Volt már sokmindenről szó eme blogban, naturális gusztustalanságokról még nem, úgyhogy most tessék. Elvégre ez is rólam szól, meg történet, és kíváncsi is vagyok, kivel van ilyen, és mik rá a gyógyírek. Idegesítő dolog hát, de ma ez volt:  'Szarnom kell, de mégsem' - szindróma.

Alapsztori: szarnom kell de nagyon. Elindulok a vécére, "utsó percben" kiérek, gatya le, rá a deszkára. Erre abbamarad a foshatnék - helyette meg kb egy mini-fing jön csak, mint amekkorát maximum Hófehérke, vagy egyébb szelíd rajzfilmfigura (Őzike, Törpilla) szokott. Oke, nem kell szarnom, jó. Felállok, nadrág fel. Vissza a szobámba. Erre BÁMM, megint szarnom kell.... Oké. Megint ki a wc-re, közben hála-adás hogy kiértem időben - gatya le - de erre megint elmúlik... Vaklárma. Megint vissza a szobámba, és erre meg HUPSZ megint kell... És ezt igy 5-6-7-szer váltakozóan. De a 'szülés' elmaradt mindig...

A Mr.Bean angol paródia sorozatban volt egy kb ide illő ilyen rész. Ha a tv-jével szembe forditotta a fotelt akkor rossz volt a tv, sistergett - ha háttal ült neki (nem látott semmit belőle), csak akkor volt jó az adásvétel. De amint megfordult, hirtelen megint rossz volt a tv.

Namindegy, aztán csak azért lett kellemetlen a dolog, mert ugye elruccantam hosszú időre ma délután, a hírhedt minibárt hajkurászni. Persze naná végig szarnom kellett, de csikorgó fogakkal kellett visszatartanom kb... Pedig előtte próbáltam, de nem ment. Talán ezért sem vaciláltunk olyan sokat a megvételével, csak csodáltuk a minibárt. Még a végén új színekben pompázott volna az áruház csempéje tőlem...

De cserébe nap végén jól szétfostam az Electro World mellett levő Tesco wc-t. :) Gazdaságos sem voltam wc papírt illetően.
 

Reméljük több fantom-szarás nem jön rám a napokban.

Vagy ez tán pszichés eredetű lehet?

*