korbeli lenézésből fakadóan. Ez a baráti társaságok szétzülléséhez vezető legfőbb 3-as pont. Azért a legfőbb, mert a leggyorsabban vezethet végérvényes szakadásokhoz: Jönnek ugye a kibogozhatatlan szarkeverések, amiket utólag már senki sem tud, ki kezdte, mégis van, és feszültséget szít. És a vége egy teljes széthullás. Ja, hogy 'Örök barátság'? Lófasz! Bunyó, aztán ennyi. (Ez a társaság mellesleg a mai napig létezik, csak 3-4 fős kisebb 'csapatkákra' lebontva - a maradék része pedig ugye a 2-es példa, akik "felnőttek" időközben, és egocentrikus öntörődő majmokká váltak.) Tanúlság annyi, hogy érdemes megelőzni azt, mielőtt egy társaságnak nevezett valami együtt ugyan fizikailag, de már közel sem egyek - méterekről egymástól ülve beszélik ki épp a másikat, annak háta mögött. 

És most jön aminek jönnie kell... A mostani társaság, melyet Chrissel szervezünk 2006 óta. Sosem tartottuk magunk irányítóknak, itt nem arról volt sosem szó, hogy "kinek a bandája" mert röhejesnek tartjuk ezt a 'katonaság' szintű rang szerinti dolgot - még ha akaratunk ellenére egyesek ezt a mai napig így is reagálják le.  Egy baráti társaság nem egy szervezet, vezér nélküli önálló valami az ég szerelmére. Az én pozicióm itt, hogy magamra is kitérjek, semmi más nem, csak szervező. Az az emberke aki szépen leül a gép elé, mert ideje mint Josef Fritzlnek lesz a börtönbe majd erre, és szépen és következetesen leszervezi a dolgot, hogy mi és hol legyen. Tisztázások végett csak azért írtam le, mert jó lene végre félretenni azon közhelyeket, miszerint a "Hoze bandája", illetve a  "Hozéékkal lógás", meg a "Hoze féle csapat", mert nem én szültem egyenként az embereket bele, ők jönnek maguktól mert szeretnek velünk pörögni. Én mindig is szajkóztam, hogy köszönöm, de nem kérek ebből a megtisztelő szerepből. Tessék csak arconhányni mindennap és csikket elnyomni rajtam. Nos. Az alakuláskor a pár ember barátságot köttetettt itt is mint annak rendje. Ebből az alapszövetségből legutóbb Omlás írta ki magát, aki egyenesen "szarházi kétszinű geci"-nek nevezett engem, (majd még le is zsidó-zott, mikor már végleg kifogyott az érveiből) csupán mert:"én nem szerveztem annyi dark találkozót a közelmúltban". Szerinte bizonyára nekem ez kötelességem ugye, nemám szívesség... Ő tehet egy szívességet inkább. Erre különösebbet nem is reagálok, csak érzékeltetem: Az úgynevezett 'örök barátság' biz nálunk is múlandó... Immár felénk is testközelből ismerkszik az ember ilyennel, felötötte a fejét már minálunk is a széthullás kórképe... 

Egy pár nappal ezelőtti írásom kommentjei közt érdemes szemezgetni, mikről le nem hull a lepel: Egyesek szerint is széteső félben van az egész dolog. Pedig itt is rengeteg 'örök barátság' köttetett - mitőbb a gügye hangzású 'hugi', 'bátyó' és társai "rangok", melyeknek egy része olyanok közt is ki lett osztva aktívan is, akik 1, fél éve is már hogy rég eltémberegtek felőlünk. A mi csapatunk legfőbb hibája önmagában rejlik azonban, a mi barátságaink felbomlésát önnön hülyeségeinknek köszönhetjük majd, ha eljön: Ugyanazon hibákat követjük el ugyanis, mint a fentebb említett 3 fő hiba főbb összessége. Első körben az  'érdekekről' annyit: rengetegen érdekből, és azért kerültek be a mostani csapatba, hogy amolyan ugródeszkaként használjanak minket: Janizhassanak,  hogy bemutatjuk őket majd a (relatív) hírességeknek, és pózerkedhessenek Lindával, Christina Bin Ladennel, vagy Rikki Churchhel. Netán tv és fellépés beli reményeket fűznek hozzánk, vagy várnak el tőlünk. Nos a létszám miatt mi sem tudunk mindig tökéletes szűrőt alkalmazni a piócák ellen, de rajta vagyunk már, hogy kiszűrjük az ilyen élősködőket... (Sokan a nyári csapatból azért nem is járnak el a mostani gyűlésekre, mert ilyeneket vélnek köztünk)  A mi második hibánk az összetartás hiánya, amit már kismilliószor ecseteltem: A Moszkva téres eset, mikor senki nem tett semmit támadáskor, illetve maga az a tény, ha valamelyikőnk is pár napra fedél nélkülire kényszerül, igen nehezen és ritán tudunk megoldást biztosítani. Az anyagi gondok más kérdés persze, de szándékról van szó első sorban. Ezen sem ártana váltani. A harmadik dologban, a "kiöregedés" veszélyétől viszont nem tartok nagyon: Sokan átmentek már más stílusba is, vagy épp beálltak a sorba - de inkább megvető tekinteteket kaptak ezek már, mintsem valamiféle bánatot is: Ha ezt akarják, hát legyen, semmi sem kötelező elvégre. A negyedik pontban viszont szintén felelősnek érzem magunk: A kasztosodás felé nézve... Jellemző, hogy ugyan egy dark csoportosulásról van szó, kénytelen kelletlen észrevenni azt, hogy kisebb csoportos klikkek alakulnak ki: Akár a szélsőjobbos szárnyunk és liberális szárnyunk közt, akár a darker - illetve goth oldal közt (mert van különbség, igen), és egyébb szempontok alapján. 

Ezt összevetve jelenleg a mostani  "nagy barátságok" zömét sem érzem nagyon biztonságban... Az ember nem lehet örökké pártatlan, csak ideig, órákig. Egyetlen barátságom érzem biztos talajon, az Chrissel való barátságom, mely talán tényleg majd egy életre szól. Még azon sem hördülök fel, mikor a kedvesem szidalmazza, tegye csak, de előre bocsáltom, hogy nem mindenkivel vagyok ilyen elnéző... Legutóbb ugyanis sokan az Ő (kedvesem) nyakába próbálták varrni a szétesésünk mibenlétét. Namármost csak gondolkoztatóként: Érdemes elgondolkozni, miféle társaság lehet az, akit egyetlen leány képes szétszakítani...? Vajon - még ha így is van -, akkor biztos lábakon állt e az a csapat? Bűnbakot találni lehet persze, sőt. Olyasmi vád ez, mikor Marilyn Mansont vádolják azzal, hogy "Ő egymaga tönkreteszi az egész keresztény egyházat" - Mire ő rendre ezt feleli:  "Hát ha ilyen gyenge lábakon áll, hogy egyedül ő tönkre tudja tenni?") Szóval itt közel már nem Dóriról van szó és rólam. Arról van szó, hogy sok hiba felett mi is elsiklunk, minek során döcögőssé vállt a régi gépezet. Megugrott bár, de még nem siklott ki a sínről ugyan. Nem hinném, hogy nekem, vagy neki kéne magába néznie a dolgok miatt. Különösen nekem nem, aki az elmúlt 3 évet megállás nélkül arra használta, hogy non stop szervezze a programokat profitmentesen (de szép is lene ha még tagsági pénzt is szednék, mi?:xD)   

 De azért végszóként, hogy mit is tanulhattunk meg ma:

A társaságunknak (legyen az vidéki vagy közvetlen közeli 'tag') legyen ez az iromány tanúlság arra nézve, miken kéne változtatni, ha egységesen is együtt szeretnénk lenni ezentúl is, és folytatni azt a kiépítést, amivel az ország legnagyobb aktív dark-teamjét létrehoztuk, és ami miatt a Cool Tv érdeklődését is elnyertük eddig 2-szer is. (harmadszorra viszont már csak engem, bleee:xD)

A társaságból kívülálló kedves blogolvasóimnak pedig tanúlság arra nézve, ha az életben úgymondd barátokkal veszi magát körbe, mire érdemes figyelnie, ha ezen barátságokat évek múlva is aktívan szeretné élvezni, és ne csak egy egy megsárgult fénykép emlékeztesse már rá, egykor kikkel is pörgött valójában.

*