A radikális oldal legnagyobb hibája, hazugsága, hogy közel nem a hazaszereteten alapul, hanem a gyűlölködésen.

A radikális oldal pitiánersége 

Ígértem már párszor, hogy politikamentes blog lesz ez, az elmúlt hetek eseményeit azonban nem hagyhatom szó nélkül. Nem is annyira politika orrientált írás akar lenni, sokkal inkább tán egy reakció, vagy ha úgytetszik kritika. Kritika a magukat nemzeti radikálisnak nevező politikai törpe-csoportocskának, akik azontúl hogy minden rajtuk kívüleső dolgot le-pocskondiáznak és kirekesztenek, saját maguk közt is képtelenek a békére és egységre.

A nemzeti radikálisokat nyilván senkinek sem kell bemutatni 2006 ősze, illetve az öszödi beszéd kiszivárgása, és az azt követő tüntetés sorozatok óta. Akkor(tól) kapott igazán nagy nyilvánosságot eme politikai csoportosulás, mely jóval erőteljesebb, radikálisabb szókimondó jobboldali politikát folytat, mint általában egy parlamentáris demokratikus párt, vagy ahhoz kapcsolódó nézeteket valló személy(ek). Ennek érdemeként gyakran kapják a szélsőjobboldali jelzőt is meg, illetve más esetekben akár 'náci, fasiszta' jelzőket (melyek egyébként abszurd le-degradáló hamis jelzők feléjük, hisz egyáltalán nem azok, a 'náci' és egyebet afféle riogató jelzőként aggatja a radikális nemzeti oldalra a baloldal ezt) Eme nemzeti radikálisok a saját bevallásuk alapján hazájuk iránti szeretetért teszik idejük és energiájuk nem kímélve mindazt amit. Kezdve az utcai harcoktól a tüntetésen át egész a demokratikus keretek közé szorított mini-pártok munkállataikig mindent, csakis a haza érdekében. Általában vízionálva van egy bizonyos gonosz, mely hazánkat elnyomja, tönkreteszi, kifosztja, és ez elleni kűzdelmük emészt fel minden energiát. Röviden ennyit a nemzeti radikálisokról, mint elvirányzat. Biztos mindenki látott már árpádsávos zászlót tartó tüntetéseket, melyekből utólag a tv-ben általában csak csőcseléknek minősített képsorokat vágnak be. Ez is egy tény. 

Meg az is, hogy ez az egész irányzat egy hamis, képmutató, aljaskodó, pitiáner szócséplő, vezetésre képtelen, szervezetlen, és már már divatként űzött tevékenység, nézet, irányzat. Mondom én, aki benne is voltam jó idejig. Ezt vállalom is. (1, 2, 3) Hittem az elvekben amiket vallottam, mert igaznak és célravezetőnek véltem. Úgyéreztem egy valós közösség része vagyok, ahol számít a jelenlétem, és ahol ők is számítanak. Benne voltam mert:
-Szeretem a hazámat
-Változást láttam szükségesnek
-Hazafias összetartást láttam
-Szervezettnek tűnt az egész, olyan amiben bízhatok és viszont
-Azthittem ez egy reményteljes és nagy siker előtt álló irányzat
Tévedtem. A tények nem engem igazoltak, illetve nem azt a hazaszereteten alapuló álomképet, amiben én a nemzeti radikális oldalt véltem látni. Ez csak egy kút fenéken tátongó homályos és távoli görbe kép volt, mára azonban tudni vélem, hogy eme kút valójában egy emésztőgödör. Ahová az ember szarik magyarán, bélsarát üríti ki. A metafórahullám elkerülése végett egyszerűbben szólva: Egy indulat irányzatról van szó. A radikális oldal legnagyobb hibája, ha úgytetszik hazugsága ugyanis, hogy nem a hazaszereteten alapszik, hanem az állandó gyűlölködésen. Szó nincs itt semmiféle hazaszeretetről. Hisz minden valamire való normális emberi értékkel rendelkező ember szereti a hazáját egyrészről. Ezt az érzést egyetlen irányznak sem áll jogában kisajátítani. A radikális oldal azonban mégis ezt teszi sorozatosan és állandóan. "Aki nincs velünk az ellenünk" elv alapján pedig könnyen árulóvá, ellenséggé, kollaboránssá vállhat az akik épp nem demagóg irányzatuk táborát erősítik, egyébb nézetei miatt. Társítva van ez zsidók, mint faj iránti kirekesztéssel is, vagy egyébb politikai nézeteket vallóékéval. A biztosítékot a médiánál persze ez veri ki legfőként, ezért is kapott szárnyat a 'náci, fasiszta' jelzőkkel való dobálózás a radikálisok felé. Azonban én azt mondom, kevés lenne rájuk a náci, illetve egyébb jelző. Hisz ezek önmagukon kívül mindenkit utálnak. Itt csak az felel meg az elvárásoknak, akik az önjelölt diktátoraik paracsai szerint állnak vigyázba, és teszik mindazt amit diktálnak. De állj. Elvárások??? Miféle elvárások? Hová lett a hazaszeretet? Vagy nem ennek kéne lennie a legfőbb összetartó erőnek?

Persze ez még csak a kezdet, hisz ahogy a tények is mutatják, a radikális oldal még a saját portáján sem tud rendet tartani. Ezt bizonyítandó az elmúlt pár hónap eseményei, mikoris a radikális oldal prominens vezetői vesztek össze egymással kibékíthetetlen szintre. Tomcat illetve Jobbik párt közti véres csatározások végelláthatatlan szakadáshoz vezettek, két részre szakítva az így se épp túlzott létszámba lévő radikálisokat két mini-párthoz kötve. A Magyar Gárda körül is akadt persze botrány, és ügynöközésről kiállt sokmindenki. A radikális oldal javarésze már a saját fajtájában sem bízik, saját magában is ellenséget lát. Ily módon a gyűlölködés maximális pontját érték el, mellyel gyakorlatilag be is adhatják a kulcsot végleg.

Manapság trendi radikálisnak lenni, meg nagy-magyarország merchandise shopokban felöltözni tetőtől talpig amolyan látszat-magyarként az 'igazság bajnokaként'. Szervezettségről azonban már koránt sem beszélhetünk, az ember előbb utóbb falakba ütközik saját táborán belül is. Mert egyeseknek nem elég konzervatív, másoknak épp túl szélsőséges, harmadiknak ügynökszagú, negyediknek meg egyenest áruló az amit csinál. Nem kifizetendő és követendő hát manapság eme eszme vallójaként villogatni dicsőségként ezt mint dicsőség. Mert nem az. Szégyen. Szé-gyen kéremszépen, ezt tessék ismételni. 

Kritikán aluli az, ahogy a radikális oldal ebben a fuldokló halálközeli állapotában hirtelen most mindenkit pengeél alá vesz. Elvárható reakció persze hogy most mindenfelé fröcsögni kell, és véletlen sem saját porta környékén takarítani. Egy kedves olvasóm, Ni hívta fel figyelmem tegnap az alábbi cikkre: KATT ide! Ezt a cikket Tomcat jobbkeze, Blogin írta egyenest lefikázva a dark-goth szubkultúrát, illetve egyik prominens képviselőjét, Linda Daemont. Tette mindezt úgy, hogy köze nincs a goth szubkúltúrához, és fél óra Google-túra után előadta mindenkinek a mindent tudót. Igaz, még egyetlen Drugzone koncerten sem volt ugyan, de persze az kit érdekel, ő most gondolt egyet és jól megmondta. Pontosabban szólva vérig sértett több ezer dark-goth embert, mert most épp ehhez volt kedve. Kritikán aluli félreértelmező és csúsztató írása azon túl, hogy önmagát minősíti csak egyet eredményez: Ismét egy jókora szavazó, vagy támogató bázist vesztett a radikális oldal. Mert akármennyire is hihetetlen, rengeteg goth darker jobboldali, és radikálishoz közeli jobboldali nézeteket vall. Mint ahogy vallottam én is, sokan mások is - ez nem egyenlő közel sem a baloldali értékrendű punk kultúrával ugyanis. Mivel azonban nem ez az első támadás felénk darkosok felé, a reakciónk is érthető, mint ahogy perszonálisan az enyém is. Mikor is rájöttem, hogy: Most tényleg azokhoz akarok tartozni, akik utálnak engem, ileltve a 'magamfajtát'? Hát a francot, és ezzel nem egyedül vagyok így. Veressem be az orrom, csak mert szabadabb elvűebben öltözködök, vagy bizonyos téren másfajta szubkultúrához tartozom? Ebben semmilyen ráció nincs. De mégis így van az életben.

Ha a radikális jobboldal kellő kompromisszumokra lenne hajlandó, már rég előrébb járna. Ezzel az állandó fröcsögésével teszi szétzilláltá a tábort ehelyett. Én vallottam magamat jódarabig nemzeti liberálisnak - akárcsak Tomcat. Hogy ez nekem mit jelentett pontosan? Nos, a 'nemzeti liberális' már eleve furcsa szóösszetétel, sokaknak visszásan is hat. Én magam viszont nem értem miért, hisz a világ legtermészetesebb dolgának tarto(tta)m, hogy az ember miközbe a saját hazáját is feltétel nélkül szereti, közben szabadelvű is lehessen, megengedhesse magának azt amihez kedve van. (Esetembe pl dark kultúrához tartozva kifesteni magam, és így kimenni utcára) Ez azonban mint láthatjuk nem működik. A radikális oldal etéren is kirekeszt és nem fogad be, inkább kapásból le "liberális-buzi"-z és esélyt sem ad. Lásd: A Tomcat vezette Bombagyár radikális közösségi oldalról csípőből tiltottak ki csak azért, mert egyik techno buli ellenes riport-videójuk után kiderült nekik, hogy egykor én is az adott buli egyik szervezője voltam. Na bumm. Jólvan akkor. Azelőtt meg még interjúra is hívtak annó Tomcaték. Most meg így hirtelen "liberális gonosz" ellenség lettem. Ennyit erről. 

Az ember előbb utóbb besokall a sok gyűlölködésen. Így és ilyen emberekre ki a fene bízná az országot mégis? Mert akkor tessék, játszunk el akkor a gondolattal, hogy a radikális erők nyernek egy választáson. Íme: Bekerülnek. Bent ülnek a parlamentben. Bebörtönzik az összes kommunistát, kitiltják a zsidókat, cigányokat lágerekbe viszik, visszaállítják a halálbüntetést, neadjisten betiltják a mobiltelefonokat, és szigorú diktatórikus rendszert építenek ki, újfenti rendőrállam jellegként. És? És tovább hogyan, kedves radikális oldal? Tegyük fel, hogy megbosszultatok minden vágyatok (mert csak ezekre alapszik minden egyes elvetek, és törekvésetek). De utána? Utána mi történik? Elégedetten dőltök hátra parlamenti bársonyszéketekbe és kértek egy kávét? Mert ezt így nem lehet. Mitöbb félelmetesen balfasz lépés lenne az ország vezetését bármiféle radikális erőkre bízni.

Nos mi volt az írásból a tanúlság? A radikális oldal hiába állítja be magát mostanába oly népszerűnek és feltünő jelenségnek, önnön hibájuk csapdájában fognak szörnyethalni. A majom ugyanis rázhatja hangosan a ketrecet, sőt. Rázhatja olyan hangosan is, hogy majd belezengjen az egész állatkert. Még akár a páviánokkal karöltve egész kis lázadást csinálhatnak az állatkertben. DE: Attól még nem lesznek okosabbak egy fokkal sem. Még akkor se, ha ebből a ketrecből valahogy kitörnek.  

U.i.: Kérném azon kedves olvasóm aki rendelkezik Bombagyáron regisztrációval, tegye ki eme cikkem linkjét, mert vállalom a leírtakat. (Én magam, bár megtehetném, de nem fogok álnéven visszamenni a kitiltásom után)

*