A '90-es évek tündöklése és bukása 

A napokban  ki-gányoltuk a padlásterünket. Jelenleg anyám dolgozó-szobájaként funkcionál, ámde vannak ott részek ahová a régiségeket halmoztuk, olyasmiket amikre azthittük szükségünk lessz később, holott igazából totál nem, csak félre lett téve. Talán emlékként. Tanúlságos viszont az egész: tortúra a retró tárgyak közt. 

Ezen tárgyak szemlélése görbe tükröt tart elénk a jelenben: furcsa egy világot élünk most - de még milyet éltünk régebben. Emlékek... Amiket régen hordtunk ruhák, csak nevetve nézzük ma, hogy voltunk ebbe képesek egykor járni, és még trendinek is érezni magunk benne annak idején. A zenék amiket hallgattunk, vagy épp ránk erőltetettek mily szánalmasak is mai szemmel nézve már.

Szóval 90-es évekbeli Bravo, és Popcorn magazinok kerültek a kezembe. Fellapozva szinte olyan volt mintha valami ismeretlen bolygó zenei repertoárját nézném. A(z akkortájt alakuló) Green day, vagy épp (a már akkor is ikon) Madonna kivételével csak magam is lestem hogy ki a FASZOMOK ezek?? Ismeretlen nevek tucatjai vigyorogtak rám bárgyún, gigantikus sztárként beharangozva. Ezek a bandák, "tehetségek" mindhogy eltüntek kb az örök süllyesztőben: Hanson, Dj Bobo, Kelly Family, Dr.Alban, Tic Tac Toe, Mr.President, Blümchen, Nana, stb... A fiatalabb generációs olvasóim most nyilván birka módon bambulnak hogy "bőőőőőh, hogymiii??" Hát igen. Erről van szó. Hulljon csak a férgese - és hullott is. Csak az emlékszik ezekre aki akkoriban élt. De Ó azok a 90-es évek... Annak idején viszont valóban eposzokként tündököltek, és jó magunk is ismertük életünk egy röpke percéig ezeket az előadókat, akikről elhitették akkor velünk, hogy örök ikonjai lesznek a zene iparnak. Akkortájt gimiben lázasan csattant el sokaknak élete első csókja a Guns and Roses - November rain számára valami lassúzás közepett, egy műanyagpoharas szendvicses papírtányéros iskola-zsúron. A csajok szobáinak fala Peter André, és Nick Carter (Backstreet Boys) pószterekkel volt teli - szarabbb ízlésüeknek David Hasselhofféval. A fiúk szobájába mindeközben műanyag-játék katonák, motoros és Baywatch poszterek, esetenként Metallica kazetták (nem cd-k ám) sorakoztak. Más volt a világ. De mindenki azthitte akkor, úgy is marad. 

Nem maradt úgy. Az álomfiú-álomlány csapatok sorra oszlottak fel érdektelenségükben - botránynak álcázva rendszerint - miközben csak annyi történt hogy a kutyát nem érdekelte már az N'Sync vagy női változatban a Spice Girls féle csapatok koreografált vonaglása. Jött persze helyette újabb szenny, mondani sem kell, abból sem volt hiány. Nyakunkba szakadt egy tonna rapper, rnb, és egyébb gyatra/satnya semmitmondó populár hullám, mely a 90-es évekbeli undergroundot megélhetésileg végképp taccsra vágta. Azonban jött egyfajta pozitív új hullám is: jött az acid korszak, a techno, electronica, goa, drum and bass, és teret hódított. Ezzel egy új underground született, ami ezredfordulóra igen nagy teret is nyert. A másik vonalról meg a zsírosgatyás rockerek is lecserélődtek, vagy megemberesedtek: teret kapott rengeteg új műfaj, a régi klasszikus rock vagy porba hullott (Cobain öngyilkosság-tól kezdve, Axl Roseék hanyatlásáig, a Prodigy kifúlásán át) vagy pedig egy javarésze kommerszé vált: vagy eladta magát jól fizető ámbár populárisabb kiadóknak: Green Day, Metallica, REM és társai tehát talpon is maradtak a multiknál. De megjelent egy rakás új "tehetség" akik új színtereket is alkottak - egy új generációnak. Hosszú lenne felsorolni. Persze a szemétkupac muzsika lett ismét a mindent elsöprő, vagyis amit lépten nyomon sztárolnak. Elég annyi, nyisson ki MOST valaki egy Bravo magazint. És esküdjön, ha mer a mostani újhullámosokra: Tokio Hotelre, Hives-ra, és borzadályos társaikra...  Mert most őróluk állítják mindugyanazt mint 10 éve azokról, akiknek ma a nevére sem emlékszik a kutya sem már. Avril Lavigne hullócsillaga jó példa erre: 5 éve ő volt a kikiáltott 'punk' sztár, mostanába meg már alig hallani róla. Még nem tűnt ugyan el végleg, de már most látni hogy ő is egy átmeneti senki volt. Csak aztán az a gáz, ha ezeket a méltán kiszuperált csillagocskákat visszahozzák egyesek...
 

Mert fontos megjegyezni ezt, van ami még szánalomra méltóbb, ezeknek a létezésénél is. A lerágott csont, vagy ha úgytetszik az újramelegített töltöttkápszta klasszikus esete. A retró! (blöááh...)Nevezetesen a "Hozzuk vissza a 90-es évek elfeledett sztárjait a köztudatba, mert az micsoda jó" - című abszolút abszurd unkreatív húzás produceri részekről, kik busás hasznot vélnek felfedezni megrögzötten abból, hogy a világnak épp mi másra nincs szüksége mint egy újbóli Backstreet Boysra és társaira. Ez aztán valóban a legalja. Ezek a porba hullott 90-es évek sztárjainak erőltetett visszatörései... Zenei retrót követve érdemes megnézni ki mire is jut: hát semmire.... A Spice Girls kemény 2 hónapig húzta újratöltve, utána miss picsák összevesztek, de nagyon. Vége. Az újramelegített N'Sync-et Justin Timberfaszom-mal az élen is ujjáélesztették, ő meg röhögve közölte hogy jólvan oké, de 80%-os részt akar. Kiadója meg lófaszt mutatott később. Élt 3 hónapot újra ez a csodás produkció is... A Take That is hasonló sorsra jutott, hiába (az azóta szólóban is befutott) Robbie Williams benne ide vagy oda - szétrobbant a pop mikrosütőjében, mielőtt újramelegen tálalták volna ezt a (már akkoris hányásszagú) produkciót - szerencsére. A Kelly Family akármit is csinál szólóban most,  senki se nagyon hall róla - különben meg ki a faszt érdekel manapság egy igazi tahó favágó-style country-pop család 'zenei' munkája... Hihetetlen miket le nem akarnak nyomni az ember torkán... Dj Bobo mindig is ronda volt, már akkor is úgy nézett ki mint egy mongol idióta, az is maradt az évek során. Talán pár vén deformált képű dilettáns idióta eltáncolgat rá egy-egy vidéki diszkóban, 500 forintos vizezett pezsgő mellé a suhogónadrágjában. Mindezt persze a 90-es évek jegyében nosztalgiázva. Hurrá.

Pozitív csalódás, hogy az emberekkel sem lehet lenyeletni mindent mindig. A minőségtelen zenei retró hullám totálisan megbukott és csődöt mondott. Erőtlen és hanyatló - szerencsére. Azért kérdéses, a mostani botcsinálta 'sztárok' közül majd 10 év múlva melyik fog még tündökölni, vagy melyikeket próbálják majd épp újraéleszteni egyes kiadók, pénzhaszon reményébe. Pl hogy fest majd a Tokio Hotel a jubilleumi 25 évi koncertjükön, ésegyébb. Érdekes kérdések. Érdekes talányok. Reméljük azt már nem éljük meg, és tanulnak hibáikból a nagyokosok. 

Az öltözködési retró persze divatvilágát éli a javából. Sok akkori öltözék vagy korábbi is visszakacsint ránk - groteszk képet adva az akkori külsőt ötvözve a mostani posztmodern zenékhez. A külsőség formalítás azonban, ebben valóban lehetnek kreatívumok, hisz társíthatóak sokmindennel. Végtére a dark-goth irányzat öltözködési világa is sokszor a múltba kacsint vissza, kölcsönöz elemeket. Ebben a formában azért az talán érthető, bár nekem visszás, sőt idegen 70-es évekbeli melegítőket, 'old-school' suttyókat és társaikat látni ebbe a bele nem illő képbe. Nekik meg mi vagyunk visszásak nyilván, úgyhogy máris van 1 közös tulajdonságunk legalább.

Mindent összefoglalva: Ötlet és igerszegény jellemre vall az aki a múltat próbálja visszahozni bármilyen formában is. Ami akkor volt, az akkor és ott volt a jó, mindennek megvan a maga szavatossági ideje. És nem kéne a már eleve 'megromlott' és lejárt idiótaságokat visszahozni. Egyszer s mindörökre. Amen.   
 

*