Mi a bajom Magyarországgal?

Ennek a kritikának az alapjai régóta bennem vannak, szóval méltó lesz lezárásként a 'Mi a bajom' rovat trilogiának (1, 2). Mivel három a Magyar igazság, ez hát a harmadik rész itt akkor stílszerűen. Tudom, károgni könnyű, csak olyan dolgok ezek amiken nem hinném, hogy bárki is vátoztatni tud, ezek tények. És egy zsebforradalmár se változtat rajta, vagy Viktorviktor szerintem. Tehát. Mi a bajom Magyarországgal?

Szép kis ország lenne ez pedig. Igaz, hogy nem a világ közepén van, hanem szinte a Balkánon, de legalábbis mindenképp már Kelet európa. Attól még ezzel semmi probléma, nem a térségi adottságai miatt utálok itt élni. A magyar mentalitás az ami elsősorban alapjaiban visszataszít, és ami miatt itt élni olyasmi dolog mint egy rakás agressziv majom közé bezárva lenni egy ketrecbe. A magyar mentál kialakulásában része volt a 40 évnyi kommunizmusnak legjavarészt. Ott lett igazán belénk nevelve hogy "kuss a neved, dolgozz, mert egy vagy a 10 millióból, nem vagy eredeti, nincs egyéniséged, robot vagy, és ha netán valaki más mint te akkor azt jelentsd fel, fúrd meg, rombold sikereit, hogy ő is egy szimpla senki legyen. Ne légy kreatív, állj be a sorba, mert különben rendszerellenes vagy" Failure system. Nem akarok történelmi síkra menni az írás során, inkább a jelenről írnék, de azért pár sort a történelemről ahogy én látom. Jó nagy looserek voltunk mi mindig is. Beszoptuk a török uralmat, aztán az osztrákok genyóságait, Trianon, majdan a ruszkiékét. Sokszor volt hát, hogy más nemzet irányított felettünk (részint ma is...), szerintem ennek is szerepe volt abban, hogy kiveszett a magyarokból az önirányítás, és inkább jellemző csak a céltalan árral sodródás... Olyannyira jellemző már ez, hogy egészbiztos vagyok benne, ha most mondjuk holnap megszállná az országunk Szerbia, széttárnánk a kezünk ahogy szoktuk, és bús fejjel tűrnénk újabb éveket is... Szoktunk vala önsanyargatni így is eleget.  Én tűrni. Mert abban jók vagyunk, tény.

Poltikiai síkra nem terelem az írást, apolitikus vagyok, idióta jampeceknek való csámcsogás az, holmi szánalmas sovinizmussal vegyítve, hol pedig az ellenoldal hazudozásával. Egyik párt elkötelezettje és szimpatizánsa sem vagyok. A jobboldali pártoké az általa képviselt konzervatívizmus elutasítása, és kritika nélküli soviniszta nemzetimádata miatt nem vagyok, - baloldali meg a tőlem idegen elvtelen kommunista-utód politika miatt nem. Az itthoni 'liberális párt' meg egész másként értelmezi a liberalizmust, mint azt kéne, és amit az pl Európában képvisel, így azt se értékelem túlzottan - pláne az országunk eladása, magánosítása se nyerő nálam, amit képvisel. A többi pártot meg már nem is minősítem, azok vakond-pártok, vagy épp szélsőséges dogmáival visszataszítóak. Marad tehát a tény meg a tudat, hogy eleve nemtudnék olyat akire kellőképpen bíznám ezt a kis országot. Ami 'igéretes' kezdet, marhára... Persze nem csak én vagyok így. Számos felmérés alapján az ország jórésze elfordult már a politikától, jellemző lett effelé (is) a kiábrándultság. Akik meg maradtak, azok személyi kultuszt fonnak Orbán Viktor köré, vagy épp Mszp majálison tömik tele virslivel a pofájukat ingyen és bérmentve vakon, mialatt azok meg kilopják a pénzt a zsebükből észrevétlenül... Van ez a két tábor, akik rühellik egymást, és ádáz popilista harcuk az egész országra kihat. Számos barátság (akár házasság) is megy tökre a két tábor viszálya között, és társadalmi feszültség mint alap is generálódik évek óta már. Mindkét tábor szereti toborozni magához az embereket persze, akárcsak a keresztények... Ha megkérdik melyik táborhoz tartozol és azt találod mondani - egyikhez sem - akkor már lenéznek, hogy 'dehát nem lehet valaki ilyen elvtelen'. Pedig ez nem elvtelenség, csak annyi, hogy az ember nem bízik már senkiben, kiváltképp a jelenlegi választható felhozatalban. Kell az nekem hogy Orbán Viktor képmutatóan egy soviniszta országimázst építsen, konzervatív szigorral, és kereszténység ráerőltetésével a KDNP-vel közösen? Túrósfaszt... Kell az nekem, hogy a Gyurcsány banda vállalkozói eladják a fél országot, és lassan már luxus-nyugati fogyasztói árakat csináljon - keleti minimális fizetésekkel...? Túrósfaszt. Kell az nekem hogy rasszista szélsőségesek irányítsák a várost? Túrósfaszt. Kell az nekem, hogy cionista, drog, buzi, és rablóvédők? Túrósfaszt. Szavazni viszont 4 évente kell, "illendő" azért, oda mindig el is megyek a saját kis tréfáimmal. A legutóbbi szavazáson egy pornóújságból kivágott oldalas anál-dugás képet helyeztem a boritékba, a szavazólapokat helyette pedig hazavittem, és másnap kiragasztottam a MOM park wc-jébe. Kb ennyi a véleményem. Most lehet azzal jönni, hogy én is részese vagyok hát, hogy az ország itt tart, de ha egyszerűen NINCS KIRE SZAVAZNI...? Ez olyan dolog, hogy "Kisfiam válassz: Ezt a tányér taknyot eszed meg friss turha darabokkal, vagy ott van a csészébe egy adag friss folyós szar, azt kéred e szívószállal?" - Hát én egyiket sem kértem inkább...   

Politikáról ennyit hát. Csak azért említettem meg, mert közvetlen kihatása van az emberek mentáljára. Arra, hogy az illető melyik kaszthoz tartozik azért lényeges szerepe van. Bizonyos állásoknál feltétel az egyikhez tartozni - vagy legalábbis úgy előadni azt hitelesen, hogy nyert ügy legyen... Jómagam is pengeélen táncolok olykor, mikor pár tv-s szereplésem alkalmával "egészvéletlen" a szerkesztők feltesznek egy egy politikai jellegű kérdést, vagy provokálást... Ki szeretnék ebből maradni. De tényleg. De valahogy mégsem megy.  Az egyik oldal gyűlöletét mindenképp kihívja az ember, akármit is csinál. Ez van. Itt tartunk, hogy ez ilyen fontos lett. Szélsőséges példák pl: Ha az ember sieg heil-ezik mint Fekete Pákó, ne lepődjön meg ha az összes tv kitiltja magától. Ha egy másik ember nem szolgál ki magyart egy boltban mert az 'magyar', ne lepődjön meg, ha a Kuruc.infó megjelenteti a lakcímét, telefonszámát, és aztán egy kurvanagy tüntetés szerveződik a boltja körül. Kb ez van, ami azért nem is baj, révén ezek szélsőséges példák voltak, de az már inkább, hogy ez lekicsinyítve is megy mindenben.

Magyar mentál: A magyar ember szereti kifúrni a másikat. Ha a másiknak netán jobban megy mint neki a szekere, akkor beindul a rosszindulat, hogy biztos lopta, harácsolta, sikkasztotta ésatöbbi. Véletlen sem összetartóan elismerve, vagy gratulálva neki. A magyar az irígy. És ebből fakadóan imád gyűlölködésben is élni - elég a városba bemenni gyalogosan is - nem látni mást, mint fásult, kiégett tekinteteket, akik esetembe még lenéző gonosz szemekkel is bámulnak bele a pofámba... Szerintem titkon otthon gyakorolják a tükör előtt is - vagy már alapból is így néznek saját magukra is. Hibákat keresve örökkön örökké. A magyar ember általános hozzáálása a világhoz, hogy mindenbe a rosszat keresik. Hogy 'hol vágják át', 'selejtes e amit vett', 'amibe belekezd vajon mik a buktatói', 'a párja hol csalja meg', 'mi éri meg neki a legjobban', gyanakvóan 'mi a haszna a másiknak abbol ha (pl feltétlen jóságból) csupán a másik jót tett vele'...stb... A magyar ember szarik embertársaira, mindenki csak a saját pöcegödrét ásogatja, amibe beleszarik egy jónagyot. Nincs összetartás sem. (Ha verekedés tör ki egy buszon fényes nappal, az emberek inkább leszállnak, vagy oda se néznek, a buszsofőr közbe meg úgytéve mint aki nem látja továbhajt. Senki sem figyel a másikra, csak magára. Munkahelyi mentál síkra felesleges lenne kitérni, ott is a kitúrás megy egyfolytában.      

Ebben az országban nehéz egyről a kettőre jutni. Valahogy itt másként van a rend mint másutt.  Fikányi fizetésekhez méregdrága képzéslehetőségek vannak hozzárendelve. Ha valakinek nincs gazdag szülője az meg cseszheti. Vagy elmehet rakodómunkásnak lófasznyi bérért, és atöbbi szopáslista. Kevesebb a lehetőség, minden az ismeretségeken múlik csak. Ha meg az ember úgymond tehetséges, akkor isméthogy rájár a rúd méghozzá kék-zöld foltokat hagyva rajta... A művészeti ág itthon majdhogynem egyenlő az utcazenész kaszttal, már megélhetési szempontból. Egyszerűen kereslet pedig lenne rá, de gátatszab a kínálatnak az a diktatúra amit médiának nevezünk. A zeneipar is ezért haldoklik pl. Ott például beült a székbe 2-3 vén izléstelen vén fasz, és azok diktálják az egész honi zeneipart. Az ő csettintésükre lesz valami ismeretlen emberből "tehetség"nek kikiáltott sztár, aki igaz nem is a saját maga által írt számokat játsza, mert azt is mások írják neki, ő csupán elénekli rá a (szintén mások által írt) szöveget és dallamot. (és azt is csak jobb esetben ha épp nem tátog a szinpadon). Az igazi tehetségek nem mennek át a rostán sosem. Ha meg mégis, akkor abból közvetlenül idiótát akarnak csinálni. Előkerülnek a 'styleistok' akik rá nem való ruhákat és hajat erőltetnek a legyártott sztárokra. És máris kész az instant magyar zeneipar... Rózsaszínű rágó ízüen, cukormázzal leöntve. A jobb érzésű egyéniség (pl Linda Daemon) ilyenkor beint nekik, és inkább választja a névtelen szuverenitást, mintsem hogy idióta cuccokban kelljen más számait előadnia szinpadon, saját egyénét feladva -ámbár- zsíros pénzért. Dehát sokuknak ez a megélhetés maradt, így ezekből a tehetségtipró sztárokból sosem lesz hiány.... Sztár... Francot... Magyarországon nincs olyan, hogy 'sztár', maximum hogy 'ismert ember'. Sztáréletmód az persze van: vörös szőnyeges Story magazin partyk, pezsgővel és kaviárral. De attól mert valaki egy 10 milliós országban ismert, mert benne van egy gagyi bulvárújságokban, csak mert ledobta a bugyiját, vagy mert épp megcsalta a feleségét - még ne nevezze magát sztárnak. Könyörgöm... Idehaza ezen a szócsövön keresztül hogy média, lehetetlenség igazi tehetséget reprezentálni, szűkítve vannak a lehetőségek. Úgymondd cenzúrázzák számdékosan az igazi egyéniségeket - sosem értettem mire jó ez, és hogy hová lesz így a művészet pl...  

Ebből fakadóan is tudom, hogy Énmagam sosem leszek az - ezek mellett a lehetőségek mellett. Aztmondják meglenne hozzá az affinitásom, és tény, így is jópárszor lobogtattam meg magam a tv-be.. Mitöbb az ország legnézettebb showjába, Fábryba is már meghívtak... De nemhinném hogy hagyom, hogy valaha is magával rántson ez a pénzért elkurvulós gépezet... Ha igen, akkor jelentkezek majd egy pofonért nálatok.

Egy kis putri ország ez, kicsinyes putri emberekkel, és putri vezetéssel, putri lerobbant városokkal, ahol a közbiztonság is egy rakás szar. A rendőrség a kormány kezében, az igazi bűnözők és felelősek ezáltal nem kerülnek felelőségre vonásra sosem, a pitiáner szarokért talán, egyes  esetekben meg koncepciós perek tucatjai várnak... A nyugat meg röhög rajtunk közben, ahogy csúszunk le az EU országok közt rohamosan a mélybe. Külföldön ha az ember magyarul beszél se véletlen néznek rá úgy ahogy... A magyarokról (jogosan) kint ez az asszociáció: kolbász, gulyásleves, bor, Halászbástya, éttermi/taxis lehúzások. Ennyi. Vagy épp ennyi SEM...

Jön persze az örök dilemma: elhagyható e egy anyaország csak úgy hirtelenfelindulásból, mindezek ellenére? Hisz valahol mégis haza ez. Ahol harácsolással tényleg lehet hasznot húzni, vagy elkurvulás jellegű önfeladással. Tény. Meg barátokat itthagyni is nehéz, és családot. Emellett tudom is, hogy a kinti élet sem okvetlen oly könnyű ha az ember a nulláról kezdi kint - bárhol.

Szóval nem maradt más hátra, ezúttal viszont beállok a sorba... Túl sok minden köt ide. Mintha ide lennék betonozva. Majd elválik hogy lesz a vége, de szívom a fogam idehaza. És lenyelem, de egyben szégyellem is magam ezért egyben. A "Mi a bajom" rovatomra visszatérve: Hitet azt választhatok. Barátnőt, azt is. Hazát meg sajnos nem....

De hogy nem ezt a harmadosztályú szar szétzúzott majomketrecet választanám, ha lehetne, az egyszer biztos.  

*